Hosszú betegség után és mindössze négy nappal a 75. születésnapja előtt, ijár hónap 27-én (2024. június 4.) elhunyt Moshe Yehuda Kotlarsky rabbi, a Merkos L’Inyonei Chinuch, a Chábád-Lubavics mozgalom oktatási szárnyának meghatározó jelentőségű, energetikus vezetője.
Kotlarsky rabbinak óriási szerepe volt a Chábád nemzetközi hatásának növelésében. Karizmatikus személyisége és jó kapcsolatteremtő képessége révén munkával töltött évtizedei során emberek tízezreihez került közel. A Chábád képviselőjeként rengeteget utazott, és nemcsak nagy tudású rabbiként, hanem tehetséges adománygyűjtőként is megállta a helyét.
Kotlarsky rabbi kiemelkedő szerepet vállalt a Rebbe küldötteinek évente megrendezett nemzetközi konferenciáján, a Kinus Hashluchimon. Biztos kézzel vezényelte a tervezők, szervezők, rendezők, önkéntesek és résztvevők hadait, és személye biztosítékot jelentett arra, hogy az évről évre egyre hatalmasabbra duzzadó esemény mindig tökéletes legyen. Az évek során az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi küldötteinek száma világszerte összesen több mint száz országban majdnem elérte a hatezret, és a Kinus Hashluchim ennek megfelelően duzzadt egyre nagyobbra és nagyobbra. Legutóbbi, 2023-as záróbankettje New York City legnagyobb vacsoráját tudhatta magáénak. A több mint 6500 küldöttet és más vendéget ugyanúgy szépen terített asztaloknál ültették le, mint a korábbi, kisebb estélyek alkalmával. Ezeken a banketteken évek óta Kotlarsky rabbi töltötte be a konferanszié szerepét, és ő volt az, aki az estélyek egyik legmeghatóbb részét, a küldöttek országonként és név szerint való felvonultatását vezette.
Bár a rabbi igazán otthonosan mozgott a reflektorfényben, fáradhatatlanul dolgozott a színfalak mögött is. Akár a közösségben felmerülő problémákról, akár személyes kihívásokról volt szó, a Chábád küldöttei tudták, hogy Kotlarsky rabbinál mindig meghallgatásra és támogatásra találnak. Mélységesen elkötelezett volt a Chábád minden projektje iránt, a legkisebbtől a legnagyobb volumenű eseményekig és programokig. Utazásai során rendszeresen látogatta a legtávolabbi és legeldugottabb helyeken élő küldötteket és családjaikat, és soha nem felejtett el csokoládéval kedveskedni a küldött-családokban élő gyerekeknek. E tettével a következő nemzedék küldötteinek szívét is megnyerte és már jó előre kivívta a tiszteletüket.
Moshe Yehuda Kotlarsky rabbi 1949. május 29-én (sziván 1.) született Brooklynban rabbi Tzvi Yosef és felesége, Golda Kotlarsky gyermekeként. Édesanyja amerikai születésű volt, apja viszont lengyelországi holokauszttúlélőként érkezett az Újvilágba, hogy szinte minden családtagja elvesztése után új életet kezdjen. Tzvi Yosef Kotlarsky rabbi a Cháchmé Lublin, majd a Tomché Tmimim-Lubavitch jesivában tanult Varsóban, illetve Otwockban. A nácik elől a japán diplomata, Chuine Sugihara által kiadott vízummal sikerült Sanghajba menekülnie, és onnan emigrált az Egyesült Államokba.
Moshe Yehuda Kotlarsky rabbi Crown Heightsben nőtt fel, és először ott, majd Montrealban járt jesivába. Már fiatal jesivatanulóként is lelkesedéssel vett részt a Rebbe által indított micvakampányokban. Egyszer sikerült meggyőznie a neves jiddis nyelvű humoristát, Shimon Dzigant, hogy tegyen tfilint. A színész annyira meghatódott, hogy elkésett az előadásáról. Amikor végre befutott a színpadra, elnézést kért a közönségtől, mondván, hogy nem tudta visszautasítani a fiatal lubavicsi jesivatanuló kérését, hogy tegye fel a tfilint és annyira meghatotta az élmény, hogy elfolyt a sminkje…
Kotlarsky rabbi az 1970-es évek elején vette feleségül Rivka Kazent. Mint oly sok más fiatal lubavicsi pár, ők is elmentek a Rebbéhez, és kifejezték vágyukat, hogy a Föld egy távoli pontján lehessenek a Rebbe küldöttei. Hamar kiderült azonban, hogy Kotlarsky rabbi nem a világ egy eldugott sarkában, hanem a Chábád oktatási szárnyában, a Merkos L’Inyonei Chinuchban teljesíti majd valódi küldetését. A rabbi évtizedeken át szinte folyamatosan úton volt, bejárta az Egyesült Államokat és Dél-Amerikát, majd Európa, a Távol-Kelet és olyan egzotikus helyek következtek, mint a Himalája. Rivka rebecen mindenben támogatta férjét és annak munkáját, ellátta az egyre növekvő családot, aktív volt a Rebbe micvakampányaiban és lányokat tanított a Chábád mintaiskolájában, a Beth Rivkah-ban. Otthona nyitva állt minden zsidó előtt, akárhonnan is jöttek.
