„Jól, most nem érek rá, majd hívlak! Puszi!” – és lecsapja a telefont. Táborozik a lányunk, most először tíz napot tölt nélkülünk. Nem én keltem reggel és nem én zavarom aludni este. Egy saját kalandra indult, ahova mi, a szülei már nem vagyunk hivatalosak. Elvitte a busz az Óbudai zsinagóga elől, messze, a Balaton partjára az AlefKids táborba. Nem sírt. Ő már nagylány. Én se sírtam, mert én is nagylány vagyok. És mert tudtam, hogy jó helyen van, hogy olyanok vigyáznak rá, akikre rábízhatom életünk kincsét.

Szülőként nagy döntés egy olyan közösségben élni, ami annyira kicsi, mint a budapesti ortodox zsidóké. Gyakran rágjuk magunkat, hogy vajon nem maradnak-e ki végérvényesen fontos dolgokból a gyerekeink, olyanokból, amik egy nagy, sok száz családot magába foglaló közösségben megadatnának nekik. Az egyik ilyen élmény, amit szerettünk volna megadni neki, a nyári táborok semmihez nem fogható világa. A takarodó utáni susogó beszélgetés, a kirándulások, a programok… És az AlefKids ezt biztosítja nekik és még sokkal, sokkal többet. A közösséghez tartozás élményét. Az iskola, az otthon vagy a zsinagóga világán túl megélhető hitet és identitást. A bolondos tábori dalokat (amik persze két héttel a tábor után már kibírhatatlanul idegőrlőek a szülők számára…), megerősödő barátságokat, az összetartozás érzéséből fakadó magabiztosságot.

A 21. századi gyerekek a tanév során annyi mindent tanulnak, annyi feladatuk van az iskolában, hogy szinte nincs idejük élményeket gyűjteni, megfigyelni a környezetüket és átélni az élet apró örömeit. Fontos, hogy a nyári szünetben minderre lehetőséget kapjanak. Az Alef Kids tábor a gyönyörű Balaton-parti üdülőben egy hihetetlen kaland a gyerekeknek. Egy teljesen egyedi és különleges világ, melynek mikroklímájában testileg-lelkileg felszabadultan gyűjthetnek életreszóló élményeket.

Az enyémek már feliratkoztak a jövő évi táborra. Hát a tied?

A táborozó gyerekek és szüleik nevében ezúton szeretnénk megköszönni Hurwitz Dvora Lea rebbecen, Rapi-Legény Zsuzsa, Várnai Eszter és Hurwitz Shalom rabbi munkáját, valamint az Alef Kids csapatának a gondoskodását.

Egy táborozó édesanyja