Vera Schwarcz nemzetközileg az egyik legelismertebb Kína kutató. Kolozsváron született magyar holokauszt túlélők gyermekeként, 1956-ban Budapesten élte át a forradalmat. Később családjával az USA-ba emigrált, ahol a Stanford egyetemen szerzett PHD-t. Az ortodox professzorasszony tudományos írásai mellett verseket is publikál, 40 éve szolgálja a Wesleyan Egyetemet, kilenc nyelven beszél, és volt idő, amikor a CIA-nak is dolgozott. Exkluzív beszélgetés kóserségről, titkokról, trükkökről és bölcsességről. 

Kínában önt a távol-keleti kultúra, filozófia és tudomány egyik legismertebb nemzetközi tudósaként tisztelik. Amerikában előadássorozatot neveztek el Önről, ami valljuk meg, ritkaságszámban megy aktív kutatók esetében. Mi a Chábád Vasvári Pál utcai zsinagógájában egy családias környezetben hallgathattuk prezentációját a nácizmus elől Sanghajban megmenekült zsidóságról. Minek is köszönhető budapesti vendégeskedése?

Először is ez egy roppant érdekes történet. Sokak számára a mai napig rejtélyes. Mintegy 30 000 zsidó túlélőről van szó, akik Sanghaj szegénynegyedében létesített gettóban vészelték át a borzalmakat. Többségük nem vallásos német vagy osztrák zsidó volt, kevesebben voltak a kelet európai, volt Szovjetunióból érkezettek. De egy külön csoport volt az a kb. két és fél ezer Jesiva diák, akik tanáraikkal együtt oda menekültek a Szovjetunión keresztül tranzit vízumokkal (hivatalosan Hollandiához tartozó Curacao szigetére utaztak). Ezek közül volt a litván miri közösség teljes Jesivája és a vilnai Chábád Jesiva diákjai is. Volt ott már korábbról egy orosz zsidókból álló hitközség, amelynek a rabbija és vezetője Méir Áskenázi volt. Ő 1926 óta volt ott (és csak 1949-ben, amikor már mindenki elhagyta a helyett költözött át ő is New Yorkba). Áskenázi rabbi a lubavicsi rebbe küldötte volt, és mindenki elismeri, hogy az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy olyan sok zsidó tudta túlélni ott a borzalmakat.

Különben nagy volt a feszültség és a különbség a nem vallásos német ajkú menekült és a vallásos Jesiva hallgatók között. Ami ugyancsak figyelemre méltó, hogy miképp is tudtak odamenekülni a teljes pusztítás elől, hisz mindenki nagyon szegény volt. Nos, két féle segélyakciónak köszönhetően. Igaz, ezek valamennyire egymással konkuráló segélyezési formák voltak. Az egyik vonal az amerikai Joint szervezet volt. Ők derekasan megtettek mindent. Igaz, politikailag bonyolította a helyzetet az, hogy Pearl Harbor után Amerika hadba szállt Japán ellen, és ezért ők innentől kezdve már nem segítettek. Közben volt New Yorkban a Vaad Hatzalah (Mentő Bizottság), litván rabbikkal az élén, akik minden törvényt megszegve még a háború alatt is küldtek pénzt a Jesiva bócherek számára. Áskenázi rabbi hihetetlen akarattal és kapcsolatokkal tett meg mindent és mindenkiért – legyen az osztrák, német vagy valamelyik Jeshiva bóchere – a túlélés reményében.

lubavicsi jesiva shanghai

Talán meg kell említeni azt is, hogy a mai napig nagy politikai vita folyik, hogy a gettó – ami Japán megszállás alá került – vajon a japánok emberségessége miatt nem pusztult el, vagy ahogy a kínai kommunisták próbálják előadni, hogy valójában nekik jár ez a köszönet… Összetett és erősen politikai az értelmezése bizonyos történelmi tényeknek. Ezért érdemes erről beszélgetni.

