Amikor egy zsidó fiú 13 éves lesz, függetlenül attól, hogy szerveznek-e neki nagy ünnepséget ez alkalomból, vagy eseménytelenül múlik el a nap, a közösség felnőtt tagjává válik, akire a zsidó törvények szabta kötelességek, valamint az ezekkel járó jogok ugyanúgy vonatkoznak, mint más férfiakra. Naponta tfilint rak, olvashat a Tórából, része a tíz ember alkotta minjennek, vezetheti a közösségi imákat, és ha a közösség küldöttjeként hajt végre egy micvát (például kidust mond péntek este), azzal mások számára is teljesítette azt.
Miért éppen ekkor?
Bölcseink szerint a fiúk ebben az életkorban válnak elég éretté ahhoz, hogy kellő értelemmel rendelkezzenek és felelősséget vállalhassanak saját tetteikért. Innen ered a bár micva, a parancsolat fia kifejezés. Bár vannak, akik ezt a szóbeli hagyomány részének tekintik, mások úgy találják, hogy a 13 éves kor, mint a férfivá válás határa, egyértelműen meghatározható magából a Tórából. Abban a történetben, mely leírja, hogy hogyan pusztította el Sechem város lakosságát Simon és Lévi, megtorlásul azért, mert Sechem királyának fia megerőszakolta húgukat, Dinát, a szöveg az „is” – férfi kifejezést használja Simonra és Lévire. Bölcseink kiszámították, hogy Lévi, kettőjük közül a fiatalabb, ekkor 13 éves volt. Ez a legifjabb életkor, amikor a Tóra valakiről férfiként beszél, ebből vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a Tóra szerint a 13 éves fiú már férfi.
A Tórában egyébként az adózás és a bevonulás, a katonai szolgálat megkezdése szempontjából a húszéves kor szerepel mérföldkőként. A polgári időszámítás szerinti 200 körül keletkezett Misnában, valamint az 550 körül leírt Talmudban már egyértelműen a 13 éves kor jelenti a fiúk számára a felnőttség határát, vagyis erre az időszakra már bizonyosan kialakult a bár micva dátuma, amitől fogva a fiatalok kötelezettek a parancsolatok teljes betartására, kötelesek a böjtnapokon böjtölni, esküjük pedig érvényes eskü. A Talmud szerint a fiúk számára a testi érés és az erkölcsi fejlődés egyaránt elengedhetetlenül fontos jele a bár micva kornak. Érdemes megemlíteni, hogy a midrásokat tartalmazó Ávot deRabbi Nátán című gyűjtemény így ír az erkölcsi fejlődésről:
„A gonosz ösztön [jécer hárá] a gyermekkel együtt növekszik és elkíséri őt attól a pillanattól fogva, hogy előbújik anyja méhéből. Azt a gyermeket, aki megszegi a szombatot, nem tartja vissza semmi, azt a gyermeket, aki egy életet készül elvenni, nem tartja vissza semmi… A 13. életévétől fogva azonban megszületik benne a jó ösztön [jécer hátov]. Ha ekkortól meg akarná szegni a szombatot, a jó ösztön figyelmezteti őt.”
Előkészületek
- Tfilinrakás
A zsidóságban a jogok – jelen esetben az, hogy a 13 éves fiú a közösség teljes jogú, a felnőtt férfiakkal egyenrangú tagja – nem önmagukban állnak, hanem komoly kötelezettségeket is hoznak magukkal. Ezért is nevezik a 13 éves kort gil micvotnak, a parancsolatok korának, hiszen innentől fogva pontosan úgy érvényesek a fiúkra is a tórai parancsolatok, mint minden más felnőtt zsidó férfira. Ők is a minjen részévé válnak, vagyis beleszámítanak abba a tíz felnőtt zsidó férfiból álló csoportba, melyre szükség van ahhoz, közösségi istentiszteletet lehessen tartani. Bizonyos imákat, például a kádist csak minjenben lehet elmondani, ahogy a tóraolvasáshoz is elengedhetetlen a tíz, felnőtt zsidó férfi jelenléte. Ezenfelül a felnőtté vált fiúk már különböző funkciókat is elláthatnak a zsinagógában: előimádkozhatnak, Tórát olvashatnak, sófárt fújhatnak stb.
A férfivá válás egyik jele a tfilinrakás. A 13. életévüket betöltő fiúk megkapják életük első tfilinjét, az állatbőrből készült imaszíjakat a karra, illetve fejre, a homlok fölé illeszthető dobozokkal, melyekben kézzel pergamenre írt tórai idézetek szerepelnek. Ezt kötik fel a férfiak minden hétköznap reggel az imádkozáshoz. A tfilinre azonban, ahogyan oly sok minden másra is a zsidóságban, számos parancsolat, előírás és hagyomány vonatkozik. Megfelelő és pontos feltekeréséhez gyakorlatra van szüksége a használóinak. Ezért alakult ki az a szokás, hogy a bár micva ünnepség előtt egy hónappal a fiúk elkezdenek tfilinben imádkozni, így amikor már valóban kötelesekké válnak e parancsolat betartására, bizonyosan hiba nélkül tudják teljesíteni a feladatot.
