78 éves korában, Párizsban meghalt az egyik leghíresebb, szélsőbaloldaliból szabadelvű jobboldalivá vált francia zsidó filozófus-író. Halálával Izrael kevés értelmiségi barátainak egyikét vesztette el.

 

Új filozófusoknak” nevezik Franciaországban azokat a volt hatvannyolcas gondolkodókat, akik radikálisan szakítottak korábbi baloldali felfogásukkal, és vagy a konzervatív, vagy a szabadelvű világnézetek valamelyikénél kötöttek ki. Bernard Henri-Lévy és Alain Finkielkraut mellett André Glucksmann a legismertebb név ezen a palettán, hiszen nemcsak elköszönt marxista, sőt, maoista múltjától, de utána a totalitárius eszmék tévedhetetlenül pontos kritikáját is megfogalmazta. Az “új filozófusok”, így Glucksmann is elvetették a kommunisták hatalom-orientáltságát, amit Hegelre és Marxra vezettek vissza.

André Glucksmann meggyőződéses kommunistaként vett részt az 1968-as párizsi diákforradalomban, ám az azt követő években, főként Szolzsenyicin Gulág-könyvének hatására drasztikusan szakított a múltjával, a szabadság, a demokrácia és a piacgazdaság védelmezőjévé vált. Emlékezetes volt kiállása a vietnami kommunista rendszer menekültjei, a “boat people” mellett.

1976-ban jelent meg hatalmas visszhangot kiváltott esszéje, a “Szakácsnő és kannibál – állam, marxizmus és koncentrációs táborok viszonyáról“, amely párhuzamot vont a kommunizmus és a nácizmus közé, és amely alapvetően határozta meg a nyugati baloldali értelmiség totalitarizmus-vitáit. Nagy vitákat kavart az elrettentés filozófiájáról vagy a gyűlöletről mint “elementáris indulatról” írt műve éppúgy, mint “Az ostobaság hatalma” (1985), amelynek terjedését főként a felvilágosodás szempontjából tartotta aggasztónak.

Glucksmann a hetvenes évektől folyamatosan figyelemmel kísérte a világpolitikai folyamatokat, a terrorizmusra is kiterjesztette totalitarizmus-ellenes elméletét (a szeptember 11-i terrortámadást Istentől elfordult “nihilisták” számlájára írta). A nyugati baloldali “békemozgalmak” nagy bosszúságára a nagyhatalmakat többször is felszólította, hogy a civil lakosság védelmében avatkozzanak be katonailag fegyveres konfliktusokba, pl. Koszovóban, és kiállt az afganisztáni és az iraki háború mellett is.  Ugyanakkor bírálta azt az elméletet, amely szerint az iszlám terror a “civilizációk harcának” eredménye lenne, hiszen az iszlám terror legtöbb áldozata maga is muszlim.

A kelet-európai askenázi zsidó gyökerekkel rendelkező Glucksmann, aki gyermekként vészelte át Franciaország náci megszállását (ezt a traumát 2006-os önéletrajzában írta meg), az elmúlt években többször is kiállt Izrael mellett, ugyanakkor bírálta is kormányainak tevékenységét.

2004-ben szembeszállt Saron akkori miniszterelnök felszólításával, mely szerint a francia zsidók jól teszik, ha Izraelbe alijáznak az újra fellángolt franciaországi antiszemitizmus elől. Ez “szükségtelen pánik“, írta akkor a Haaretz c. izraeli lapnak, hiszen még nem volt Kristályéjszaka, az idő még nem érkezett el a bőröndök pakolására. Az elkövetők csak kisebbséget alkotnak a muszlimokon belül, jegyezte meg, ugyanakkor aggasztónak nevezve, hogy az iszlamisták szövetségeket kötnek más antiszemitákkal, “anti-cionizmus” címszó alatt.

Haláláról fia és legjobb barátja, Raphaël Glucksmann rendező számolt be a Facebookon. Francois Hollande francia elnök az elnyomottak barátjának nevezte az elhunytat, aki fellépett a népek szenvedése ellen, és akit “sosem rettentett el a háború fatalitása.” A Glucksmann által korábban támogatott Nicolas Sarkozy exelnök pedig elmondta, megtisztelve érezte magát, hogy barátjának tekinthette a filozófust, aki “soha nem engedte, hogy gondolkodása ideológiai diktátumok rabjává tegye.”

Munkatársunktól

Kép: wikipedia