Kotlarsky rabbi számos útja során találkozott közösségi vezetőkkel és a helyi zsidó közösségek tagjaival. Voltak helyek, ahova úgy érkezett, hogy nem is tudta pontosan, a Rebbe miért küldte oda. Mindig alaposan kikérdezte és meghallgatta a helyieket – vezetőket és a közösség egyszerű tagjait egyaránt –, és érdeklődött a szükségleteik felől: van-e megfelelő zsidó oktatás, működő mikve (rituális fürdő), kóser élelmiszer stb. A rabbi, miután felmérte a terepet, javaslatokat tett arra, hogy mivel tudnák fejleszteni a helyi zsidó életet, és feljegyezte azt is, ha a közösség igényt tartott egy lubavicsi sáliáchra, vagyis küldöttre. Amikor elkészült, mindenről részletes jelentést írt a Rebbének.
A következő történet 1984 januárjában játszódott:
Kotlarsky rabbi telefonhívást kapott Chaim Mordechai Aizik Hodakov rabbitól, a Rebbe „vezérkari főnökétől”: „A Rebbe kívánságára azonnal Curacaóba kell utaznia” – hangzott az utasítás. Ahogy a rabbi egy barátjával együtt megérkezett a karib-tengeri szigetre, taxit fogott és a zsinagógába hajtatott. A taxis azonban a híres Mikveh Israel zsinagóga helyett egy másik, jóval kisebb zsinagógába vitte utasait. Az épületből éppen akkor lépett ki egy férfi. Odaléptek hozzá, és a rabbi megszólította: „A lubavicsi Rebbe küldött minket”. A férfi, Chaim Groisman majdnem elájult a szavai hallatán. Kiderült, hogy a férfi fiát, Elit sorozatos támadások érik a helyi, protestáns iskolában, amiért nem vesz részt a vallási eseményeken. A helyzet annyira elfajult, hogy a sokszor kénytelenek voltak otthon tartani fiút, minek hatására egyre-másra érkeztek a figyelmeztető levelek az iskolából, felhívva a szülők figyelmét gyermekük tankötelességére. Nem tudták, mitévők legyenek.
Chaim Groisman két nappal korábban álmot látott. Álmában megjelent előtte néhai nagyanyja, és azt mondta neki, hogy akárhányszor csak bajba kerül, mindig a lubavicsi Rebbéhez kell fordulnia tanácsért. Groisman korábban még csak nem is hallott a lubavicsi Rebbéről, másnap pedig már a küldöttei is felkeresték. Kotlarsky rabbi meghívására a fiú végül New Yorkban töltötte a nyarat, majd a lubavicsi jesivában folytatta a tanulmányait. Groisman később levélben köszönte meg a Rebbének, hogy elküldte hozzá a küldötteit, és gondoskodott „egy kis curacaói zsidóról”. A Rebbe válaszában így fogalmazott: „Nincs olyan, hogy »kicsi zsidó« és egy zsidónak soha nem szabad alábecsülnie a benne rejlő hatalmas potenciált”. Kotlarsky rabbi élete végéig gyakorta idézte a Rebbe szavait.
A rabbinak nagy szerepe volt abban, hogy jesivatanulók egyre nagyobb számban látogatnak el különféle közösségekbe rövidebb időszakokra: nyárra vagy ünnepekre, hogy támogassák és fellendítsék a zsidó életet. Különféle intézmények alapítója és elnöke volt, és úttörő szerepet játszott a Chábád különböző ifjúsági és egyéb szervezeteinek (CTeen, CKids, Chabad Young Professionals és Chabad on Call) létrehozásában és beindításában. Még néhány hónappal ezelőtt is ő vezette a küldöttek gyűlésének nagyszabású gálaestjét, és mint mindig, felhívta a figyelmet arra, hogy még nem jött el a pihenés ideje: „Tudjuk, hogy még nagy munka áll előttünk. A Rebbe azt mondta egyszer: ha egy közösségben van ezer ember és 999-et már elértünk közülük, egyet azonban még nem…, akkor a küldetés még nincs teljesítve.”