A bár micvára való felkészülés egyik fontos lépése tehát a tfilinre vonatkozó szabályok megismerése, majd a tfilinrakás megkezdése. Az első tfilinrakás kiemelt esemény egy fiú életében, hiszen ilyenkor már az igazi nagy változás, a felnőtté válás küszöbén állnak. Ezért vált szokássá, hogy ezt a napot kisebb, kötetlen ünnepséggel teszik emlékezetessé. Ezen általában a szűkebb vagy tágabb család, esetleg közeli barátok vesznek részt, és az ünnepségekről soha nem hiányzó étel-ital mellett szellemi táplálékot is nyújt az ünnepelt, vagy apja, nagyapja, illetve a közösség rabbija az egybegyűlteknek.
- Tanulás
A bár micva, magyarosan bármicvó ünnepség keretében felhívják a férfivá váló fiúkat a Tórához, és ők olvassák fel hagyományos dallammal azt a hetiszakaszt, mely a 13. születésnapjukat követő szombaton következik a zsinagógai tóraolvasás rendjében.
Szombaton, hétfőn és csütörtökön, valamint ünnep- és böjtnapokon, illetve újholdkor meghatározott részeket olvasnak fel a Tórából. A tórai részeket kisebb egységekre bontják, ezek az áliják, szó szerint „felmenetelek” – a Tórához szólított felmegy arra a magasabb emelvényre (héberül bimára), ahol a Tórát felolvassák. Eredetileg az olvasta fel a szöveget, akit felhívtak, ám ma már a legtöbb közösségben az a szokás, hogy a felhívott csak az áldásokat mondja el, és a báál kore, vagyis a felolvasó felolvassa a szakaszt, miközben a felhívott figyel és követi a szöveget.
Szokás, hogy a bár micva fiúk a saját születésnapjukat követő szombat hetiszakaszát, illetve az az követő prófétai szakaszt megtanulják felolvasni, vagyis a hagyományos dallammal elénekelni, jiddis szóval lejnolni. Ez az nap ugyanis az első olyan szombat, amikor már a közösség felnőtt tagjaként vannak jelen, részét képezik a bizonyos imák elmondásához szükséges, tíz férfiból álló minjennek, és felhívhatók a Tórához.
A hetiszakasz megtanulása és felolvasása nem könnyű feladat. A szakaszt a Tórából kell felolvasni, melyben sem magánhangzók, sem központozás nincsen, és a dallamjegyeket is fejből kell tudni, méghozzá tökéletes pontossággal. Ez több hónapnyi felkészülést igényel az életük első felolvasására készülő ifjaktól: először a dallamjegyeket kell megismerni, majd a szöveget és a dallamot mondatról mondatra tökéletesen be kell gyakorolni. Tudni kell, mikor kell megállni, hol kezdődik és hol végződik egy-egy alija, és kellő kiállással kell rendelkezni, hiszen a jelenlevőknek hallania és értenie kell a felolvasott szöveget.
Napjainkban, amikor sok hagyománykövető (de nem szigorúan vallásos) közösségben nehézséget okoz a gyerekeknek ilyen hosszú, idegen nyelvű szöveg megtanulása és felolvasása, van, hogy csak az utolsó aliját vagy annak egy kis részét, a máftirt olvassa a bár micva fiú, a többit pedig egy tapasztalt báál kore lejnolja.
A tóraolvasást követő prófétai szakasz felolvasása könnyebb falat mind a dallam, mind pedig a felolvasás szempontjából: a szöveget hagyományos könyvből olvassák, melyben egyaránt szerepel a pontozás és a dallamjegyek. A lubavicsi Rebbe azon a véleményen volt, hogy ha az olvasásra való felkészülés túlságosan nehéz és időigényes, akkor hasznosabb, ha a fiú inkább a mindennapi zsidó élet törvényeit tanulmányozza.
- Micva-projekt
A Tóra 613 parancsolata egyik napról a másikra nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is lesz az ifjaknak. Ez hatalmas felelősség. Ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a micvák magukra vételéhez, újabban szokás egy-egy micva projektet kiválasztani, melynek keretében mélyen és behatóan tanulmányozzák a kiválasztott parancsolatot, hogy a lehető legtökéletesebben tudják aztán betartani. Ez lehet például egy adománygyűjtő akció, melynek során a gyermek a cheszed, vagyis jótétemények micváját emeli magas szintre vagy kiruv, vagyis olyan tevékenység, mely a micvákat még nem (teljesen) betartó zsidókat viszi közelebb valamilyen módon saját zsidóságukhoz.
- Tálesz
A Magyarországon elterjedt szokás szerint a bár micva fiú nemcsak tfilint, hanem tálitot, jiddis kiejtéssel táleszt is kap, és ettől fogva hordja azt az imádkozáshoz. A tálit, mely szót magyarra imalepelként fordíthatjuk, egy nagy négyszögletes textil, melynek négy sarkáról rojtok lógnak. Gyapjúból készül, és általában fehér alapon csíkos az anyaga. A csíkok legelterjedtebb színe a fekete, de a kínálatban a fehér, a szürke, az ezüst, a világoskék és még számos más szín is megtalálható. A tálesz négy sarkára rögzített a rojtokat cicitnek, vagy, szintén jiddis kiejtéssel, cicesznek nevezzük. A cicesznek nevezett ruhadarab, melyet a fiúk hároméves koruktól hordanak egész nap az ingük alatt, a tálit kátán, vagyis a kis tálesz.
