Több mint kétezren írták alá azt a petíciót, amelyben a rendőrség segítségét kérik a város központjában tervezett neonáci gyűlés ellen a helyi zsidóság tagjai.

Petíció formájában kérik a zsidóság rendőri védelmét a National Action nevű szélsőjobboldali csoport által augusztus 15-re meghirdetett White Man March (Fehér Ember Menete) felvonulás veszélyei miatt Nagy Britanniában – adta hírül a JTA.

A tiltakozás kezdeményezőiként a Merseyside-i Zsidó Képviselő Tanács tagjai felhívták a figyelmet: a négy hónappal korábban megrendezett White Man March során közel száz szélsőséges gyűlt össze Newcastle-ben, ahol a résztvevők izraeli zászlók égetésével és szétszaggatásával demonstrálták mérsékelten toleráns nézeteiket  (a kép a helyszínen készült).

„Ez a menet mély aggodalommal tölt el minket; és úgy gondoljuk, hogy a célja nem más, mint a faji gyűlöletkeltés és közrend megzavarása” – nyilatkozott Howard Winik, a Tanács alelnöke. „Határozottan arra kérjük a rendőrkapitányt, hogy a rendelkezésére álló hatalmát használja a helyi közösség védelmére és tegye egyértelművé, hogy az ehhez hasonló magatartás átlépi a határt és nem tolerálható” – tette hozzá.

Az ügyre reagálva Mark Gardner, a Community Security Trust nevű brit zsidó biztonsági szervezet igazgatója elmondta, kevés esélyt lát arra, hogy a rendőrség sokat tehetne a menet ellen – ugyanis az nem fog érinteni egyetlen zsidó helyszínt sem.

A menet elleni tiltakozás megkezdése után egy nappal a rendőrség letartóztatott valakit egy ortodox zsidó férfi elleni inzultus miatt Londonban. Az északkeleti Stamford Hill-i városrész zsinagógája előtt történt támadás szemtanúi szerint az elkövető láthatóan ok nélkül lökdöste az áldozatot, miközben rasszista szövegeket kiabált.

zsido.com

 

Kép forrása: paulalexanderknox.com

Megszakítás