Ami az én látogatásomat illeti – ez csak egy szigorúan magánjellegű rövid vizit. Régi barátokat és kollégákat informáltam ugyan az érkezésünkről, de mondtam előre, egyetemi előadást nem vállalok. Kivéve Oberlander rabbi közösségében. Negyedik hónapos várandós lányommal jöttem Magyarországra. Csak ketten, hogy meg tudjam neki mutatni, honnan is származik. Őt ugyanis 22 éve innen fogadtuk örökbe.

 Ez igen csak személyes történet. A mostani kiselőadását Oberlander Báruch rabbi szervezte. Honnan ismerik egymást? Ön hogyan került kapcsolatba a magyarországi Chábáddal?

Oberlander rabbival 22 évvel ezelőtt találkoztam először, amikor intéztük lányunk örökbefogadását. Akkor Budapesten még nem igen lehetett jó kóser ételeket kapni, és olyan közösségben ünnepelni, amilyen számomra, ortodox nő számára megfelelt volna. Mostani utunk előtt, ami a Nyírbátor környékéről származó lányom számára az első magyarországi látogatás volt, természetesnek gondoltam, hogy jelentkezni fogok a rabbinál. Sokat köszönhettünk neki akkor, és most is. Szép és meghitt sábáton vehettünk részt a rabbi családjánál.

Miért Magyarországról fogadták örökbe gyermeküket?

Férjem Kínából szerette volna, de nekem fontos volt, hogy olyan valaki legyen a kicsi, aki aztán könnyebben be tud illeszkedni abba az ortodox és kóser környezetbe, amit mi akkor kezdtünk el alaposabban kialakítani a háztartásunkban. Eredetileg Romániát szerettük volna, de ott akkor – a kilencvenes évek elején – sokat lehetett hallani az AIDS-ről, így döntöttünk Magyarország mellett. Voltak kapcsolataink a vásárosnaményi gyermekotthonhoz. Ott találtunk rá a három éves Eszter lányunkra. Mostani látogatásunk az árvaházba egy fantasztikusan érdekes ráébredés volt a lányomnak. Megismerhette gyökereit, látva a sok hasonlóan színes bőrű cigány embereket a vidéken. Ő három évesen nem tudta, hogy mit jelent az, hogy apa vagy anya. Érthető okokból. Ezért nyert különös értelmet első gyermekének elnevezése, akit Áhuvának (kedvesem, drágám) hívunk. 

Kolozsvárott született, nem sokkal a holokauszt után, túlélők gyermekeként. Azt olvastam önről, hogy szülei magyar ajkúak voltak, és önök 1962-ben Romániából az USA-ba költöztek.

 Szüleim 1954-ben adták be a kérelmüket, és 62-ben tudtunk elutazni. Ismert dolog, Romániában a zsidóknak adva volt ez a lehetőség – éveket kellett várni, de aki következetes volt, annak összejöhetett az emigráció. A román zsidóság vezető rabbija kollaborált Ceausescuval és az amerikai zsidó szervezetekkel. 5000 USD járt a román államnak minden egyes zsidó után, aki elhagyhatta az országot. Nekem az akkor teljes sokk volt. Én jól éreztem magam gyerekként a kommunizmusban. Egy abszurd példát erre, ha megenged: rokonlátogatáson vettünk részt Budapesten 1956 októberében. Eredetileg 3 napra mentünk, de aztán vagy 10 napra ott ragadtunk a forradalmi állapotok miatt. Családom engem, a 9 éves gyereket kért meg arra, hogy kamatoztassam orosz nyelvtudásomat, és kijutva a földalatti óvóhelyről faggassam már ki az egyik orosz tisztet, hogy vajon miképp is térhetnénk mi minél gyorsabban vissza Romániába? Mondanom sem kell, büszkén és áhítattal tudakolództam az oroszoknál, nekem abban a korban ők voltak az igazi hősök. Tettem siker koronázta, katonai vezetéssel kísértek ki minket a vonatpályaudvarra…

Aztán már Amerikában igyekezett minél messzebb kerülni a soah tragédiájáról. Azt nyilatkozta valahol, hogy tudatosan választott valami egészen távoli, a holokauszttól és a zsidóságtól idegen tudományágat, a Kína-kutatást, a sinológiát. Később mégis foglalkozott tudományos szinten a második világháborúval. Miért pont ez a két téma vált a fő szakterületévé?  

