Idén második alkalommal emlékeztek meg Izraelben hivatalosan az arab országokból és Iránból a XX. század második felében elmenekülni kényszerült zsidókról.
A mai közel-keleti és észak-afrikai arab országok, valamint Irán területén több mint kétezer éven át éltek zsidók. Jelenlétük legalább ezer évvel megelőzte a területen az arab hódítást, illetve az iszlám felbukkanását. Az ezt követő együttélést nem nevezhetjük felhőtlennek, azonban a XX. század közepéig nem volt példa nagymértékű elvándorlásra ezekről a területekről.
Emlékezzünk az arab országokból elüldözött 850 ezer zsidóra1947. november 29-én az ENSZ elfogadta azt a megosztási tervet, melynek értelmében a brit mandátum lejártával a területet kettéosztják zsidó és arab részre, a tervezett arab területen fekvő Jeruzsálem pedig nemzetközi fennhatóság alá került volna. A zsidók elfogadták a tervet, az arabok viszont elutasították, és azonnal teljes körű háborút indítottak az éppen csak születőben levő zsidó állam ellen. Ezekben a napokban számos közel-keleti arab városban heves támadások érték a zsidó közösségeket, és a zsidóknak, mindenüket hátrahagyva, menekülniük kellett.
Líbiai zsidó család
Az 1940-es évek végétől az 1970-es évek elejéig mintegy 850 ezer zsidó hagyta el ezeket az országokat, így mára csak néhány ezer zsidó maradt Izraelen kívül a Közel-Keleten, többségük Iránban lakik.
Algériai zsidó szabókA menekülteket befogadta Izrael Állam, de a történetükről hallgatott. Bár a jelenlegi izraeli zsidó népesség mintegy fele rendelkezik arab országokból menekült ősökkel, az iskolákban nem sok szó esik róluk. Mostantól remélhetőleg ez változni fog, hiszen érettségi-tétellé vált a történetük, és hamarosan kisiskolás kortól tanulni fognak róluk az izraeli gyerekek.
Észak-afrikai zsidó esküvőA szemléletváltás jele, hogy minden évben megemlékezünk róluk november 30-án, az 1947-es erőszakhullám kezdőnapján.
Az ENSZ megosztási terve850000 zsidót üldöztek el a huszadik század folyamán arab országokból. Történetük a mai napig a történelem egyik soha el nem beszélt történetei közé tartozik
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Ha az "Elfogadom" gombra kattint, azzal az összes sütit (cookie) elfogadja. Módosíthatja beállításait a "Beállításaim" gombra kattintva
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Részletes tájékoztatót itt olvashat.
A szükséges "sütik" a weboldal böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban, vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A szükséges "sütik" alkalmazása nélkül a weboldal zökkenőmentes használata nem garantálható. Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Ön navigálni tudjon az oldalon, valamint, hogy a böngészés során oldalunk funkcióit használni tudja.
A statisztikai "sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják a Weboldalot (pl.: a látogató mely melyik weboldalt nézte meg, a mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes látogatások ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek, stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a weboldalt (elérhető szolgáltatásokat, funkciókat stb.) a látogatóink igényeinek megfelelően tudjuk továbbfejleszteni, és magas színvonalú, felhasználóbarát élményt tudjunk biztosítani számukra. Teljesítménymérés céljából a weboldal minden látogatás alkalmával harmadik fél általi "sütiket" is használ, melyek használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
A célzott hirdetési "sütik" használatának célja, hogy kiválasszuk a látogatókat leginkább érdeklő, vagy számukra fontosnak tűnő hirdetéseket és azokat jelenítsük meg weboldalon. Illetve ezekkel a kampányaink teljesítményét is mérni tudjuk. Ezen "sütik" teszik lehetővé, hogy külső szolgáltatók a weboldalon korábban tett látogatása alapján célzott hirdetéseket jelenítsen meg Önnek más webhelyeken. Ezek a "sütik" sem tudják Önt személy szerint beazonosítani. Ugyanakkor adatokat gyűjtenek pl. arról, hogy melyik oldalt látogatta meg, az oldalon belül hova kattintott, hány oldalt nyitott meg.