Demokrata és republikánus képviselők együtt szólították fel nyilatkozatukban Németországot arra, hogy nagyobb összeggel támogassák az idős korban lévő túlélőket.

Az amerikai Kongresszus képviselői közül többen is kiálltak azon javaslat mellett, amely arra ösztönzi Németországot, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben támogassák az idős korban lévő holokauszt-túlélőket – adta hírül a Jewish Telegraphic Agency.

Az amerikai képviselőház és a szenátus előtt nemrég került állásfoglalás szerint fontos, hogy „minden holokauszt-túlélő méltóságban, kényelemben és biztonságban élhessen élete hátralevő részében”. A német államot felszólították, hogy „erősítse meg ezen célkitűzését azáltal, hogy pénzügyi kötelezettséget vállal és átfogóan foglalkozik a rászoruló holokauszt-túlélők egészségügyi és jóléti szükségeivel, beleértve az otthoni ellátást és más orvosilag előírt szükségeket”.

A Németország „erkölcsi és történelmi felelősségét” hangsúlyozó javaslat szövege szerint az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg közel 100 000, valamint a világ többi országában összesen 500 000 zsidó túlélő él – akiknek az idő előrehaladtával egyre nagyobb támogatásra lenne szükségük.

A kezdeményezésnek külön jelentőséget biztosít, hogy a szöveget két nappal Barack Obama elnök németországi látogatását megelőzően, valamint a május 5-i Holokauszt Emléknap előtt egy héttel tették közzé.

zsido.com

 

Kép forrása: JTA

Megszakítás