Felesége, Rivka mellett gyermekei, unokái és dédunokái, valamint az egész lubavicsi közösség gyászolja.
Emléke legyen áldott!
Készült a chabad.org írása nyomán
|
Glitsenstein Cháim Saul rabbinak, a Nagy Fuvaros utcai zsinagóga vezetőjének megemlékezése
Kotlarsky rabbi a dédnagybátyám volt, a nagymamám testvérének a férje. Fiatal koromban többször töltöttem náluk az őszi nagyünnepeket, amikor New Yorkba látogattam. Nagyon különleges ember volt. Egyrészről ő felelt az egész sliách hálózatért, minden egyes Chábád-központot figyelemmel követett a világon, és minden sliáchot, hogy mire van szüksége, miben kell nekik segíteni. Nem hiszem, hogy volt olyan ember, aki több pénzt gyűjtött volna össze zsidó célokra, mint ő. Másrészről mindenki felé nyitott volt. Az otthonuk nem volt fényűző, viszont mindig nyitva állt mindenki előtt. Szukotkor egy hatalmas, talán 100 fős szukkát állítottak föl, ahova bárki mehetett enni. A bócherek is tudták, hogy ha éhesek, ott mindig kapnak enni. Rengetegféle és nagyon finom étel volt elérhető. Egy barátom például egyszer fiatalkorában, amikor New Yorkban töltötte az ünnepeket egy társával, azon kapta magát, hogy elaludtak és lemaradtak minden kidusról, mindenhol befejezték az étkezést és lefeküdtek. Elmentek Kotlarsky rabbiékhoz, aki azonnal gondoskodott róla, hogy mindent kapjanak, bárheszt, bort, előételt, főételt, desszertet, és ott ült velük, két fiatal jesivatanulóval, akiket nem ismert és beszélgetett velük, míg be nem fejezték az étkezést és meg nem bizonyosodott róla, hogy mindent megkaptak. Bárki bekopoghatott hozzájuk, akinek segítségre volt szüksége, vagy a nap bármelyik percében hívhatták őket. Olyan volt, mint egy családtag. Egy slucha mesélte a napokban, hogy amikor a fiának bár micvája volt, Kotlarsky rabbinak is küldtek meghívót, mivel annyit segített nekik. Nem gondolták, hogy el is fog menni, inkább udvarias gesztusnak szánták, hogy kifejezzék a tiszteletüket. Legnagyobb meglepetésükre a rabbi nem csak hogy elutazott hozzájuk a bár micvóra, de olyan dolgokat vitt ajándékba, amit a küldetésük helyén a gyerekek nélkülöztek: fagylaltot és csokoládét. 2022-ben az egész családommal ellátogattunk New Yorkba, és végül sok variálás után náluk szálltunk meg. Kotlarsky rabbi akkor már nagyon beteg volt, ezért igyekeztünk a lehető legkevesebbet zavarni, a gyerekekre is rászóltunk, hogy legyenek csöndben. De ő magához hívott és megkérdezte, miért vagyunk ilyen csöndesek, miért nem ülünk oda hozzá, kérte, meséljek, mi újság van Budapesten. Minden sliáchot ismert és név szerint kérdezte végig, kivel mi van. A látogatásunk alatt többször elmentünk házon kívülre enni, hogy ne okozzunk nekik gondot, de a felesége is bíztatott minket, hogy együnk velük, direkt nekünk főzött, üljünk le hozzájuk. A rabbi híres volt arról, hogy minden sliáchot figyelemmel kísért. Egy barátom, aki Kínában él és szintén jó viszonyban volt vele, egy alkalommal képeket küldött neki egy programjukról, amin a felesége nem tudott részt venni, mert elesett és kórházba került. Kotlarsky rabbi rögtön észrevette a képeken a feleség hiányát, kérdezősködött, hogy mi van vele. Biztosította róla a barátomat, hogy másnap elmegy a Rebbe sírjához és imádkozik a felesége fölépüléséért. Ilyen ember volt, hatalmas felelőssége és befolyása volt, az összes sliáchért felelt, de közben mindenki felé nyitott volt. Nemcsak azokkal törődött, akik fontos pozíciót töltöttek be, hanem mindenkivel még az éhen maradt jesiva bócherekkel is. |
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 177. szám – 2024. június 30.