A bár micva és a bát micva – a felnőtté avatás ünnepe különleges jelentőséggel bír a zsidóságban. Az EMIH különleges BMC programja olyan felkészülési lehetőséget nyújt a 11-13 év közötti gyerekeknek, melynek során nemcsak a zsidóság alapjaival ismerkedhetnek meg, hanem a kamaszkor küszöbén állva önmagukkal is. A program során valódi csapattá kovácsolódnak a résztvevők és különleges módon készülhetnek fel arra, hogy a közösség teljesjogú tagjaivá váljanak – tudtuk meg a program szervezőjétől, Hurwitz Dvora Lea rebbecentől. „Ez az év egy belső utazás volt számukra.”

Május 28-án az Óbudai zsinagógában tartott évzárójukon családias hangulatú bát és bár micva ünnepséget tartottak a BMC csoport tagjai. Az ünnepségen Izrael Állam magyarországi nagykövete, Yosef Amrani és az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó személyesen köszöntötte a gyerekeket. A nagykövet úr a jókívánságok mellett az Izraelhez való kapcsolódásról és a zsidó identitás változatos formáiról beszélt a gyerekekkel. „Igazán velük beszélt, nem pedig csak hozzájuk.” – idézi fel a nagykövet látogatását a rebbecen. A 15 fős BMC csoport jelentős része a program izraeli táborában idén személyesen is megtapasztalhatta, milyen Izraelben lenni, a Siratófalnál imádkozni, vagy éppen több száz társukkal együtt ünnepelni. Hogy felidézzék az élményeket, az ünnepség kezdetén filmet vetítettek az utazásról.

A vasárnapi évzárón a szülők is megtekinthették a gyerekek év közben készült alkotásait. Ezeken olyan témákat dolgoztak fel, mint a zsidó nevük, a családfájuk, a kedvenc ünnepük vagy éppen egy olyan zsidó személy élete, akire példaképként tekintenek. Ez utóbbiak között számos híres zsidó személy szerepelt a lubavicsi Rebbétől kezdve, Szenes Hanna költőnőn át Keleti Ágnes tornászig.

„A zsidók mind egy lélek, ahogy bölcseink tanították, és ezen az ünnepségen valóban ezt lehetett érezni.” – fogalmazott a rebbecen. A gyerekek ajándékba kaptak egy saját imakönyvet és egy oklevelet. Az imakönyvek elejére a szülők írhattak jókívánságot vagy útravalót a felnőttkor küszöbén álló gyerekeik­nek. Eközben a búcsúzó csapattagok egymásnak is áldás-kártyákat írtak.

Az izraeli nagykövet köszöntötte a bár micva és bát micva gyerekeket

Május 28-án az Óbudai zsinagógában tartott évzárójukon családias hangulatú bát és bár micva ünnepséget tartottak a BMC csoport tagjai. Az ünnepségen Izrael Állam magyarországi nagykövete, Yosef Amrani és az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó személyesen köszöntötte a gyerekeket.

Megszakítás