A XIX. század második felében megalakultak az első cionista szervezetek, amelyek közül a legtöbb szekuláris alapokra építette fel magát. Hosszú évtizedeken keresztül a zsidó vallást és a világi cionizmust nem sikerült összhangba helyezni. Ezen változtatott először a Mizrahi mozgalom, majd később Rabbi Avraham Jichak Kuk, akit joggal nevezhetünk a vallásos cionizmus egyik szellemi alapítójának. Az izraeli vallásos telepes mozgalom fő ideológusai, majd vezetői főképp az ő, valamint fia tanítványai közül kerültek ki. Cikkünkben a vallásos cionizmussal, ideológusaival és a telepes mozgalom kialakulásával fogunk foglalkozni.

A XIX. század folyamán jelentős folyamatok indultak el az európai zsidó társadalmon belül. A felvilágosodás felforgatta a zsidó társadalmak életét, a vallásos közösségeknek eddig ismeretlen folyamatokkal kellett szembesülniük, új, szokatlan kérdések merültek fel. Az addig az élet minden területét behálózó zsidó hagyomány sok esetben háttérbe szorult, kérdésessé vált az eddig mindenki számára egyértelműnek tűnő szokások sorsa. A szombat megtartása, a jiddis nyelv használata, a ki- és áttérés kérdése, a nemzetállamok megszületése mind-mind választ követeltek a zsidó társadalmak vezető rétegeitől.
A XIX. század második felére több reakció is született a zsidó közösségektől: vallási reformok, progresszió vagy éppen ellenkezőleg a hagyomány megerősítése, ultra-ortodoxia. A vallási kérdések mellett a zsidóságot társadalmi problémák is nyomasztották: Nyugat-Európában a modern antiszemitizmus kialakulása, míg keleten a folyamatos zsidóellenes pogromok és a hatalmas szegénység jelentett gondot. Az XIX. század hatvanas éveitől kezdve Európa mindkét felén megjelent a zsidó gondolkodásban a cionista eszme, amely a zsidóság mindennemű problémájának megoldására a zsidó nemzeti megújhodást és az Izrael Földjére történő kivándorlást látta megfelelőnek. Mi a cionizmus? Az Encyclopedia of Nationalism így definiálta 1990-ben.
A cionizmus a nacionalizmus egy formája, amely a zsidósághoz és a zsidó kultúrához kötődik és legfőbb célkitűzése a zsidó nemzeti otthon létrehozása Izrael földjén. A cionizmus támogatja a zsidókat saját identitásuk megerősítésében és ellenzi a zsidóság asszimilációját más társadalmakba, pártolja a zsidók visszatérést Izraelbe, abból a célból, hogy a zsidóság felszabadítsa magát az antiszemita diszkrimináció, kiközösítés és üldöztetés alól, amely más társadalmakban érné őket. (Synder, 1990:431)
A XIX. század második felében egyre több zsidó szerző írt a modern zsidó nemzet és a zsidó állam megalapításának szükségességéről, akiknek részletes ismertetésétől most eltekintünk. Moses Hess, Leo Pinsker, Ahad Haam és Herzl Tivadar mind-mind megfogalmazták válaszaikat a zsidóság elé támasztott kihívásokra, közülük a budapesti Herzl Tivadar pedig nem állt meg az írásnál, hanem meg is szervezte az első Cionista Kongresszust Bázelben 1897. augusztus 29. és 31. között, ezzel a világpolitika színpadára emelve a cionista mozgalmat.
A cionizmussal azonban nem mindenki értett egyet, kritikusai a zsidóság minden rétegéből kerültek ki. Az asszimilációpártiak a zsidóság nemzeti jellegének kihangsúlyozása miatt kritizálták, a bundisták úgy vélték, hogy a Palesztinába történő kivándorlás csak menekülés a valóság elől. A legerősebb ellenkezést azonban a hagyományos zsidóságból váltotta ki a cionizmus. Ha a hagyományos zsidóság támogatta a zsidó partikularitást és évszázadokon keresztül imádkozott azért, hogy minél hamarabb visszatérhessen az Atyák földjére Cionba, akkor feltehető a kérdés, hogy miért volt ilyen erős ellenérzése az e két célt zászlajára tűző cionizmussal szemben. A válasz a zsidó hagyományban keresendő.
A második jeruzsálemi Szentély lerombolása és a Bar-Kokhba vezette felkelés kudarca után a zsidó elitet a passzív messiásvárás jellemezte. Úgy gondolták, hogy a zsidóság számára a helyes út, ha visszavonul a Tóra tanulásához és betartja a befogadó állam törvényeit. A rabbinikus irodalom ezt a hozzáállást több helyen is visszaigazolja. Az Atyák Tanításában (3,5) olvasható, hogy „Mindenki, aki elfogadja a Tóra jármát, az eltávolítja magáról a politika és a társadalmi elvárások nehezékét, aki viszont letépi magáról a Tóra jármát, arra rákerül a politika és a társadalmi elvárások nehezéke.” A cionisták magukra vették a világi hatalom „jármát” és megpróbálták alakítani a történelmet, ami szembement az ortodox zsidóság Istenbe és az ő akaratába vetett hitével. A Talmudban a fenti mellett olvasható még egy, a hagyományos értelmezés szerint konkrétan az Izrael Földjére való visszatérésre vonatkozó tiltás is, amit a tradíció csak három eskünek hív.
Látható tehát, hogy a hagyományos zsidóságon belül a rabbinikus forrásokra alapozott ellenérzés merült fel a cionizmussal szemben. A cionista vezetők ateizmusa ellenére céljaik a vallásosok szemében egyet jelentett a Messiás eljövetelének siettetésével és az Isten által megvalósítandó célok ember általi kikényszerítésével, mint a visszatérés a Szentföldre és a föld újra benépesítése. Az ellentétet tovább fokozta a cionisták és az ortodoxia között, hogy 1902-ben Vilniusban megalakult az első vallásos-cionistákat tömörítő szervezet a Mizrahi (merkaz ruhani, vallásos/spirituális központ), amelynek tagjai úgy gondolták, hogy a cionizmus középpontjába a Tórát kell állítani, a zsidó nemzeti mozgalomnak pedig vallásos célokat is el kell érnie. A Mizrahi céljai között szerepelt, hogy a kivándorló szekuláris zsidókat ráébressze a hit fontosságára és visszatérjenek a vallásos útra.

