Mintegy 2300 évvel ezelőtt, a görög-egyiptomi császár I. Ptolemaiosz Szótér (i.e. 367–282)

két különböző alkalommal is megparancsolta az akkori zsidó bölcseknek, hogy fordítsák le a Tórát görög nyelvre. Az első alkalommal öt tudóst bízatott meg, hogy fordítsák le Mózes öt könyvét, másodszorra pedig 72 tudóst gyűjtöttek össze, hogy külön-külön, más helyiségben végezzék el a fordítást. Tévét 8-án pedig mind a 72 fordító azonos változatot tett le az asztalra, ugyanazzal a 13 változtatással, ahol úgy ítélték meg, hogy a szó szerinti átültetés jelentős szövegtorzuláshoz vezetne.

Ezekről a fordításokról Yossi Ives, a pomanai Ahavas Yisrael közösség rabbija írt egy érdekes cikket a Chabad.org oldalán, melyet az alábbiakban olvashatnak.

Egy ősi rabbinikus forrás, a Mászeket Szoferim (1:7.) a következőképpen számol be az első fordításról: „Történt egyszer, hogy öt bölcs görögre írta át a Tórát Ptolemaiosz királynak. Ez a nap ugyanolyan szörnyű volt Izrael népe számára, mint az aranyborjú elkészítésének napja, mert a Tórát nem tudták megfelelően lefordítani.”

Az idézetet olvasva úgy tűnik, hogy a rabbik rendkívül ellenségesen fogadták a Tóra lefordítását, vagy legalábbis a görög nyelvre történő átültetését. Úgy látszik, hogy

attól tartottak, hogy a fordítás nem lesz alkalmas a szent szöveg eredeti szándékának, ezért aztán a fordítást egyenesen a történelem egyik legnagyobb vallási utálatához hasonlították. Valójában ez a tragikus esemény tévét 10-edike.

De ez azért mégis megdöbbentő, hiszen a Tóra más nyelvekre való lefordítása nem volt újdonság. RáSI magyarázatában (5Mózes 1:5.) áll, hogy mielőtt a zsidók beléptek Izrael földjére, Mózes tanítónk 70 nyelven magyarázta el nekik a Tórát.

Mózes miután átkelt a Jordán folyón az Ígéret Földjére, hasonlóképpen utasította a zsidókat, hogy véssék kőbe a Tóra minden szavát azt jól megmagyarázva (5Mózes 27:4.) – a rabbik pedig ezt itt a Tóra 70 nyelvre történő lefordítására vonatkozó utasításként értelmezik (Szotá 32a).

Akkor mégis miért váltott ki ekkora megdöbbenést, hogy mintegy ezer évvel később lefordították a Tórát görögre is? És miért aggódtak a Bölcsek, hogy a Tórát nem tudták megfelelőképpen lefordítani, amikor akkorra ez már régen sikeresen megtörtént Különösen zavarba ejtő a problematika, hiszen a Talmud Bölcsei a görögöt ki is emelték, hogy alkalmas a Tóra lefordítására (Megilá 8b). Mi lehet hát ez az extra negatív érzet a ptolemaioszi fordítással? A legnehezebb pedig annak a megértése, hogy a rabbik miért hasonlították össze ezt az eseményt, egy látszólag nem megfelelő fordítást a hírhedt tórai eseményhez, az aranyborjú elkészítéséhez. Nem túlzás ez egy kicsit?

A Lubavicsi Rebbe, a maga kifinomult, részletekbe menő stílusával egy zseniális magyarázatot kínál. Ha figyelmesen olvassuk a szöveget, a görög fordítás napját valójában nem az aranyborjúhoz, hanem annak az elkészítésének a napjához hasonlítják. Mi lehet hát ennek az oka? Az aranyborjúról szóló részt olvasva rögtön rájövünk arra, hogy a bálványt egy nappal korábban hozták létre, mint ahogy imádták:

„Ő [Áron – szerk.] elvette kezükből és alakította azt a vésővel és csinált belőle öntött borjút; és ők mondták: Ez a te Istened Izrael, aki felhozott téged Egyiptom országából. Midőn Áron látta, oltárt épített előtte; és ki-kiáltotta Áron, mondván: Ünnep lesz az Örökkévalónak holnap. És korán felkeltek másnap és hoztak égőáldozatokat és odavittek békeáldozatokat; és leült a nép enni és inni, azután fölkerekedtek mulatozni.” (2Mózes 32:4–6.)

Ezután felmerül a kérdés, hogy a rabbik miért az aranyborjú elkészítésének napjához, és miért nem ahhoz a naphoz hasonlították a fordítást, amikor az aranyborjút imádni kezdték?

A Rebbe erre azt a választ adta, hogy a

Bölcseink valójában nem tartották annyira problematikusnak a görög fordítást ahhoz, hogy azt a bálványimádás felháborító cselekedetéhez hasonlítsák. Ehelyett, az aranyborjú elkészítésének napjához hasonlították, vagyis a bűn lehetőségének megteremtéséhez, mivel a fordítás nem volt minden kockázattól mentes.

Az aranyborjú létrehozásának napján nem történt ugyan még bálványimádás, de azon a napon alapozták meg az egyik főbűnt. Erre a jelenségre irányul tehát a hasonlat is: nem a fordítás a probléma, hiszen Mózes is így tett és másokat is erre utasított. Azonban a rabbik megértették, hogy ez lehetőséget teremtett a jövőbeli problémákra.

A fentebb idézet Mászechet Szofrim felsorolja azokat a változtatásokat, amelyeket a rabbik végeztek a görög fordítás elkészítésekor, mert ők úgy érezték, hogy azok a korrekciók szükségesek ahhoz, hogy elkerüljék Ptolemaiosz és udvartartásának durva félreértéseit a Tóra szövegével kapcsolatban. Az eredeti szöveg módosítása viszont azt a buktatót is magában hordozza a leendő zsidó olvasói számára (is), hogy esetleg összezavarodnak a Tóra valódi szándékát illetően – ez pedig igazán sajnálatos lenne.

Csakúgy, ahogy az aranyborjú létrejöttének napja egy jövőbeli bukást jövendölt meg, ugyanúgy a Tóra görög nyelvre való fordítása is a jövőbeli félreértéseket alapozta meg. Ezt a kételyt fogalmazták meg tehát a Talmud Bölcsei.

Az akkori fordítók mondhatták volna, hogy „De mit tehettem még volna? A legjobb képességeim szerint fordítottam és a legnagyobb jószándék vezérelt.” Azonban sajnos, a jószándék és az erőfeszítések nem mindig elegendők.

Ki a bölcs? „Aki [előre] látja a következményeket.” Megfelelően óvatosnak is kell lennünk tehát, hogy jószándékú cselekedeteink ne vezethessenek negatív eredményekhez. Felelősséget kell vállalnunk tetteink következményeiért még akkor is, ha jóhiszeműen cselekszünk. Legyünk hát bölcsek!