Benedek István Gábor: A titok megfejtése

Benedek István Gábor

A titok megfejtése

Amikor sok-sok évvel ezelőtt New Yorkból elért Magyarországra Menáchem Mendel Schneerson híre, s ér­zékeltem hatásának erejét barátaimra, azt tudakoltam: mi az, ami megfogta őket a rabbi szelleméből?

Az igazi választ most kaptam meg, amikor elolvastam a lubavicsi mozga­lom kiterjesztőjének „Tartalmas élet” c. gyűjteményes kötetét. Korábban is találkoztam az Egység lapszámai­ban a tanításokkal, ám az esetleges ismerkedésből éppen az hiányzott, ami a főszerkesztő Oberlander Baruch és Nógrádi Bálint szerkesztő munká­jában így megvan: a gondolatok átfo­gó íve, az összefüggések harmóniá­ja, a lélek, a szellem és az érzelmek fészek melege.

A rebbe titka egyszerű. Mindenről szól, ami az életben fontos. Miként az okos, jó apa, aki a családi asztal mel­lett mesél szeretetről, munkáról, családi ügyekről, félelmekről és szorongásról, fájdalomról, örömről és szenvedésről. Mint a nyájas pedagógus, aki felelősséget érez tanítványa sokirányú fejlődéséért, s szeretné beavatni őt a hit és a spirituális kérdések bonyolult világába, a kényes emberi dolgok problémáiba, és kézen fogva átvezetni őt a társadalom ingová­nyos terrénumán.

Háromszázhúsz oldal átolvasá­sa után rájöttem: Menáchem Mendel Schneerson a családtagom lett. Ott áll mellettem finom humorral, oda­adó figyelemmel bajaim iránt, segítő szándékkal és számtalan jó tanáccsal. Meg sziporkázó ötletekkel, az olyan kezdeményezések sorával, amelyek

időközben megvalósultak a Chabad-közösség fáradhatatlan szervező mun­kája nyomán, s nyilván akadnak ez­után is valóra váltható célok…

Purimkor a zsinagógában rég nem látott ismerőssel találkoztam. Beszá­mol élete nagy fordulatáról: nyugdíj­ba ment. És egy kis fájdalomról: vala­mit keres, és nem talál meg. Hiányzik mindennapjaiból a tartalmas szellemi kielégülés. És egyszer csak ezt mond­ja: miért nem csinálnak itt, a sülben olyan iskolát, mint a gyerekeknek, a fiataloknak, csak éppen hatvan éven felülieknek? Ahol újra tanulhatnánk az elfeledett ismereteket, és friss tudás­hoz juthatnánk.

Nos, ugyanezen az estén olvastam el a „Tartalmas élet” c. könyvben a Rebbe javaslatát a „Tiferet zkénim”, az „Idősek dicsősége” oktatási köz­pontok felállításáról. Egy klubról, klubhálózatról van szó, ahol értékes, oktató szavak kíséretében élvezhet­nék a testvérek egymás társaságát. És legyőzhetik a kihívást. És sikeres lehet a próbatétel.

A szó – mondták a régiek – így vá­lik anyagi erővé. És miután a Rebbe gondolatainál aligha találunk igazabb megnyilatkozást, nyugodtan hozzáte­hetjük: egyetemesen érvényes útmu­tatás az övé. Kivált úgy, hogy tudjuk: az ember bizony magányos és elesett a társadalom ellenőrizhetetlen moz­gásformái közepette. Ilyenkor nyújt­juk kezünket annak, aki szeretettel megfogja azt. Schneerson rabbi tanít, ösztönöz és fenntartja, egybe tartja életünk kereteit. Az a híd, amelyet ő épített, olyan pilléreken nyugszik, mint a Tóra, a spirituális emelkedettség, a hagyományos zsidó életvitel, az embe­ri-közösségi kapcsolatok széles és har­monikus köre, a családi élet szépsége és morális ereje. Ezen felül pedig az elkötelezettség az alkotásra, a bővülő javak előállítására, a művészi tökély elérésére, a jó közérzetre. A lubavicsi rebbe által jegyzett „Tartalmas élet” c. mű így válhat ki-ki számára akár tankönyvvé is, és hasznos bédekker­ré az élet nehéz körülményei között. És hozhat – például a szolidaritás, az egymásra figyelés, a segítés öröme, a cödókó számos megnyilatkozása ré­vén – jövőépítő lendületet, ösztönző kiteljesedést.