Yosef Amrani, Izrael Állam nemrég beiktatott magyaror­szá­gi nagykövete félnapos prog­ram keretében ismerkedett meg az EMIH közösségével és in­tézményrendszerével.

Elsőként az Óbudai Zsina­gó­gában tett látogatást, ahol Köves Slomó vezető rabbi kalauzolta. Innen a Bét Me­ná­­chem Gyermekoktatási Központba látogattak, ahol Oberlander Batsheva igazgatóasszony ismertette meg a böl­csődét, óvodát és általános iskolát is magába foglaló intézményt a nagykövettel. A nagykövet elismeréssel szólt a kéttannyelvű iskola héberoktatásáról. Jó látni a zsidóság következő generációját, az új fejezetet a történelmünkben – fogalmazott a nagykövet.

Ezután a Vasvári Pál utcai zsi­nagógában tett látogatást, ahol Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi Chábád mozgalom vezetője fogadta. A zsi­nagógában elbeszélgettek a hazánkban közel 28 éves múltra visszatekintő Chábád küldöttség eredményeiről.

A nagykövet végül a Károly körúti Keren Or központban fejezte be a látogatást. Itt az EMIH különböző szervezeteinek vezetőit mutatta be Köves rabbi. A program zárásaként a nagykövet ünnepi ebéd mellett, kötetlenül ismerkedett meg az összegyűlt vezetőkkel. Mint elmondta: a diaszpóra és Izrael nem két külön entitás, hanem egy egység két része, akik közösen harcolnak a zsidó népért. „Ugyanazért küzdök én, amiért önök. Én szavakkal harcolok, de önök egy sor más módon, különbö­ző területeken.” – mondta a nagykövet, kifejezve elismerését az EMIH munkájáért.