Rebbecen Miriám Rokéách, a jelenlegi belzi Rebbe édesanyja január 16-án, 96 éves korában elhunyt a Sááréj Cedek kórházban, Je­ru­zsá­lemben. Temetésére több ezren gyűltek össze. A belzi Rebbét rengeteg nagy rabbi és közjogi méltóság is felkereste a süvén, köztük Benjamin Netánjáhu is részvétét fejezte ki. Oberlander Báruch rabbi, aki rokonságban állt a Rebbecennel, és személyesen is találkozott vele, levélben rótta le kegyeletét.

„1989-ben rövid idővel Ma­gyar­országra érkezésünk után a belzi Rebbe otthonából hívtak, hogy a rebbe arra kér: legyünk a vendéglátói Budapestre érkező édesanyjának.” – emlékszik vissza a rabbi – „Ezt örömmel vállaltuk. A Rebbecen kiválóan beszélt magyarul, és jól el is igazodott itt. A sábeszt az akkori, bérelt lakásunkban töltötte velünk. Nagyon kellemes társaság volt, igazi méltóság sugárzott belőle. Tá­vozása előtt, köszönetképpen, kivételesen megengedte, hogy lefotózhassuk.”

A rebbecen Glück Mirjám né­ven született Szatmárnémetiben. Édesanyja a huszti és szatmárnémeti Grünwald rabbik unokahúga volt. A háború után fivérével Izraelbe menekült és itt vette feleségül 1946-ban a bilgoraji rabbi, Mordecháj Rokéách.

Rokéách rabbi bátyjával, az akkori belzi Rebbével, Áron Rokéách rabbival, 1943-ban magyar belzi haszidok segítségével szökött meg a bochniai gettóból. Budapesten keresztül Izraelbe menekültek, ám családtagjaikat sajnos nem tudták már kimenekíteni, mind a Holokauszt áldozatai lettek.

Izraelben a testvérek közös erővel építették fel a belzi haszid mozgalmat. Újraházasodtak, ám

gyermeke csak a bilgoraji rab­binak született. Mindenki úgy vélte: a nagytudású és kariz­ma­tikus bilgoraji rabbi lesz a következő belzi rebbe.

A bilgoráji Rebbecen és Oberlander Batsheva rebbecen 1989-ben, Budapesten

Mordecháj Rokéách rabbi azonban 1949-ben rákban elhunyt, hátrahagyva özvegyét és egy év körüli kisfiát, Jiszáchár Dovot. Egyértelművé vált, hogy a Rebbe utódja csak az unokaöccse lehet. Azonban a Rebbe 1957-ben bekövetkezett halálakor a fiú a bár micva kort sem érte el, így 1969-ig nem volt a belzi haszidoknak a rebbéje. Csak ekkor, közvetlenül az esküvője után vette át a haszid csoport vezetését a jelenlegi Rebbe.

A Rebbecennek egyetlen fiá­tól egy unokája született, aki azonban sok dédunokával ajándékozta meg, így az elmúlt években sok-sok örömteli eseményen vehetett részt, miközben figyelte, ahogy a fia sikeresen építi újjá a belzi haszidok intézményrendszerét.

 

Megszakítás