Aki a kecskeméti gyümölcsöt kinccsé tette

Gőzerővel indult el a kereskedelemben Dél-Alföld második legnagyobb városa Kecskemét, miután 1853-ban bekapcsolták a Budapest-Szeged vasútvonalba. A kereskedelem fellendítése természetesen több személyhez kötődött, de közülük kiemelkedett Kecskeméti Herz, aki a helyi gyümölcs és kóser borkereskedelem úttörője volt.

Reb Herz 1827-ben látta meg a napvilágot a Kecskeméti családban, melynek nem is volt más, német csengésű neve, hiszen már apját reb Ávrahámot is Kecskemétinek hívták, mert egykor az új otthonának nevét vette fel II. József parancsára…

Mélyen vallásos és mélyen magyar családban nevelkedett, aki csak a szombat napján pihent meg. Sok munka árán megszervezte a szomszédos országok piacát, így az addigi nyári alma, kajszibarack és bajor szőlő mellé Kecskemét hamarosan mindenféle gyümölcsöt kezdett el termelni. 

Nagy sikert arattak az újfajta szőlők, melyből kóser bort is készítettek. Kecskeméti Herz hívására ugyanis felvidéki és lengyel zsidók százai érkeztek a szüretre, hogy saját maguk szedjék, sajtolták, majd érlelték a borukat, így aztán a gazdáknak még a szállítással sem kellett törődniük.

Kecskeméti Herz széleskörű megbecsülését mutatja 1905-ös halálakor megjelent nekrológja a kecskeméti Országos Ellenőr címlapján:

„Mély megilletődés fog el bennünket és őszinte részvétünk a gyászoló család iránt, midőn a kecskeméti kereskedő társadalom Nesztorának, Kecskeméti Herznek, hirtelen történt elhunytáról kell szomorú hírt adnunk. Hogy a kecskeméti gyümölcs-export olyan kincses bányája lett a helyi termelőknek; hogy a kecskeméti baromfi- és bortermelés anyaga külföldön oly általános keresettségnek örvend: mindez jórészben ezen becsületes, jó hírnevű kereskedelmi cég megalapítójának, vezetőjének: Kecskeméti Herznek köszönhetjük. 

Már a mi provinciánkon is a megboldogult egész működése ama közgazdasági igazság gyakorlati megvalósítását tükrözte vissza, hogy az őstermeléssel a kereskedés karöltve a javak értékét tetemesen megnöveli és egymás érdekeit kölcsönösen istápolják, ha az utóbbi becsületes, stabilis alapon áll. Félszázad tevékenysége nem lankasztotta buzgalmát.”