A szombaton felolvasott Toldot hetiszakasz háftárája az utolsó próféta, Máláchi (Malakiás) könyvéből származik. Mind a hetiszakasz, mind pedig a prófétai szakasz Jáákov és Észáv (Ézsau) személyével foglalkozik, mindkettőben megjelenik a két testvér szembenállása és Jáákov kiválasztottsága.
Isten kijelenti, hogy a két ikertestvér közül Jáákovot szerette, és így váltak Jáákov leszármazottai, Izrael gyermekei a kiválasztott néppé. Az Örökkévaló szeret minket, és bár sokszor nem értjük, hogy mi miért történik, soha nem feledkezhetünk meg az ő folyamatos szeretetéről. Ugyan az emberek számára a két testvér akár tökéletesen egyforma is lehet, a Mindenható mégis pontosan látja a kettőjük közti különbséget, és soha nem hagyja el a népét.
A prófétai szakasz második részében a kohénokhoz, Áron főpap leszármazottaihoz fordul, és arra figyelmezteti őket, hogy térjenek vissza az Áron által kijelölt, igaz útra. Ez a figyelmeztetés, vagy szidás azoknak jár, akik iránt aggódunk, akiknek érdekel a sorsa, akik fontosak a számunkra. Isten számára fontos az Ő népe, ezért nem közömbös számára az sem, hogy milyen utakon járnak népének tagjai. Ha Isten Jáákovot választotta Ézsauval szemben, akkor Jáákov gyermekei nem lehetnek olyanok, mint Ézsau maga. Isten azt várja el tőlünk, hogy legyünk „papok birodalma, szent nép” (2Mózes 19:6), vagyis amikor a kohénokat, a Szentélyben szolgáló papokat feddi meg, az egész nép számára figyelmeztetést küld.
Máláchi próféta könyve a Tánách, a három részből (Tóra, Próféták, Iratok) álló zsidó Biblia utolsó prófétai könyve. Máláchi a második zsidó királyság idején a Nagy Gyülekezet tagja volt, és az utolsó zsidó prófétának tartják. Máláchi egyike a 12 kis prófétának, akiket összefoglaló arámi néven tréjászárnak, vagyis tizenkettőnek is neveznek. Ő az utolsó a kis próféták sorában. Vannak azonban, akik azt mondják, hogy Máláchi, valamint két másik kis próféta, Chágáj és Zechárjá (Zakariás) valójában nem voltak a szó klasszikus értelemben vett próféták, csak a korábban az előző próféták által már megkapott próféciákat közölték a zsidó néppel, amikor eljött azoknak az ideje.
A kép azonban még ennél is bonyolultabb. Vannak ugyanis, akik azt mondják, hogy Máláchi próféta nem volt más, mint a purimi történetből ismert Mordecháj, akit igen magas rangja, perzsa alkirályi pozíciója miatt neveztek Máláchinak. A málách szó ugyanis annyit tesz: angyal, az angyalok pedig tagadhatatlanul magas pozícióban vannak, közvetlenül Istennek alárendelve. Mások azt mondják, hogy Máláchi Ezra volt, az írástudó, megint mások egyszerűen Máláchi prófétának tartják anélkül, hogy megpróbálnák más, jobban ismert bibliai személyiséggel azonosítani őt. Az is elképzelhető, hogy a név könyvének utolsó próféciájára utal, mely ezzel a felütéssel indul: „íme, én elküldöm követemet” (Máláchi 3:1).
Máláchi próféta könyve összesen három rövid fejezetből áll. Tematikájában elsősorban feddő, bíráló beszédeket tartalmaz, több ízben felhívja a zsidó nép figyelmét arra, hogy javítaniuk kell útjaikon, és figyelmezteti őket, hogy ha nem így tesznek, akkor számos kellemetlenség éri majd őket a jövőben.
Máláchi próféta élete, illetve munkássága mindenképpen történelmi fordulópontot jelentett a zsidó nép életében. Az ő működését követően nem voltak többé próféták Izraelben, ahogy a Talmud több helyen is mondja: miután az utolsó próféták, Chágáj, Zechárjá és Máláchi meghaltak, nem volt többé próféta Izraelben, és a prófétai kinyilatkoztatások eltűntek a zsidó nép köréből. Ez persze nem jelenti azt, hogy az embernek ne lehetne isteni sugallata. A ruách hákodes, a szent szellem, mely megszállhatja az embert, és melynek segítségével a helyes irányt választja (valós, vagy szimbolikus értelemben) még akkor is, ha esze és ösztönei mást mondanak, a mai napig irányítja az emberek tetteit.
Bár nem tartozik már a Toldot szakasz után felolvasott háftárához, mégis érdemes egy mondatot kiemelnünk Máláchi könyvének utolsó fejezetéből (3:6):
Mert én, az Örökkévaló, nem változtam meg, sem ti, Jákob fiai, nem enyésztetek el.
Örök üzenet ez a számunkra. Isten itt volt, mielőtt megteremtette volna a világot. A zsidó hit egyik alapvetése a Teremtő Isten örökkévalósága és változatlansága. A teremtés maga semmilyen szempontból nem definiálja Istent, aki mindezen történések fölött áll. Örökké létezett, soha nem változott és választott népe is örök. A próféta emlékeztet arra, hogy még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy az Örökkévaló elhagyta a népét, valójában itt van velünk, nem változik sem Ő, sem pedig a felénk irányuló szeretete. Ahogyan Ő örök, és soha meg nem szűnhet, úgy tart ki és él túl mindent örök időkig a zsidó nép.
zsido.com
