A Lefkovicsék gyászolnak című filmben az egyik főszereplő, a Szabó Kimmel Tamás által alakított Iván ortodox zsidó, ezért úgy külsőségekben, mint az imák szövegeit, előadásmódját tekintve hitelesnek kellett lennie. Az Egység magazin főszerkesztő-helyettese, kollégánk, Cseh Viktor volt a film vallási konzulense, így őt kérdezzük, hogy számára ez milyen feladatot jelentett.
– Hogyan kerültél a Lefkovicsék gyászolnak című produkció látókörébe?
– A film egyik producere, Ausztrics Andrea régi jó barátom, akivel időről időre szoktunk együtt dolgozni különböző zsidó tematikájú, művészeti projekten is. Már 2015-ben a Radnóti hétszer című alkotásban is engem kért fel, hogy segítsek a Szent esetben, Széphelyi Júlia kísérőfilmjében, hogy a zsidó jelenetek minél autentikusabbnak mutatkozzanak.
– Mit kértek tőled, mi volt praktikusan a feladatod? A színészeknek való segítség, vagy inkább elméleti tanácsadás?
– Többször találkoztam Breier Ádámmal, a rendezővel, hogy beszélgessünk, elsősorban arról, milyen lépcsőfokai és mennyiféle útja lehet egy asszimilálódott zsidó családból származó fiatalnak vallásos zsidóvá válnia. Majd a forgatókönyv több változatát is átküldték véleményezésre.
Aztán, ahogy az elméleti részek, a forgatókönyv szövege kezdett megelevenedni, egyre több kérdés merült fel. Andi, aki folyamatosan kísérte a film megszületését, gyakorta hívott fel a legkülönbözőbb kérdésekkel. Időnként olyanokkal is, melyek kapcsán gondolkodási időt kértem, mert egy helyzetet teljesen más szemszögből közelített meg, mint ahogy én arra addig gondoltam. Például a gyászolók házában a tükörletakarás elsősorban persze nem azért van, mert egyébként azon keresztül mindenféle dibbukok árasztanák el a lakást, de valóban van egy olyan népi, misztikus olvasata ennek, ami a film szempontjából, akárcsak a dibbukok említésével is érdekesebbé teszi a képet.
Egyszer-kétszer a díszlet finomhangolására is javaslatot tettem: például a szombat esti vacsora végén, a kidusteremben játszódó jelenetben bátorítottam a kellékeseket, hogy nyugodtan hagyjanak morzsákat, ételmaradékokat, ne csak a tányérokon, hanem az egész asztalon is. Ha valaki járt már sábeszi étkezésen, tudja, hogy a végére minden csupa bárchesz- és egyéb morzsa.
– Segítettél-e a szereplő(k)nek élőszóban megtanulni az imákat és/vagy a kiejtést?
– A filmben elhangzó imákat én írtam át fonetikus módon, többször is, mert eleinte nem volt egyértelmű, hogy a vallásos zsidókra inkább jellemző askenáz kiejtés legyen, vagy például a modern Izraelben használatos szefárd kiejtést kövesse a héber szöveg. Végül mindkettő lett, attól függően, hogy ki mondta. Az meg már csak az egyéni problémám volt, hogy én valójában a „bevett” askenáz kiejtésnek egy eltorzítottabb, szatmári változatát használom a mindennapi imáimban, így extrán is kellett figyelnem, hogy rendben legyen az átírás. Egyes jelenetek forgatása előtt meghallgattam a szereplőket, és például a rabbit játszó Kardos Róbertnél külön is figyeltünk a hangsúlyozásokra, a beszédet kísérő mozdulatokra.
– Volt-e olyasmi, amire nem gondoltak a „filmesek”, és te hívtad fel a figyelmet rá?
– Egy viccesebb részt tudok felidézni, kissé abszurd módon a ravatalozói jelentből, amikor éppen a felvétel előtt észrevettem, hogy a „rabbi” fordítva tartja a héber imakönyvet. „Pöti málőr!” – fordította meg nevetve Kardos.
– Jelen voltál-e a forgatási napok valamelyikén, hogy élőben is segítsd a színészeket?
– Igen, a Kozma utcai temetőben játszódó részeknél és a Nagy Fuvaros utcai zsinagógában felvett jeleneteknél végig ott voltam. Aztán kicsit lebetegedtem, ez még akkoriban volt, amikor a covidos időszak éppen csak a végén járt, ezért a házban felvett jelenetekre már inkább nem mentem el, videótelefonáltunk, ha szükség volt rám. De itt kell kiemelnem, hogy a minjánt játszó tagok legtöbbje a való életben is ortodox zsidó, így nem csupán autentikus „biodíszletet” alkottak, hanem aktív résztvevői is lettek a filmnek. Ez biztosíték arra, hogy amit a néző a vásznon lát, azt akármelyik zsinagógában is láthatnák.
– Milyen tapasztalataid voltak a filmesekkel való közös munkával kapcsolatban?
– A korábbiakhoz hasonlóan most is pozitív benyomásaim voltak. Ami más szakma tagjaihoz képest nekem újra és újra feltűnik, hogy kifejezetten kitartóak és alázatosak munkájukkal kapcsolatban, és a tökéletességre való törekvés jegyében nem sajnálnak időt és energiát. Kifejezetten motiváló velük dolgozni.
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 174. szám – 2024. március 28.