Az elszalasztott lehetőség

Zeév Kicesz rabbi a szent életű Báál Sém Tov egyik legnagyszerűbb tanítványa volt. Átéléssel imádkozott, rendkívül szerény volt rengeteget tanult és mindenkinek segített, akinek szüksége volt rá. Volt azonban egy álma: szeretett volna eljutni Izraelbe, a zsidó nép szent földjére. Amikor végre elérkezett a várva várt lehetőség, a rabbi kapva kapott az alkalmon. Mielőtt azonban útnak indult, feltétlenül el kellett látogatnia szeretett mesteréhez, hogy áldást kérjen tőle.

„Tartsd az eszedben, Zeév” – mond­ta a nagy hírű mester, a Báál Sém Tov –, „az embernek mindig tud­nia kell, hogy hogyan kérdezzen. A kérdéseket jól kell feltenni. Mérlegeld bölcsen a szavaidat, mielőtt megszólalsz”. Zeév rabbi igazi hászid volt: bár nem tudta mire vélni tanítója szavait, naponta elismételte azokat magának, nehogy megfeledkezzen ró­luk. Tudta ugyanis, hogy hamarosan feltárul előtte a rebbe szavainak ér­telme.

Hosszú volt az út Mezibusból a tengerig, de minden hosszú út véget ér egyszer. Kicesz rabbi elérkezett a ten­gerhez, a kikötőben talált egy hajót, ami Erec Jiszráelbe, Izrael földjére tartott, megváltotta jegyét és felszállt. A hajó elindult, a rabbi boldog volt, hogy végre teljesülhet az álma. Ám ekkor megtörtént a baj. A hajónak ki kellett kötnie egy ismeretlen ország kikötőjében, hogy élelmiszert és vizet vigyenek a fedélzetre, az utasok pedig kiszálltak a hajóból, hogy kinyújtóztassák utazástól meggémberedett tagjaikat és hogy legalább egy kis időre szilárd talajt érezzenek a lábuk alatt. Kicesz rabbi is leszállt az ingatag járműről, és gondolataiba merülve járta körbe a kikötőt. Olyan mélyen elgondolkozott, hogy nem hallotta meg az indulást jelző kürtszót és a hajó bizony nélküle indult tovább a Szentföld felé. A rabbi kétségbeesve járkált fel-alá. Nem tudta, hol van. Úgy vélte, talán valamiféle szigeten lehet, ám hogy vajon melyiken és mi lehet a lakosok nyelve, azt nem tudta kitalálni. Ahogy tanácstalanul rótta az utcákat, egyszer csak megszólította egy lágy hang: „Uram, miért van úgy kétségbe esve?” A rabbi felemelte a tekintetét: egy boldogságtól sugárzó arcú, hófehér szakállú férfi mosolygott rá. A rabbi öröme és megkönnyebbülése nem ismert határokat: meg van mentve, a szigeten élnek zsidók, van zsinagógájuk, lesz mit ennie és hol aludnia, és néhány napon belül érkezik a következő hajó, mellyel eljuthat ősei földjére. A szakállas ember ráadásul meghívta, hogy töltse az otthonában a szombatot a különleges vendég, a Báál Sém Tov tanítványa.

A fehér szakállú ember nemcsak jó vendéglátó volt, de kiváló tóratudósnak is bizonyult. Imádsággal és tanulással telt a szombat, akárcsak Mezibusban, a rebbe asztalánál. Másnap, azaz vasárnap reggel Zeév rabbi, vendéglátójától kísérve, visszatért a kikötőbe. Nem sokkal később megállt ott egy hajó, ami épp a Szentföldre igyekezett. A rabbi megköszönte vendéglátójának a csodás szombatot, és már éppen felszállt volna a hajóra, amikor az ember hirtelen azt kérdezte: „Mondd csak, rabbi, hogy megy a zsidók sora a te országodban? Hogy élnek ott messze, a száműzetésben?”

„Istennek hála, minden a legnagyobb rendben van. Az Örökkévaló nem hagyja el a népét” – felelte a rabbi, azzal hajóra szállt, a kormányos pedig jelt adott az indulásra. Amint azonban kifutottak az öbölből, Zeév rabbi a homlokára csapott: „Jaj nekem, mit tettem! Hát nem figyelmeztetett-e a rebbe, hogy válogassam meg a szavaimat? Hogy bölcsen gondoljam át a mondandómat, mielőtt kiejtem azt a számon? Miért nem mondtam el az igazságot? Miért nem beszéltem ennek az embernek a szegénységről és az üldöztetésekről? Miért nem szóltam egy szót se arról, hogy nap mint nap ellen kell állnunk azoknak, akik testünk és szellemünk elpusztítására törnek?”

Zeév rabbi vigasztalhatatlan volt. Nem teljesítette mestere kérését, nem hallgatott a Báál Sém tov szavaira! Hamarosan bizonyossá vált a számára, hogy a Báál Sém Tov éppen erre a találkozásra célzott az öregemberrel. Addig-addig gondolkozott ezen, míg megérett benne az elhatározás: a következő kikötőben leszáll a hajóról, és visszautazik Mezibusba, hogy beszámoljon a rebbének a történtekről.

„Zeév rabbi” – mondta szomorúan a Báál Sém Tov, miután Zeév rabbi részletesen elmesélte neki a történteket. „Tudd meg, hogy Ávráhám ősapánk nap mint nap odaáll a Mindenható Isten elé és azt mondja: »Világ Ura! Mi lesz a gyermekeimből? Miért vannak még mindig szétszóratásban? Miért nem élnek mindannyian Izrael szent földjén?« A Teremtő pedig így felel: »Nem hagyom el őket«. Ám Ávráhám nem elégszik meg ennyivel. Ekkor Isten azt mondja neki: »Miért nem kérdezed meg őket te magad? Nézd csak, itt van ez a Zeév Kicesz, őszinte és egyenes férfi, kérdezd meg őt magát.«” Te pedig elszalasztottad a lehetőséget…