Izraeli arabok – muszlimok és keresztények – fogtak össze, hogy bemutassák Izrael valódi arcát. A csoport tagjai amerikai és európai körúton próbálták meggyőzni a bojkottmozgalmak képviselőit arról, hogy tévednek.

A 25 éves, muszlim Dima Tija Kalandiában született, most a Gálilban él, Kafr Mandában. Dima folyékonyan beszél angolul és lelkesen várja, hogy védelmébe vehesse a zsidó államot, melyet hazájának tekint. “Izrael nagyon fontos nekem személyes okok miatt, de nagyon fontos az itt élő kisebbségek számára is. Boldogan képviselem ezt az országot. Apám liberális személetű, és megtanított az együttélés fontosságára.”

A 24 éves Kászem Hálila az észak-izraeli Ikszál lakója és szintén muszlim arab. Annak ellenére vesz részt a programban, hogy családja és barátai elítélik ezért. “Súlyos árat kell fizetnem a meggyőződésemért. Az egyik nagybátyám kidobott a házából, a másik nem engedte, hogy meghívjanak egy esküvőre. Még a családi WhatsApp-csoportból is ki lettem tiltva. Szerencsére a szüleim támogatnak, és hétvégenként haza tudok látogatni. Meggyőződésem, hogy Izrael egyszerre zsidó és demokratikus ország. Mindenben egyenlőnek érzem magam, és nem szenvedtem soha semmilyen megkülönböztetéstől.”

Bászem Ájid 59 éves és Bét Cháninában, Jeruzsálem egyik keleti negyedében él. Azért tart a csoporttal, hogy bemutassa milyen káros hatást gyakorol a bojkottmozgalom a Palesztin Autonómiában élő arabokra. “A BDS mozgalom több százezer arab megélhetését veszélyezteti. Azért csatlakoztam a csoporthoz, hogy megvédjem a palesztin gazdaságot, nem az életemet akarom kockáztatni. Kész vagyok felszólalni bárhol ennek érdekében.” Júdea és Somron területén számos izraeli vállalat foglalkoztatja arabok tízezreit. Ezek az emberek az izraeli munkavállalókkal egyenlő jogokat élveznek, és sokkal magasabb fizetésben és szociális juttatásokban részesülnek, mint a Palesztin Hatóság területén dolgozó társaik. A bojkottmozgalom hatására már több cég tette át üzemét a hatnapos háború előtti izraeli területre, s így korábbi dolgozóiktól meg kellett válniuk. Ájid ezt a káros folyamatot próbálja elmagyarázni külföldön.

Jonatán Álhori Haifában élő, keresztény vallású arab. Édesapja az Izraellel együttműködő dél-libanoni hadsereg (SLA) tisztje volt.  Amikor Izrael kivonult a dél-libanoni biztonsági övezetből, az SLA feloszlott, a tisztek közül pedig sokan Izraelben találtak új otthonra, mert féltek a Hezbollah bosszújától. A 25 éves fiatalember azt reméli, hogy sikerül sokakat meggyőzni az igazságról, és képes lesz megváltoztatni a félreinformált, Izrael-ellenes elkötelezettségű embereket. “Ez egy nagyon intenzív utazás lesz, igazi missziós munka. Olyanokkal fogunk találkozni, akik még soha nem beszéltek izraeli kisebbségiekkel. Szerintem sokan megváltoztatják a véleményüket, miután beszéltek velem.” – mondta optimistán.

Dima elmondta, hogy a legfontosabb “az Amerikában és Európában burjánzó, alaptalan gyűlölet ellen fellépni, amit a médiából áradó hamis információk táplálnak. Rajtam keresztül megismerhetik Izrael valódi arcát”.

A delegáció útját a Diákok Támogatják Izraelt elnevezésű mozgalom szervezte meg. A kéthetes program során a résztvevők 12 egyetemet látogattak meg, két helyszínen pedig nyílt találkozót tartottak az érdeklődőknek. Az anyagiakat a Tartalékosok Szolgálatban szervezet fedezi, izraeli és amerikai adományozók segítségével. “Már most figyelmeztettek bennünket, hogy az egyik egyetemen megmozdulást szerveznek ellenünk, de tudjuk, hogy miként kezeljük az ilyen helyzeteket.” – mondta Ámit Deri, az egyik szervező.

Forrás: Ynet