Az ingyen tfilin után, ingyen mezuza akció!

Megérkeztek a Sho­lom D. Lips­kar rabbi vezette flo­ridai Bal Har­bour Sul, és a Yaa­kov & Chana Wein­baum által ado­mányozott tfi­li­nek Budapestre. A ké­relmezők az adományozó előírása szerint vállalták, hogy a vadonatúj tfilineket vallási kötelmeiknek megfelelően, naponta felteszik, és elmondják a napszaknak megfelelő imát. Az első tizenöt kérelmezőnek Oberlander Baruch és Köves Slomó rab­bik ünnepélyesen át is adták a tfi­li­ne­ket. Várjuk további olyan érdeklődők jelentkezését, akik vállalják hogy minden nap „fellégolják” a tfilint.

A már eddig is sikeres tfilin akció mellett örömmel jelentjük be a nagyközönségnek az ingyen mezuza akciót. Azok, akik otthonuk bejáratára, az ősi szokást megtartva, egy mezuzát szeretnének tenni, de a költségek miatt nem engedhették meg maguknak ezt eddig, nem kell hogy mást tegyenek mint hogy jelentkezzenek az ingyen mezuza programra. Egy forma nyomtatvány kitöltése után pár héten belül megkapják mezuzájukat.

További információ és jelentkkezés: info@zsido.com, 268-0183

Megjelent: Egység Magazin 16. évfolyam 58. szám – 2014. augusztus 3.