Iohannis viszont felelőtlenségnek minősítette az antiszemitizmus belekeverését a romániai politikai csatározásokba.

Antiszemitizmussal vádolta Klaus Iohannis román államfőt Ilan Laufer szociáldemokrata (PSD) politikus kedden, miután az elnök nem volt hajlandó kinevezni őt a – bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi ranggal társuló – regionális fejlesztési miniszteri posztra.

A PSD végrehajtó bizottsága hétfőn döntött arról, hogy nyolc minisztert lecserélnek Viorica Dancila 28 tagú kabinetjében. Iohannis beiktatott hat minisztert, de nem hagyta jóvá Lia Olguta Vasilescu kinevezését a közlekedési tárca és Ilan Laufer kinevezését a regionális fejlesztési miniszteri posztra. Az államfő nem részletezte, mit kifogásol a két jelöltnél, csak alkalmatlannak nevezte őket.

Laufer, aki tavaly fél évig volt üzleti szféráért felelős miniszter a – szintén Iohannis által kinevezett – Mihai Tudose vezette kormányban, a PSD székházában tett sajtónyilatkozatában éles kirohanást intézett az államfő ellen. A politikus kifejezte meggyőződését, hogy Iohannis egy “újabb antiszemita megnyilvánulása” volt az, hogy elutasította az ő kormányfő-helyettesi kinevezését, azzal vádolva a román elnököt, hogy ezzel is a Románia és Izrael Liviu Dragnea PSD-elnök által szorgalmazott közeledését akarja szabotálni.

Laufer az államfő állítólagos antiszemitizmusnak bizonyítékát látja abban, hogy Iohannis “Angela Merkel német kancellárnak tett ígéretéhez híven” megakadályozta Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését, amit – az Egyesült Államok példájára hivatkozva – Liviu Dragnea kezdeményezett.

“Fontos adalék, hogy Iohannis német nemzetiségű és minden szempontból gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül helyezett a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés” – jelentette ki Laufer. Hozzátette: nemcsak Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor “adott el zsidókat” (pénzért engedélyezte kivándorlásukat), szerinte most már bebizonyosodott, hogy Klaus Iohannis elnök is “eladott egy román zsidót, bár nem tudja kinek és mennyiért”.

Klaus Iohannis román elnök elítélte és felelőtlenségnek minősítette tegnapi nyilatkozatában az olyan érzékeny témák belekeverését a belpolitikai csatákba, mint az antiszemitizmus és a nácizmus. Az államfő veszélyesnek nevezte az antiszemitizmus relativizálását, mivel az zsidóellenes, diszkrimináló megnyilvánulásokhoz vezethet, gyűlöletet szíthat.

“Ilan Lafer éretlenségét bizonyította, amikor minden alapot nélkülöző, nevetséges vádaskodásával a PSD-s kártékony propagandaszócsövévé szegődött. Aki ilyen botrányos vádakkal dobálózik, automatikusan alkalmatlanná válik a román állam bármilyen magas rangú köztisztségének betöltésére” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Az államfő szerint a PSD hosszú ideje, következetesen használ gyűlöletszító retorikát. Iohannis elfogadhatatlannak nevezte, hogy szűk látókörű, önös érdekeket szolgáló vádaskodásokkal sározzák be a holokauszt emlékét, és ezzel a társadalmi békét is veszélybe sodorják.

Románia elsődleges célkitűzései közé tartozott az utóbbi két évtizedben a holokauszt megismertetése, az antiszemitizmus visszaszorítása és a történelmi igazság feltárása, a román államfő pedig beiktatása óta szorgalmazza a zsidóság és a holokauszt nemzeti múzeumának megalapítását – mutat rá a közlemény, hozzátéve, hogy Iohannist tavaly megkapta a Light Unto the Nations kitüntetést az Amerikai Zsidó Bizottságtól.

MTI/zsido.com