Cháná és Szárá Teszlernek egy vágya volt, miután egész családjukat elvesztették a holokausztban: tóratekercset szerettek volna íratni és egy zsinagógának ajándékozni elvesztett hozzátartozóik emlékére.
Néhány nappal ezelőtt, amikor betöltötték 87. és 90. életévüket (ugyanazon a napon születtek, három év különbséggel), gyermekeik különleges ajándékkal lepték meg őket: ünnepélyes keretek között tóratekercset ajándékoztak Jávne kibuc zsinagógájának. A megható szertartás előtt Cháná elérzékenyülve idézte fel auschwitzi megpróbáltatásait. „Nem maradtam volna életben a testvérem nélkül” – mondta.
Cháná és Szárá nem váltak el egymástól, mióta családjuk odaveszett a soában. A haláltáborban két dolog adott nekik reményt: arról álmodoztak, hogy Izraelbe vándorolnak és ott egy tóratekercset adományoznak egy zsinagógnak, hogy meggyilkolt szeretteik emléke fennmaradjon. A háború után a nővérek el is jutottak Izraelbe, ahol két unokatestvérhez mentek feleségül, és a vallásos Jávne kibucban alapítottak családot. Mivel egy tóratekercs megiratása igen nagy összegbe kerül, tudták, hogy a másik álmuk valószínűleg nem teljesül, ezért nem is beszéltek róla senkinek. A gyermekeik mégis megérezték, hogy ez az, ami boldoggá tenné őket.
Egy Tóra megírása azonban hosszú időt vesz igénybe, ezért egy olyan tekercset kellett keresniük, amelyet a szófer, azaz a hivatásos tóramásoló már majdnem befejezett. Végül Jeruzsálemben akadtak rá egy ilyen széfer Tórára.
A tóraadományozási ceremónia előtt a nővérek a gettóban és a koncentrációs táborban töltött szörnyű időszakra emlékeztek. „Nem maradtam volna életben a nővérem nélkül, egyetlen napig sem. Nem éltem volna túl Auschwitzot.” – mondta Szárá, a fiatalabbik testvér is. „Amikor naponta egyszer megkaptuk a kenyéradagunkat, egy olyan kis darabot, ami kettőnknek nem lett volna elég, én mindig adtam a húgomnak a sajátomból. Ő mindig mondta, hogy magamnak keveset hagytam, de ilyenkor rászóltam, hogy maradjon csöndben. Így ment egész álló nap. ” – tette hozzá Cháná.
Bár a nővérek igyekeztek visszatartani túláradó érzéseiket, azért elmondták, hogy a meghatottságon túl arra is gondolnak: „nagyon nagy árat fizettünk, mire eljutottunk idáig.”