Érdekes hanganyaggal jelentkezett a yiddish.co.il webolodal, melyben Dávid Ben-Gurion, Izrael Állam alapítója és első miniszterelnöke jiddisül beszél egy svédországi rendezvényen, 1963-ban – olvasható a collive oldalon.
Ben-Gurionnak anyanyelvével, a jiddissel való kapcsolata meglehetősen ellentmondásos volt. Egyfelől ő volt a XX. század első évtizedeinek legjelentősebb jiddis nyelvű újságírója az előbb török, majd brit fennhatóság alatt álló Szentföldön, és első, cionizmussal foglakozó írásai is ezen a nyelven születtek. Másfelől azonban hevesen ellenezte a jiddis használatát az újjászülető zsidó államban, szorgalmazta a jiddis nyelvű sajtó és színjátszás betiltását, sőt, egyszer kiabálásával megszakította egy jiddisül beszélő holokauszt-túlélő partizán nyílvános szereplését is, arra hivatkozva, hogy ez a nyelv sérti a fülét.
Ezért meglepő, hogy a történtek után 15 évvel Svédországban mégis ezen a nyelven szólalt meg, mi több, beszédében kijelentette, hogy elsősorban zsidónak érzi magát, s csak azután izraelinek.
Érdemes megemlíteni, hogy 1959-ben a lubavicsi rebbe levélben fordult Ben-Gurionhoz, amelyben azt hangsúlyozta, hogy „az izraelieknek zsidóknak kell maradniuk”.
Íme a levél kivonata:
“Volt idő, amikor bizonyos körökben divatos volt azt hangoztatni, hogy a zsidó vallás és a parancsolatok betartása az asszimiláció elleni hatásos fegyver a diaszpórában élők számára. Azonban azok – különösen az Izrael földjén élők -, akik a vallás helyett más „ellenszerrel” védelmezik nemzeti identitásukat, legyen az saját nyelv, atmoszféra, stb, nos, számukra felesleges a zsidó vallás – minek is nehezítenék meg a mindennapi életüket a számtalan előírással?
Azonban az elmúlt 7-8 év alatt Izraelben bekövetkezett változások egyértelműen megcáfolják a fenti vélekedést: bár a diaszpóra zsidóságának fennmaradásához a vallás valóban elengedhetetlenül fontos, az Izraelben élők számára méginkább nélkülözhetetlen.
Ennek egyik alapvető oka az, hogy éppen az Izraelben felnövekvő új generációt fenyegeti az a veszély, hogy bár magukon hordják az Izrael nevet, mégis elszakadnak népük múltjától, örök és alapvető értékeitől, sőt, ellenségesen viszonyulnak annak világnézetéhez, kultúrájához és életmódjához. Ellenségesen – annak dacára, hogy héberül beszélnek, az Ősatyák földjén élnek és lelkesen forgatják a Bibliát.”