Májusban kivételes tudományos és kulturális előadást tartanak az Ashkenázium szervezésében: Sander L. Gilman professzor, a neves kulturális és irodalomtörténész, valamint pszichiáter Budapestre látogat, hogy két különálló, mégis szorosan összefüggő témában tartson előadást. Az esemény különösen aktuális kérdéseket jár körül a zsidó identitás, önkép, testkép és társadalmi percepciók mentén.
Május 12-én lesz a „Zsidó önutálat” című nyilvános előadás az Ashkenázium szervezésében, amely a „jó zsidók” és a „rossz zsidók” megkülönböztetésének történeti és kulturális hátterét tárja fel. Mit jelent az, ha valakit „zsidó önutálónak” neveznek? Mi a fogalom eredete, és miért vált újra időszerűvé október 7-e óta?
Új előadás-sorozat az Ashkenázium szervezésében
Gilman professzor elemzése a korai cionizmustól a holokauszt utáni zsidó identitásformálódáson át egészen napjainkig vezeti a hallgatóságot, végig azt a kérdést vizsgálva: mit jelent ma „eléggé zsidónak” lenni? Hogyan formálódik a zsidó test, arculat és identitás a többségi társadalom tekintetének kereszttüzében? És milyen válaszokat ad erre maga a zsidó közösség – sokszor egymásnak is ellentmondva? Ezekről beszélgettünk Gilman professzorral.
Miért került újra előtérbe a „zsidó önutálat” fogalma október 7. után?
Az „önutáló zsidó” kifejezés soha nem volt pusztán leíró jellegű – mindig is vád volt, gyakran zsidóktól zsidók felé. A Nexis médiabázis adatai szerint 1980–81-ben még csak 29 alkalommal használták ezt a kifejezést a nyilvános térben. 2024-re ez a szám meghaladja a 3000-et. A zsidó identitás különösen az angolszász és német nyelvű világban már az elmúlt két évtizedben is egyre megosztottabbá vált, a politikai spektrum mentén húzódó törésvonalakkal. Október hét után azonban a belső feszültségek robbanásszerűen erősödtek fel. Ma már nem egyének „eltévelyedéséről” szól a vita, hanem arról, hogyan értelmezik zsidók önmagukat – ideológiai, vallási vagy politikai alapon. Ez a régi-új bélyeg ma is fegyverként szolgál antiszemiták és zsidók kezében egyaránt.
A „zsidó kinézet”
A zsidó test képe – hogyan alakult az elmúlt 150 év során?
2025-ben két zsidó színész is Oscar-díjat nyert: Adrien Brody a The Brutalist című filmben nyújtott alakításáért, amelyben egy magyar zsidó építészt és holokauszttúlélőt formált meg, és Mikey Madison, aki egy orosz sztriptíztáncosnőt alakított az Anora című filmben. Míg Brody győzelmét viták övezték – vajon nem túl „zsidós” a megjelenése? –, addig Madison esetében ez a kérdés fel sem merült. Ez is rámutat arra, mennyire összetett és ellentmondásos a „zsidó kinézet” társadalmi értelmezése.
A 19. század végétől kezdődően megjelentek az esztétikai beavatkozások, különösen az orrplasztika, amely a második világháború után az amerikai zsidó közösségben szinte rituális gyakorlattá vált – a tizenhatodik születésnapra ajándékozott „új orr” egyfajta beavatási szimbólummá lett. Arc, test, megjelenés – mindezek révén a zsidó identitás látható és értelmezhető lett a külvilág számára, sokszor a sztereotípiák mentén.
Miért vált az orrplasztika általánossá az amerikai zsidó közösségekben?
Amikor a zsidók letehették a fizikai „megkülönböztetés” jeleit – sárga csillag, hagyományos fejfedők, vallási ruházat –, a külvilág új módszereket keresett a különbségtételre. A megkülönböztetés immár nem a ruházatban, hanem az arcvonásokban jelent meg. Bár a „zsidó orr” mint anatómiai kategória nem létezik, a társadalmi percepcióban nagyon is él – és sok zsidó nő ennek tudatában döntött úgy, hogy változtat megjelenésén.
Mit árulnak el ezek a testtel kapcsolatos változások a mai zsidó identitásról?
A zsidó identitás ma is rendkívül összetett, és bár más okokból, de ugyanolyan törékeny, mint mindig. A diaszpórában és Izraelben is folyamatosan újraértelmeződik, hogy mit jelent zsidónak lenni – hogyan kell kinézni, mit kell gondolni, hogyan kell érezni. A külső és belső önazonosság kérdése tehát nemcsak történelmi vagy kulturális, hanem egészen fizikai dimenziót is ölt.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.