A vallásos cionizmus

A vallásos cionizmus az eddig ismertetett nézőponttal szembemegy. Ahogy az előzőekben bemutatásra került a vallásos zsidóságon belül a XIX. század végéig – XX. század elejéig a passzív, a történelmet csak szemlélő, de nem alakító hozzáállás volt a jellemző. Ehhez képest volt forradalmi idea a cionizmus, amely saját sorsát a zsidó nemzet kezébe adja. Voltak azonban a vallásos zsidóságon belül is olyanok, akik támogatták ezt az aktivista szemléletet. Az előzőekben meg lett említve a vallásos Mizrahi mozgalom, azonban őket megelőzte már a boszniai Rabbi Jehuda Alkalaj (1798-1878), valamint a németországi Rabbi Cvi Kalischer (1795-1874), akinek Drisát Cion című munkája nagy hatással volt a későbbi vallásos cionistákra. Kalischer támogatta a zsidók Palesztinába történő migrációját, valamint úgy gondolta, hogy a Próféták példája alapján a zsidóknak önmagukra támaszkodva kell cselekedniük és kezükbe venni sorsukat. Kalischer állította, hogy a Palesztinába történő vándorlással eljöhet a zsidóság és ezzel együtt a világ megváltása is. (Avineri 1994)

Rabbi Avraham Jichak Kuk


Bár az előbb említett két rabbi is fontos szerepet töltött be a vallásos cionizmus kialakulásában, azonban az irányzat máig legfontosabb alakja Rabbi Avraham Jichak Kuk (1865-1935) Palesztina első askenázi főrabbija. Kuk rabbi Oroszországban született, 1904-ben vándorolt ki Palesztinába, az Első Világháborút Európában töltötte, majd visszatért a Szentföldre, ahol 1921-től töltötte be az askenázi főrabbi pozícióját. 1924-ben megalapította Jeruzsálemben a Merkaz ha-Rav jesivát, amely mind a mai napig a vallásos cionista oktatás egyik központjának számít. Rav Kuk kortársaival ellentétben szimpátiával tekintett a szekuláris cionistákra is. Úgy gondolta, hogy annak ellenére, hogy ők maguk nem hisznek Istenben, isteni küldetést teljesítenek és előrehozzák a megváltás idejét. A cionizmust egy nagy isteni terv részének tekintette, melynek eredménye, a zsidó nép visszatérése a Szentföldre, valamint a föld megtisztítása, benépesítése és a települések újjáépítése megalapozza az egész zsidó nép és egyben a világ népeinek megváltását is.(Aviézer 2010)
Ő maga nem volt cionista, filozófiáját nem a modern cionista szerzőkre, hanem kizárólag a Bibliára és a zsidó jogra alapozta, azonban szimpatizált a cionistákkal, mivel szemében ők isteni terv megvalósításában vettek részt.
A szekuláris cionisták úgy gondolják, hogy politikai, nemzeti vagy szocialista célokkal cseleksznek, de igazából a valódi oka annak, hogy idejöttek és újra benépesítik Izraelt az a vallásos zsidó szikra a lelkükben, amelyet Isten ültetett el bennük. A saját tudtuk nélkül vesznek részt az isteni tervben és teljesítik a legnagyobb parancsolatot. … A vallásos cionistáknak a szerepe az, hogy segítse őket a zsidó állam megalapításában és a vallás szikráját fénnyé változtassák bennük. Meg kell, hogy mutassák nekik, hogy a cionizmus és a Cion iránti vágyakozás igazi forrása a judaizmus, és hogy megtanítsák nekik a Tórát szeretettel és kedvességgel. A végén meg fogják érteni, hogy a Tóra törvénye a kulcs a teljes harmóniához és a "szocialista" államhoz, amely világosság lesz a népeknek és megváltást hoz az egész világnak.(Avineri 1994)

