Banksy több mint húsz éve alkot a világ minden táján. A világhírű művész igazi személyazonosságát a nagyközönség nem ismeri. Valószínű, hogy az angliai Bristolból származik, az első műveit ott alkotta. Egyes vélemények szerint női művészről van szó, mások szerint viszont egy hét művészből álló alkotóközösségről.

Banksy a házfalakra, kerítésekre általában stencil segítségével viszi fel rajzait. A művek üzenete politikai, háború, kapitalizmus és általában intézmény ellenes tartalommal.

Banksy 2005-ben és 2007-ben Betlehemben járt és ott jó néhány képet alkotott. Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos művei tulajdonképpen semmi újat nem mondanak. A rajzok tükrözik a mai angol és általában európai baloldal felfogását, mely szerint a palesztinok ártatlan kisgyermekek, akik csak békét akarnak, míg az izraeliek durva katonák, akik szögesdrót kerítéseket, falakat és magas őrtornyokat építenek csak azért, hogy  a szegény palesztinok életét megkeserítsék.

Idén februárban Banksy a Gázai övezetben járt. (Ebben a tendenciózus kis klipben az az apró csalás fel se tűnik, hogy amit a Gázát elzáró falként mutatnak be, az onnan több tucat kilométerre, a Jeruzsálem melletti Kalandiai átkelő pontnál húzódik. Az az állítás, hogy Izrael nem enged cementet Gázába, már szintén a múlté. Arról persze a klipben szó sincs, hogy az importált cementet a Hamasz katonai célokra, az Izraelbe behatoló alagutak építésére használja).

Mint emlékezetes tavaly nyáron a „Szilárd Szikla” hadműveletben a gázai civil lakosság súlyos veszteségeket szenvedett és több ezer ház romba dőlt. Ez nem utolsósorban a Hamasz taktikája miatt történt, a civil lakosság közé telepített rakéták és hadianyagraktárak megsemmisítésekor. Mivel a Palesztin hatóság és a Hamasz még mindig ellenséges viszonyban állnak, így az újjáépítés még csak nemrég kezdődött el, katari pénzen kezdtek lakóháztelepeket létesíteni. Banksy így azokra a romokra rajzolt, melyek Gáza szerte még mindig megtalálhatóak.

Az egyik alkotását egy olyan ajtóra rajzolta, amely egyedül maradt meg egy házból. A kép a síró Niobét ábrázolja. (Niobé a gyermekeit sirató anya példája a görög mitológiában. Hét fia és hét lánya volt és egyszer kigúnyolta Létót, akinek csak két gyermeke volt, Apolló és Artemisz, akik az anyjuk megsértése miatti bosszúból megölték Niobé összes gyermekét).

Bár Banksy nem ad el fotókat vagy másolatokat a munkáiról, magukat a képeket időnként eladja és a vevőre bízza, hogy miként szedi le a falról és szállítja el onnan. Művei nagyon értékesek, több tízezer, sőt százezer angol fontért kelnek el. Néhány évtizeddel ezelőtt egy brit házaspár vásárolt egy lakókocsit, ezer fontért. Abban az időben Banksy még csak egy ismeretlen, kezdő művész volt és megkérte őket, hogy a lakókocsit mint egy hatalmas festővásznat használhassa és még ő fizetett nekik ezért két jeggyel, melyek egy zenei fesztiválra szóltak. Nemrég a lakókocsit 500 ezer fontért vásárolta meg egy gyűjtő.

Rabie Darduna, annak a háznak a tulajdonosa, melynek az egyetlen megmaradt ajtaján van a Niobé kép, mint sok más gázai, nehéz körülmények között él. Miután a média felhívta a figyelmet a Niobé képre néhány ember megkörnyékezte, hogy adja el nekik a az ajtót, képestül. Azt állították, hogy Banksy megbízásából érkeztek és a művész, aki elmondásuk szerint egy egész sorozat ajtó-képet készített, szeretné azt megvásárolni. Végül megállapodtak 700 sekeles, nem egészen 50 ezer forintos vételárban és a szerződést is aláírták. Amikor azonban az eladó megtudta, hogy miről is van szó és, hogy milyen értékes is lehet egy Banksy alkotás, feljelentette a vevőt a Khan Juniszi rendőrségen, mondván, hogy az becsapta őt. A vevő, Bilal Khaled, maga is graffiti alkotó és Banksy rajongó, ragaszkodik hozzá, hogy az adásvétel teljesen jogszerű volt. Hozzátette, hogy célja a műalkotás megőrzése volt, hiszen az ajtó az eredeti helyén hamar tönkrement volna. Az ajtót a rendőrség elvitte és ott őrzik addig, amíg az ügyet a bíróságon tisztázzák.

 

Dan Diamant

 

Kép: BBC

Megszakítás