Az egyetemen elsőként francia és kínai nyelveket és vallásfilozófiát tanultam, 1969-et írtunk, épp a hinduizmusról kellett előadást tartani. Miért pont erről? Mert abban az időben kerestem azt, ami a legtávolabbi a zsidóságtól… Meglátogattam egy professzoromat, akitől tanácsot kértem és útmutatást is, hogy merre menjek tovább, hol és mit kutassak – akkor már tudtam, érdekel az akadémiai közeg. Ő azt mondta, hogy most lesz egy előadása az egyetemünkön a neves indiai filozófusnak, Raja Raonak, akihez oda kellene mennem, és megpróbálni elbeszélgetni vele. Követtem tanárom kérését. Röviden a lényegre tértem a híres tudósnál, ő Indiát ajánlotta, én viszont akkor élvezettel olvastam Mao Cetung munkásságát. Végül is elfogadta az irányomat, itt dőlhetett el, hogy Kínával fogok foglalkozni.  Bár Rao megjegyzésére a mai napig emlékszem: sokkal hatékonyabb lehetsz, ha a saját zsidó utadat járod. Mondván: minden vallás egy irányba megy, és jobb, ha a saját vallásom után járok. Alighanem megérthette a lelki kötődésemet a zsidóságomhoz. Akkor tájt igyekeztem nem foglalkozni a zsidósággal. Rao mondta nekem azt is, hogy ha tehetem, menjek el Brooklynba és keressem fel Schneerson rabbit, a Lubavicsi Rebbét. Mai napig nem értem, hogy hozzá honnan jutott el már akkor a Rebbe híre. Mindenesetre 25 évvel később felkerestem a Rebbét, nagyjából akkor, amikor elkezdtem magam is alaposabban foglalkozni a holokauszttal. Azt gondolom, hogy a soah lelki megrázkódtatását azért bírhattam jobban, mert már hozzáedződhettem a borzalmakhoz a kínai forradalmat tanulmányozva.

Raja Rao meghatározó találkozás az életében.

 Az ő emléke és tisztelete élete végéig elkísért. Amikor a sors összehozott a dalai lámával – három alkalommal is – ő ugyanúgy szembesített a zsidóságommal, mint Rao. Azt kérdezte, hogy szerintem mi vajon miképp tudjuk fenntartani az etnikai identitásunkat számkivetettségünkben is? A lámát ez érthető okokból – Tibet miatt – nagyon is érdekelte. Amikor Izraelben volt, gyakran konzultált idős bölcsekkel is erről a kérdésről. Szerinte az ortodoxok körében lehet a választ keresni.  Bölcs ókori kínai tanok és a zsidó hagyományok kölcsönösen tisztelik egymást. Van egyfajta közös vonaluk. Mindkettő elmélyült, alapos és a szövegre koncentrál. E két hagyomány a leghosszabb folyamatos történelemtudomány a világban.

VS inside tatami room with prchid

Milyen volt találkozása a Lubavicsi Rebbével?

 Közhelyes lenne leírni azt, ami egyben felfoghatatlan élmény is volt. Egy barátnőm ajánlotta, hogy menjek el hozzá. Második gyereket szerettünk volna, és hosszú ideje nem tudtam teherbe esni. A nyolcvanas évek közepén jártunk, én már nem voltam valami fiatal. Elkélt az isteni segítség. Mondta a barátnőm, hogy tegyek úgy, mint a többiek, kérésemet írjam le egy papírra is. Amikor hosszú várakozás után belenézhettem a Rebbe szemébe, azonnal rám tört a zokogás. Annyi lélekjelenlétem maradt, hogy a papír fecnit oda tudtam adni a kezébe. Másfél hónap múlva újra várandós lettem.   