Rabbi Cvi Jehuda Kuk

Cvi Jehuda Kuk (1891-1982), Avraham Kuk fia, a vallásos cionizmus egyik, ha nem a legfontosabb vezetője volt. Apja jesivája, a Merkaz ha-Rav, az ő vezetése idején lett a nemzeti-vallásos mozgalom központja, a telepes mozgalom vezető rabbijainak legtöbbje az ő tanítványa volt. Cvi Jehuda Kuk apja tanításait követte, ugyanúgy hitt abban, hogy a bibliai Izrael betelepítése egy lépéssel közelebb hozza megváltást. Az ő tanításai voltak a legnagyobb hatással a messianisztikus telepes ideológiára, a hatnapos háború után támogatta, hogy az elfoglalt területeken, a Nyugati Parton és a Gázai-övezetben, új zsidó települések épüljenek. Ebből a célból az izraeli kormányoknál is lobbizott. Aktívan részt vett a fundamentalista, jobboldali Gus Emunim (Hívők Blokkja) megalapításában, melynek szellemi vezetője is volt. A szervezet a '67-es háború után 1974-ben alakult és célja a zsidó telepépítések fokozása, a Golán-fennsík, a Nyugati Part és a Gázai-övezet benépesítése zsidó lakossággal. (Encyclopedia Judaica, vol.12.)
A két Kuk rabbi volt tehát az, aki megalapozta a vallásos-cionista mozgalmat, amelynek egyik központi oktatási intézménye mind a mai napig az Avraham Jichak Kuk által alapított Merkaz ha-Rav jesiva. Tanításaik egyik újítása, hogy szembementek az eddigi passzív szemlélettel és támogatták azt, hogy a zsidóság saját maga befolyásolja a történelmet. Míg koruk sok vallási vezetője a szekuláris cionista mozgalmárokban az ellenséget látta, addig ők úgy gondolták, hogy az újonnan letelepülő zsidók szándékuk ellenére is részt vesznek az isteni terv megvalósításában. Avraham Jichak Kuk azon a véleményen volt, hogy végül az ateisták is meg fogják ismerni a Tórát és Istent és vissza fognak térni a vallásos útra. Ehhez kapcsolódóan Kuk rabbi kinyújtotta a kezét a nem-vallásos közösség felé is, valamint támogatta a közöttük zajló térítő tevékenységet is, hogy közelebb hozzák őket Istenhez és a Tórához.
Nem szabad elfeledkezni azonban arról sem, hogy az általuk megalapozott nemzeti-vallásos ideológiának vannak szélsőséges, fundamentalista és erőszakos vadhajtásai is. A telepes mozgalom követői és vezetői között is vannak olyanok, akik isteni küldetésük tudatában nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától, legyen szó a környező palesztin települések lakóinak terrorizálásáról vagy éppen a megszállt területek átadásáról döntő izraeli miniszterelnök meggyilkolásáról.
A vallásos telepes mozgalom tagjai között találunk erőszakra buzdító vezetőket (Meir Kahane, Binjamin Zeév Kahane, Dov Lior), akár az állammal is szembeszálló fiatalokat, akik a palesztinok ellen hajtanak vége erőszakos akciókat (Hegytető Fiataljai), de a környező muszlim és keresztény lakossággal kiváló kapcsolatot ápoló vallási vezetőket is (Menahem Froman). Mind e mellett a nyugati parti zsidó településen az ideológiai okokból oda költözők mellett sokan vannak olyanok, akik a kedvező ingatlanárak miatt vettek lakást a megszállt területeken.
Feltehető a kérdés, hogy miért is érdemes a vizsgálata ennek a több esetben is szélsőséges társadalmi csoportnak. A vallásos telepesek az egyik legsikeresebb közösség az izraeli társadalmon belül. Az elmúlt négy évtizedben egy marginális közösségből, az izraeli politika meghatározó, vezető pozíciókat is elfoglaló szereplőivé váltak. Az utóbbi tíz évben az izraeli vallásos telepesek az izraeli elit részei lettek, sokan fontos pozíciókat foglalnak el, mint például Noam Sohlberg a Lefelsőbb Bíróság bírája. A következő hét évben, 2020-ig, a Nyugati Parton élő telepesek száma kb. 100 000 fővel fog gyarapodni, közülük minden harmadik ultra-ortodox lesz. A nyugati parti telepek és a vallásos telepesek az izraeli politikai valóság részévé váltak, szerepük pedig az elkövetkező évtizedekben nőni fog. A vallásos telepes ideológia hatása meg fog jelenni az izraeli társadalmon, a politikán, a vallásgyakorlaton és a kultúrán egyaránt. (Cohen-Gordon, 2012)

Forrás: Végh Roland, Kitekintő

Megszakítás