David Friedman szerint az izraeli miniszterelnök helyesen nevezte „etnikai tisztogatásnak” a zsidóság nélküli palesztin állam megalapításáért tett törekvéseket.
„Izrael miniszterelnöke helyesen véli úgy, hogy az a palesztin követelés, mely alapján eltávolítanák a zsidókat ősi hazájukból Júdea és Somron területén, nem kevesebb, mint egy kísérlet az etnikai tisztogatásra” – jelentette ki a Haaretznek adott nyilatkozatában Donald Trump tanácsadója.
David Friedman azután beszélt erről, hogy Benjamin Netanjahu videó üzenetében határozottan elítélte a zsidó „telepesek” eltávolítására tett javaslatokat, amivel rendszerint nyugati politikusok próbálnak nyomást gyakorolni a zsidó állam vezetőire. Az izraeli miniszterelnök által használt kifejezést többen azonnal elutasították.
Barack Obama kormányzata „nem megfelelőnek” minősítette az „etnikai tisztogatás” kifejezést; Elizabeth Trudeau, az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta: „Úgy gondoljuk, hogy az efféle terminológia használata helytelen és nem segítőkész”.
Friedman az izraeli lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szerinte a külügyminisztériumnak „szégyellnie kellene magát a félrevezető reakció miatt, amit Netanjahu megjegyzésére tettek közzé válaszul” – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján.
zsido.com
Kép forrása: JTA
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.