Ön történész, tudományos kutató, és mindemellett költő. Saját honlapján olvasható egy verse, amelynek az a címe, hogy anyanyelv. Melyiket is gondolja annak?

 Pontosabban anyanyelvek. Mert én egyfajta nyelvi csapdában éltem egy ideig. A Nobel-díjas orosz költővel, Brodskyval halála előtt találkozhattam. Ő azt mondta nekem, hogy minden nyelv egyfajta ablak, egy új szempontot kapunk ahhoz, miképp is figyeljük és kövessük a világot. Ezzel a bölcs mondással magam is egyetértek, habár van az a helyzet, amikor terhessé is tud válni a többnyelvűség.  Romániában tudtam magyarul, nagyapám a temesvári opera kőfaragó mestere volt. Ő 1944-ben hunyt el, Temesváron van a sírhelye. Ő különben korábban Bécsben tanult – németül is. A szüleim, nagyszüleim és az iskolai környezetem révén Amerikába való érkezésemkor volt ismeretem a német és a jiddis nyelvről. Beszéltem magyarul és románul, és az iskolában oroszul és franciául tanultunk. Amikor 1973-Tajvanon jártam a Stanford egyetem PHD-hallgatójaként, akkor a kínai mellett japán nyelvet is tanulhattam. Na, annak az évnek a szilveszterén volt egy szakékkal dúsított nehéz éjszakám. Ha úgy tetszik egy intellektuális összeroppanásom. A nyelvek sűrű erdejében elvesztettem magam. Ott, akkor döntöttem el, hogy az angol nyelvet választom a fő, íráshoz rendelt nyelvemmé. 

 rabbiAskenazi1

Hogy lett önből ortodox zsidó? Milyen így nemzetközi tudósi körökben nőként mozognia?

1979-től minden évben jártam Kínában. Abban az évben egy hétfős fiatal kutatói csoporttal az amerikai kormány szervezésében vehettünk részt a több hónapos úton. Ott, akkor gyújtottam péntek esti gyertyát elsőként – nekem ez fontos volt. Nem igen értettem, hogy mindez miért számít nekem annyira, csak éreztem, hogy jobb az életem tőle. Lehet, a haláltáborokban meghalt rokonaim vagy a haszid rabbi őseim szellemisége is közre játszott ebben. Valójában azonban a gyerekeimmel kezdődött igazán az ortodoxszá válásom. Először azt láttam, hogy a mostoha fiam neveltetésében érezhető az a felületes amerikai judaizmus-tanítás, ami ma többnyire jellemző az USA-ban. Ez egy felületes zsidóságkép, ahol a legfőbb kiindulópont a holokauszt, és az, hogy a nagymama unokája zsidó kislánynak udvaroljon. Az ilyen mentalitás logikusan fogja eltávolítani a fiatalokat a vallástól.  A saját fiammal is hasonlót tapasztaltam, ezért 5 éves korában kivettem a mi ortodox közösségünkből, és elvittem őt a Chábádhoz. Akkor kezdtem kóserséget bevezetni otthon. És amikor Eszter lányom meglett, akkor azt gondoltam, hogy öltözékben is ezt az irányt illik követnem, így benne egyértelmű és természetes lesz az ortodoxia. Persze amikor Kínában többször is vissza kellett utasítanom az íncsiklandozóan finom szecsuáni kacsa-vacsorás meghívásokat, nem mindig gondoltam azt, hogy de jó nekem a kóserségemmel…

Ha jól tudom, ön majdnem félszázszor járt már Kínában. Van kínai neve is?

