A Bálák hetiszakaszban a Tóra egyik legkülönlegesebb története olvasható. Az isteni csodákkal kísérve vonuló és katonai győzelmeket arató zsidók megrémítik a Jordán-folyótól keletre fekvő Moáv és Midján lakóit.
„Nagyon félt Moáv a néptől, mert sok volt, és irtózott Moáv Izrael fiaitól”
– írja a Tóra, tehát rettegés és gyűlölet keveredett e népek szívében. Bálák, Moáv királya látta, hogy katonai erejével nem menne sokra, hiszen nem sokkal korábban az erős emori birodalom is elesett, amikor szembekerült Izraellel. Az uralkodó ezért Bilámhoz, a messze földön híres varázslóhoz és prófétához fordult segítségért, akitől azt kérte, hogy átkozza meg Izraelt. Bilám hosszas unszolás és több sikertelen kísérlet után végül egy hegy tetején állva letekint a zsidók táborára és átokra nyitja a száját. Ekkor azonban csoda történik és a gonosz átkok helyett gyönyörű áldások sora hangzik fel, melyben Bilám Izrael dicséretét zengi és nagyszerű jövőt jósol a számára. E sorok a Tóra legszebb költői képei közé tartoznak, melyekből több idézet imáink részévé vált.
Ha azonban felütjük a Talmud Szánhedrin traktátusát, mely több oldalon keresztül magyarázza a hetiszakaszt, egy egészen új szemponttal szembesülünk. Jochánán rabbi szerint ugyanis az Örökkévaló nem egy teljesen új áldást adott Bilám szájába, hanem az eredetileg tervezett átkot fordította át áldássá. Az eredeti témakörök és célok megmaradtak, csak a negatív előjel változott pozitívvá.
Így magyarázza Jochánán rabbi (105/b):
„E gonosz ember áldásából megérthetjük a valós szándékát. Azzal akarta megátkozni őket, hogy ne legyenek zsinagógáik és tanházaik, ehelyett azonban így szólt: Mily szépek sátraid, Jáákov”.
Jáákov sátra a zsidó irodalomban az imaházakat és a jesivákat jelenti. Bilám tudta, hogy mennyi erőt merítenek a zsidók a tóratanulásból és az imából, ezért azt kívánta, hogy semmisüljenek meg ezek az intézmények. Isten ezt a szándékot fordította át dicséretté: „Mily szépek sátraid, Jáákov”.
A Talmud így folytatja:
„Azzal akarta megátkozni őket, hogy az isteni jelenlét ne lakozzon közöttük, ehelyett azonban így szólt: [Mily szép] a hajlékod, Izrael”.
A hajlékod (miskenotechá) kifejezés a Miskánra, a sivatagi szentélyre utal, melyben Isten e világi lakhelye volt. Bilám az isteni dicsfény távozását akarta elérni, az áldásban azonban éppen az Izrael népe között lakozó Sechinát méltatta.
Ezt követően azzal akarta megátkozni őket, hogy a királyságuk ne létezzen sokáig, hogy földjükön ne teremjen meg az olíva és a szőlő, hogy uralkodóik gyengék legyenek, hogy királyi házuk kihaljon, hogy képtelenek legyenek a hódításra, hogy birodalmuk meginogjon és ne féljenek tőlük ellenségeik. Az isteni csoda hatására azonban a rossz szándékú kívánságok mindegyike jóindulatú dicséretté változott.
Az látható tehát, hogy minden, Bilám által érinteni kívánt témakör megjelent, ám az átkok végül áldásként hangzottak el. A csoda nem azt jelentette, hogy a gonosz próféta hirtelen megfeledkezett az előre kitervelt átkokról és az Örökkévaló áldásait mondta el önkéntelenül. Ő haladt előre az alattomosan és jól átgondoltan megszerkesztett átoksorozaton, miközben Isten ellenkező előjellel látta el szavait. A gyönyörűen megfogalmazott, költői képekben bővelkedő áldások mélyén tehát ott lapul az eredeti átkok szándéka és magja. Ezért folytatja így a Talmudban Ábá bár Káháná rabbi:
„A végén mindegyik áldás visszaváltozott átokká”.
Valóban így történt. Később, a történelem viharai során, az áldások helyett az azokban megbúvó átkok teljesedtek be: elpusztult a Szentély, letűnt Dávid háza, pusztasággá vált Izrael földje, az ellenség győzedelmeskedett, száműzetésbe vonult a nép. Egy fontos dolgot azonban még hozzáfűzött mindehhez Ábá bár Káháná rabbi: „Egyetlen dologra nem vonatkozott ez: a zsinagógákra és a tanházakra”. A legelső áldás: „Mily szépek sátraid, Jáákov”, örökre áldás maradt. Akármerre is vitte a sors a zsidókat, akármilyen körülmények közé is kerültek, a tóratanulásról és az imáról nem mondtak le.
Vajon miért éppen ez az áldás maradt változatlan? Talán azért, mert amikor egy zsidó ellátogat a tanházba vagy a zsinagógába, ott mindenképpen méltó a Jáákov és az Izrael névhez. Ezek azok a helyszínek, ahol elmélyed az Örökkévaló tanításában, ahol imával fordul hozzá, ahol mindenképpen zsidóként viselkedik, még akkor is, ha esetleg a külvilágban egészen máshogyan él. Ebben rejlik a kulcs ahhoz is, hogy Bilám átkának többé része ismét áldásként szólaljon meg: ha a zsidók az élet minden területén a Jáákov és Izrael névhez méltóan viselkednek, akkor újra áldássá válnak Bilám szavai: visszatér Izrael királysága, felépül a Szentély és az isteni jelenlét ismét otthonra lel Jáákov fiai között.
Címlapkép: Wikipédia
