Minden egyes zsidó ünnepnek megvan a maga saját bibliai könyve. Askenázi szokás szerint szukot szombatján a Koheletet, a Slomó (Salamon) király által írott Prédikátor könyvét olvassák fel. A műben a szerző, Izrael harmadik királya saját magát nevezi Koheletnek. E mű a Tánách, vagyis a zsidó Biblia „Ktuvim” – Iratok című, harmadik részében található, és Eszter, Rut, az Échá (Siralmak könyve) és az Énekek Éneke mellett az ötödik megila.
A zsidó hagyomány öt megilát ismer, ezek viszonylag rövid, mindössze néhány fejezetre kiterjedő szöveget tartalmaznak. A megila ugyanúgy tekercs, akárcsak a Tóra, ám nem két, hanem csak egy rúdra tekerik fel. Ennek oka részint az, hogy a megilákat elejétől a végéig egyszerre elolvassák, nem kell biztosítani, hogy ott tudják folytatni, ahol néhány nappal korábban félbehagyták, részint pedig az, hogy a Tóra pergamenjét nem szabad kézzel megérinteni, a megilákkal kapcsolatban azonban kevésbé szigorú a hagyomány, ráadásul a megila terjedelménél fogva jóval kisebb is, mint a tóratekercs, nem szükséges két nagy farúd a mozgatásához. A megilát kóser állat bőréből készült tekercsre kézzel írja a szófer sztám, a hivatásos másoló, aki tóratekercseket, tfilineket és mezuzákat is ír.
Bár felütése: „hiúságok hiúsága” és az életből levont, a könyvben részletezett bölcsességek és tanulságok miatt sokan szomorúnak és pesszimistának gondolják a Kohelet könyvét, maga az a tény, hogy bölcseink szukot, az egyik legvidámabb ünnepünk alkalmából rendelték el az olvasását, arra mutat, hogy ez korántsem így van. A Kohelet felolvasásának célja, hogy hozzáadjon az ünnepen érzett örömünkhöz. Tény azonban, hogy a szövegben felvonultatott költői képek és az elvont nyelv nehezen érthetővé teszik a közlendőt.
Az év más napjain házban élünk, tetővel a fejünk felett, tetővel, mely elválaszt az Égtől. Szukotkor azonban kiköltözünk egy átmeneti szálláshelyre, ahol a fejünk fölött csak néhány növényi ág van. A szukkában eszünk, alszunk, és éljük a megszokott hétköznapjainkat, ám a szukkoti sátor legfontosabb elemén, a szecháchon, vagyis a tetőn keresztül átcsillan az Isteni Jelenlét, a Sechiná, ezért létünk maga képviseli a micvát. Amennyiben lehetőséget adunk az isteni fénynek, hogy átjárja mindennapjainkat, úgy nem chevel, hiábavalóság lesz az életünk, hanem szentség. Ha azonban elválasztjuk életünket a spiritualitástól, és teljes tetővel zárjuk el azt magunktól, úgy életünk valóban hiábavalóság lesz.
Szukotkor nemcsak arra emlékezünk, hogy őseink a sivatagban vándorolva sátrakban laktak és füst-, vagy tűzoszlop vette őket körül napszakonként váltakozva, védve őket a vadállatoktól és útonállóktól, hanem az őszi betakarítást is ünnepeljük. Keveredik hát benne a negyvenéves pusztai vándorlás minden szenvedése a bőséges termés betakarításának örömével. A könyv többek között e kettősség megélésére tanít, hiába mondhatjuk az életben oly sok mindenre, hogy hiábavalóság, mégis élveznünk kell az életünket e tökéletlenség adta keretek között.
Érdekesség, hogy e magas irodalmi nyelvezettel íródott mű jó néhány, napjainkig használatos szállóigét is tartalmaz. Idézhetjük a második mondatot („hiúságok hiúsága”), vagy a „mindennek ideje van” tartalmú részt („Mindennek megvan a kora, és ideje van minden dolognak az ég alatt.”), esetleg a „nincs új a nap alatt” bölcsességet, ezek mind a Koheletből származnak. A Kohelet nem koherens filozófiai eszmefuttatást, egységes életbölcsességet tartalmaz, sokkal inkább azt mutatja be, hogyan keresi egy ember a kétségekkel és ellentmondásokkal teli világban a valódi igazságot. Eközben ráébred, hogy minden, amit az emberek fontosnak gondolnak: bölcsesség, gazdagság, szorgalom, igazságosság – minden hiábavaló és mulandó, ám az ellentmondások feloldhatók és az ember megbékélve élhet, ha elfogadja, hogy semmi nem állandó, ám a pillanat mégis megélhető a maga teljességében. A bölcsesség, a gazdagság azért van, hogy felhasználjuk és jó dolgokra fordítsuk azokat a mában, nem a valamikor majd elkövetkező, bizonytalan és mulandó időben. Az őszi nagyünnepek időszakában, amikor minden ember megítéltetik, amikor a lelki önvizsgálat és a bűnbánat a leginkább központi fogalmak közé tartozik, éppen megfelelő ezt a könyvet tanulmányozni, hogy az Istentől kapott időnk szépségeit és szentségét e földön újult elköteleződéssel élhessük meg az új évben.
zsido.com