Igen, Shu Heng Zhe. Jelentése megnyugtató kiegyensúlyozott filozófia.  

Schwarcz publicity photo

Mennyire tartja megnyugtatónak azt, ami ma Kínában zajlik?

A rezsim nagyon instabil. Sok pénzük van. Kína gazdasági óriás, ez tagadhatatlan. De politikai értelemben ez törékeny rendszer, mert hazugságokra építkezik. Nagyon-nagyon elnyomó a hatalom. Igaztalan és fenntarthatatlan. És ezért egyszer csak szét fog esni. Egy figyelemre méltó tényező, ami összetartja a rendszert az a kínai nacionalizmus. Aminek az a lényege: ha szereted Kínát, szereted a pártot. Ha utálod Japánt, akkor szereted a pártot. Ami a kínai hadsereget illeti, nem gondolom, hogy a világnak attól kellene tartania, hogy majd Kína fog agressziót gyakorolni a világgal szemben.

Térjünk egy kicsit vissza első, 1979-es vizitjükhöz. Hogy kerül valaki bele egy ilyen válogatott, kis létszámú csapatba? Csak nem voltak önöknek jelentési kötelezettségei is?…

Nos, nyilván ez ma már nem annyira bizalmas, de nem véletlen, hogy a nixoni nyitás után az első társadalomtudományi kutatóktól a védelmi minisztérium szeretett volna valamilyen információkat is szerezni. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen lehetőségek vannak a tudományos együttműködésre? Feladatunk annak felmérése volt, hogy kikkel mikor, és milyen körülmények között lehet érdemi beszélgetést folytatni kétoldalú ügyekről. Azt gondolom, hogy a minisztérium tudta, hogy kommunista államban nőttem fel, és feltételezhették, hogy tudom, milyen a játék a kommunista határokon belük. Azzal, hogy a kínaiakat beavattam abba, – mindezt tökéletes nyelvtudásommal – hogy én magam is egy kommunista országban születtem, jobban kinyílhattak nekem.

Elképzelem a filmekből, hogy ilyen esetben akár a CIA-nak is kellett dolgozniuk.

Bizony, volt idő, mikor a CIA-nak is jelentettünk. 1989-ben. Akkor is tudományos kutatás miatt utaztam Bejingbe. Épp egy konferencia zajlott akkor, amikor elindultak a júniusi események. Világosan átláttam, micsoda gyilkos és hazug terrorral próbálják elnémítani az ellenzéki hangokat. Ha most kérdezné, hogy mennék-e újra az állam megbízatásából, akkor azt mondanám: nem, belefáradtam már a trükkökbe.

VS on engawa of Japanese Garden

Milyen trükkökbe? Ezeket most is kellene alkalmazni?

Most aztán a legjobban. Ez egy nagyon elnyomó rezsim a mai napig. Csak kapitalista gazdaságában. 

Mit akarhatnának öntől?

Semmit, csak kontrollálnák, hogy milyen interakciókba bonyolódnék kínai tudósokkal, értelmiségiekkel.  Ez nagyon elkeserít. Szomorúvá tesz, hogy sok barátom elnyomás alatt van, vagy börtönben raboskodik.  Több száz diákom van, akik például nem is hallottak még a 89-es eseményekről. Sokkoló.

Bár úgy hallottam, nyugdíjba vonul, nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen aktív pedagógusi életet csendes, napfényes floridai tengerpartra cserélne.

Sokat utazom továbbra is. Megyek vissza hamarosan Sanghajba, ahol az egykori gettó túlélőjével készítek interjút egy olyan könyvhöz, amit most írok. Emellett most több időm lesz a versekhez is. Japánból például most kaptam egy emailt, szeretnének kiadni egy könyvemet. És továbbra is tartom a kapcsolatot régi diákjaimmal, akik közül sokan felkeresnek otthonunkban. Unalomra nincs időm továbbra sem.

Wallenstein Róbert