A nácik elvették a zsidó festőnő életét, de nem tudták elpusztítani azt a különleges alkotást, amelyen éveken át dolgozott.
Charlotte Salomon közel 800 festményből álló Life? or Theater? című alkotása a holokauszt egyik legmegrendítőbb művészi dokumentuma. Mit tehet egy fiatal művész, amikor úgy érzi, hogy körülötte darabokra hullik a világ? Charlotte Salomon számára a válasz az alkotás volt. Miközben Európát elnyelte a háború és a náci üldöztetés, ő ecsetet ragadott, és olyan művet hozott létre, amely ma már nemcsak a holokauszt egyik legmegrendítőbb személyes dokumentuma, hanem a modern művészet egyik egyedülálló alkotása is. Charlotte Salomon 1917-ben született Berlinben, művelt, asszimilált zsidó családban. Gyermekkorát azonban mély tragédiák kísérték. Kilencéves korában elveszítette édesanyját. Sokáig azt hitte, influenzában halt meg, csak évekkel később tudta meg, hogy öngyilkos lett. Később arra is fény derült, hogy a család több nőtagja is ugyanígy vetett véget az életének. Ez a fájdalmas örökség egész életét és művészetét végigkísérte.
Nagyszüleihez menekült a nácik elől
A tehetséges fiatal festő a berlini művészeti akadémián tanult, ám a náci hatalomátvétel után zsidóként egyre inkább kiszorították
a közéletből és a művészeti életből. 1939-ben Franciaországba menekült a nagyszüleihez, abban bízva, hogy ott biztonságra lel. A történelem azonban őt is utolérte.
A dél-franciaországi bujkálás idején olyan személyes válságba került, hogy attól tartott, mentálisan összeomlik. Ekkor döntött úgy, hogy papírra – pontosabban festményekre – viszi egész addigi életét. Alig másfél-két év alatt több mint ezer gouache-festményt készített, amelyek közül végül 769-et válogatott ki monumentális művéhez, a „Leben? oder Theater? – Élet? Vagy színház?” című sorozathoz.
Nehéz meghatározni, pontosan mi is ez az alkotás. Egyszerre önéletrajz, családregény, festménysorozat, színházi mű és zenés előadás. A képekhez saját szövegeket írt, sok helyen konkrét zenei műveket jelölt meg, amelyeket az olvasónak a jelenetek elképzelése közben „hallania” kellett volna. Jóval korát megelőzve ötvözte a festészetet, az irodalmat és a zenét, olyan egyedi formanyelvet alkotva, amely ma is rendkívül korszerűnek tűnik.
A műben nemcsak a nácizmus előretörését örökítette meg, hanem saját családjának örömeit, tragédiáit, szerelmeit és félelmeit is. Miközben körülötte egyre szűkült a világ, ő egyre nagyobb belső szabadsággal alkotott. Mintha tudta volna, hogy talán ez lesz az egyetlen módja annak, hogy története fennmaradjon.
Közeli barátjára bízta képeit a zsidó festőnő
Amikor úgy érezte, már nincs sok ideje, az egész képsorozatot egy közeli barátjára, George Moridis orvosra bízta. Mindössze ennyit mondott neki:
„Vigyázzon rá jól! Ez az egész életem.”
1943 szeptemberében Charlotte Salomont és férjét letartóztatták. A fiatal művésznő ekkor már terhes volt. Auschwitzba deportálták, ahol nem sokkal megérkezése után meggyilkolták. Mindössze 26 éves volt.
A festmények azonban túlélték alkotójukat.
A sorozat később Charlotte szüleihez került, majd az amszterdami zsidó múzeum gyűjteményébe. Azóta a világ számos jelentős múzeumában bemutatták, és ma a 20. századi művészet egyik kiemelkedő és egyedülálló alkotásaként tartják számon. Nem csupán azért, mert a holokauszt idején született, hanem azért is, mert műfajilag szinte besorolhatatlan. Egyszerre festészet, irodalom, zene és színház.
Emléke legyen áldott.
Fotó: Wikipedia
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.