A táleszt egyes közösségekben már akkor megkapják a fiúk, amikor rendszeresen elkezdenek zsinagógába járni apjukkal, tehát 9-10 éves korukban. Ez a szokás terjedt el Németországban és számos keleti közösségben. A közép- és nyugati európai askenáz közösségben a bár micva előtt kapják meg a fiúk a táleszt, tfilinjükkel együtt. A hászid és litván zsidók azonban csak az esküvő után hordanak táleszt, amit menyasszonyuktól kapnak ajándékba.
A tálitot a reggeli imánál öltik magukra, még a tfilin felvétele előtt. A sorrend oka az, hogy a zsidó jog szerint a gyakoribb micvák előnyt élveznek a ritkábban gyakorolt micvákkal szemben: tfilint se szombaton, se tórai ünnepek alkalmával nem tesznek, tálitot azonban az év minden napján viselnek a férfiak a reggeli imádkozásnál. Az előimádkozó a többi imánál is táleszt vesz magára, jom kipurkor pedig egész nap ebben imádkoznak, a Kol Nidré imádságtól kezdve.
Fontos előírás, hogy a tálitnak elég nagy méretűnek kell lennie ahhoz, hogy az ember beleburkolózhasson. Viselése közben be kell fednie a vállakat, tehát a nyakba akasztott „imasállal” nem teljesíthető a micva. A tálit felvétele előtt meg kell győződni a rojtok épségéről, majd a beburkolózás közben a következő áldást kell elmondani: Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta, hogy ciceszbe burkolózzunk.
Ünnepség
A bár micva szombatján a fiút felhívják a Tórához, és ő az előzetes tervek szerint részben vagy egészben felolvassa a tórai hetiszakaszt, illetve az azt követő háftárát, prófétai szakaszt.
Szokás, hogy ezt a különleges mérföldkövet a tóraolvasáson kívül egy, a család igényeinek és lehetőségeinek megfelelő ünnepséggel teszik emlékezetessé, vagyis a rituális jellegű ünnepség mellett egy kötetlen, családi-baráti találkozót is tartanak. Vannak, akik azt mondják, hogy aki a bár micvá fiú tiszteletére ünnepséget rendez, az maga is micvát teljesít. Az ünnepségen részt vehetnek családtagok, ismerősök, a család és a bár micva fiú barátai, és a szolid, a felolvasás után adott kidustól kezdve a nagyszabású, díszteremben rendezett fogadásig bármi elképzelhető. Szokás, hogy ha ez az ünnepség nem pontosan a 13. születésnapra esik, akkor a születésnapon egy kisebb ünnepséggel emlékeznek meg a jeles évfordulóról. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a bár micva elsődleges célja a Tóra parancsolatainak kötelékét magára vevő fiú első nyilvános szereplése a közösség teljes jogú tagjaként, és ehhez képest az ünneplés csak másodlagos.
Szokás, hogy a bár micva fiú elmond egy beszédet. Erre vagy a zsinagógai szertartáson, vagy a vidám összejövetelen kerül sor. Beszélhet az általa felolvasott hetiszakaszról, melyet valamilyen módon a saját életére is vetíthet, hiszen az egész életében az „ő szakasza” marad, de szólhat bármilyen más vallásos témáról is. A beszéd célja a bár micva fiú bevonása a közösségbe, valamint az, hogy ösztönözzék őt a zsidó hagyományokhoz való kötődésre, illetve tudásának másokkal való megosztására. A lubavicsi hászidok körében szokás, hogy a Rebbe egy beszédét tanulja meg és mondja el szóról szóra az újdonsült felnőtt.
Végezetül hangsúlyozzuk, hogy a bár micva hatalmas mérföldkő egy fiú életében. Ez azonban csak az első lépés, még ha mégoly hatalmas első lépés is. Semmiképpen nem tekinthetjük azonban végső célnak, sokkal inkább kiindulópontnak, ugródeszkának a Tóra és a micvák által meghatározott, az Örökkévaló útjait követő felnőtt élet felé. Az első tfilinrakás, az első tóraolvasás vagy az örömteli bár micva ünnepség nem érettségi vagy egy kurzus végét jelentő vidám összejövetel. Éppen ellenkezőleg! Nem a múltbeli teljesítményt ünnepli, hanem a kezdetet. A felnőtt élet kezdetét, annak a korszaknak a kezdetét, amikor a felnőttkorba lépő fiú egyre növekvő értelmét és bölcsességét felhasználva, felelős döntéseket hozva haladhat a Tóra útján és szolgálhatja az Örökkévalót, hogy szebbé és jobbá tehesse a világot.
Megjelent: Egység Magazin 33. évfolyam 167. szám – 2023. június 30.