Különleges sakkversenyt tartottak a berlini parlamentben a Gázában fogva tartott túszok tiszteletére és az izraeli-német kapcsolatok erősítésére csütörtök este.
A csütörtöki eseményen Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója és nővére, Zsófia, aki szintén elismert sakkozó, 40 német résztvevővel állt szemben egy szimultán sakkjátszmán a Gázában fogva tartott izraeli túszokért – írja a Neokohn.
„Életem egyik legmeghatóbb és legérzelmesebb eseményén vettem részt, a könnyeimmel küszködve. Ez nem csak egy újabb szimultán sakkmérkőzés volt”
– írta Polgár Judit az esemény kapcsán.
„Testvéremmel, Zsófiával Budapestről utaztunk Berlinbe, hogy részesei legyünk „Az eltűnt játékos” című rendkívüli eseménynek. Soha nem fogom elfelejteni” – folytatta a sakkozó, megjegyezve, hogy „a harcok bárcsak a sakktáblára korlátozódnának”.
A rendezvény elnöke, Marlene Schoenberger, a német parlament tagja megnyitó beszédében rámutatott, hogy ezekben az időkben fontos az antiszemitizmus elleni küzdelem, amely világszerte fenyegeti a zsidóságot. A politikus rámutatott arra is, hogy a Hamászt meg kell akadályozni abban, hogy a jövőben további támadásokat hajtson végre Izrael ellen.
Schönberger köszönetet mondott a Berlini Sakkszövetségnek a rendezvény megszervezéséért. Az eseményen egy kerekasztal-beszélgetést is tartottak a sportban tapasztalható antiszemitizmusról, majd Ingrid Lauterbach, a Német Sakkszövetség elnökének beszéde következett, aki kijelentette, hogy erőteljesebb lépéseket kell tenni Iránnal szemben, amely megakadályozza, hogy iráni sakkozók izraeli sakkozókkal versenyezzenek.
Az eseményen felszólalt Aharon Sagi, Izrael németországi nagykövethelyettese is, aki megjegyezte, hogy Izrael és Németország kapcsolatai erősebbek, mint valaha.
Az erős kapcsolatok másik jeleként egyidejűleg egy nemzetközi online versenyt is rendeztek 133 izraeli és német résztvevővel, amely lehetővé tette a játékosok számára, hogy távolról mérkőzzenek meg egymással.