Tegnap két zsinagóga és két rabbi avatását ünnepeltük. Mostantól a szentendrei zsinagógát Menachem Myers rabbi, az újlipótvárosi közösségi központot Glitzenstein Sámuel rabbi vezeti.

 

Menachem Myers rabbi

Myers Mendi és Perlaki Tzivia az a fiatal rabbi házaspár, akik a szentendrei Cháj Galériát fogják vezetni. Mendi az Egyesült államokban született és Pozsonyban nevelkedett, a pozsonyi főrabbi, Baruch Myers fiaként. Rabbinikus tanulmányait Izraelben és az Egyesült Államokban végezte.

Tzivia, Budapesten született és az EMIH óbudai zsinagógájának fiatal tagjaként már egész ifjú korától aktív résztvevője volt a közösségnek és zsinagógának, ahova már nagymamája Perlaki Kati is tartozott. Tzivia 17 évesen döntött úgy, hogy tanulmányait vallásos iskolákban Izraelben, majd Angliában folytatja.

Mendivel kötött esküvőjük után közösen költöztek Magyarországra, hogy itthon erősítsék a zsidó közösségi életet.

Glitzenstein Sámuel rabbi

Glitzenstein Sámuel rabbi (közismert nevén „Glici”), az újlipótvárosi közösségi központ, a Zsilip vezetője. A rabbi és felesége, Sosi 2008-ban költöztek Izraelből Budapestre. A házaspárnak ekkor három kisfia volt, a család azóta négy gyermekkel bővült.

Gliciék érkezésükkor nem beszéltek még magyarul és keveset tudtak választott hazájukról: jöttek, mert hívták őket, hogy segítsék a magyarországi zsidó fiatalság életét. Thaiföld, Vietnam és Közép-Amerika helyett döntöttek úgy, hogy Magyarországra költöznek – örökre.

Mára mindannyian kiválóan beszélnek magyarul, nem okoz gondot számukra az ügyintézés vagy a magyar barátaikkal való kapcsolattartás. Glici rabbi vidámságával és nyitottságával mindenkinek belopja magát a szívébe. Sosi tapintatos segítőkészségével teszi ugyanezt.

A Glitzenstein család 2017-ben költözött az Újlipótvárosba, annak reményében, hogy mielőbb megnyílik a központ. Azóta számos közösségi programot szerveztek, a Zsilipben található zsinagóga átadásával a köréjük szerveződő közösség is otthonra talál.

zsido.com

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 123. szám – 2019. október 1.

 

Megszakítás