A zsidóság egyik legösszetettebb jogi kérdése az águnot – a „megkötött, leláncolt” asszonyok témaköre. A rabbik minden időben nagy gondot fordítottak arra, hogy e nők helyzetét minél hamarabb megnyugtatóan rendezzék. Ha egy nőnek nyom nélkül eltűnik a férje és semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre annak haláláról, illetve, ha egy férfi szándékosan nem akar, vagy (betegség miatt) nem képes getet (válólevelet) adni a feleségének, az asszony águnává válik. Mindaddig tilos újraházasodnia, amíg be nem bizonyosodik férje halála, illetve kézbe nem kapja férjétől a válólevelet.
A zsidó jog szerint egy nőnek nem lehet két férje, és ha férjezett asszonyként (akár águnáként is) egy másik férfitól gyermeke születik, a gyermek törvénytelennek számít, azaz mámzer lesz. A mámzerek csak szigorú megszorítások mellett házasodhatnak és státuszuk öröklődik. Érthető tehát, hogy a rabbik megtettek minden tőlük telhetőt, hogy egyetlen zsidó asszony se kerüljön ilyen helyzetbe.
Dávid király feltételes válólevele
A babilóniai Talmud (Sábát 56a.) elmondja, hogy a Dávid király hadseregében szolgáló férfiak feltételes válólevelet adtak feleségüknek, arra az esetre, ha a háborúban eltűnnének. Ezt a gyakorlatot követték a második világháború során egyes amerikai zsidó katonák is.
Vallási „ködbér”
Arra is van precedens – bár sok vélemény szerint ez nem felel meg a háláchának –, hogy a házasság előtti megállapodás keretében a felek előre kikötik, mennyi pénzt kell a getet megtagadó férjnek fizetnie mindaddig, amíg nem lesz hajlandó elválni a feleségétől, felszabadítva őt az áginut (águná-státusz) alól. Itt fontos kiemelni, hogy ahogy a házasságot is csak a házasulandó felek köthetik meg, ugyanúgy csak ők bonthatják fel azt – a rabbiknak nincs joga arra, hogy létrehozzák, vagy megszüntessék a házastársi kapcsolatokat, csak háláchikus segítséget nyújhatnak mindkét helyzetben. A házasság megkötése, illetve annak felbontása is pusztán az érintett felektől függ. Érdemes megjegyezni, hogy nemritkán az az eset is előfordul, hogy nem a férj tartja vissza a getet, hanem a feleség nem hajlandó elfogadni azt, jelen cikkünkben azonban csak az águnák helyzetével foglalkozunk.
Bár napjainkban az águnák között több olyan van, akinek a férje nem hajlandó válólevelet adni, éveken vagy akár évtizedeken keresztül is leláncolva tartva ezzel a feleségét, előfordul olyan eset is, amikor a férj egy katasztrófa során nyom nélkül eltűnik – nem tér vissza, nem kerül elő, és semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre a haláláról, illetve senki sem tudja hitelt érdemlően tanúsítani azt. Ilyen eseteket vizsgálunk most meg.
Bár kochbá és a Chmelinyckij pogromok águnái
A holokausztot követő időszakban a legfontosabb háláchikus kérdések közé tartozott az águnák megsegítése.
A rabbik ehhez több, korábbi döntést vettek alapul, és azokat alkalmazták saját helyzetükre.
A polgári időszámítás előtti 135-132-ig tartó Bár Kochbá szabadságharc során a rómaiak hatalmas mészárlást rendeztek egy zsidó településen, Tel Árzában. A Misna elmondja, hogy Rábán Gámliel, talmudi bölcs azt a döntést hozta, hogy Tel Árzá esetében kettő helyett egyetlen tanú is elegendő a férj halálának elismeréséhez. Erre alapozva, hasonló esetekben, egyetlen tanú is elégséges ahhoz, hogy az asszony újra férjhez mehessen. A XVII. századi, lengyelországi Chmelnyickij-mészárlás alkalmával további, az újbóli férjhezmenetelt megkönnyítő rendeleteket is hoztak a rabbik.
A soá után ezrével fordultak férjüket vesztett asszonyok rabbikhoz, akik – miután végigböngészték a túlélők listáit és nem találták meg a keresett személyt –, egyéb szempontokat is figyelembe véve hozták meg a nagy horderejű döntést:
– Ha egy férfit látott valaki bemenni a gázkamrába, a halálát biztosra vették.
– Ha a koncentrációs táborba való megérkezéskor a szelekciónál bal oldalra küldték, az a gázkamrát jelentette, így ha látta valaki, hogy a kérdéses személlyel ez történt, halála szintén biztosra vehető.
– Amennyiben egy férfiról tudta valaki, hogy a lágerkórházba került, abban az esetben is feltételezték a halálát.
1944 decemberében, még a háború
befejezése előtt levél érkezett a Zsidó
Ügynökséghez egy neves jeruzsálemi rab-
bitól, Chájim Jehuda Léjb Auerbachtól. Az elismert dáján (vallási bíró) azt akarta megtudni, hogy létezik-e a Sobibór nevű város. Egy túlélő ugyanis szeretett volna újra férjhez menni, mivel tanúk állították, hogy férjét Sobibórba vitték. Auerbach rabbi azt akarta tudni, hogy „vajon ez a hely koncentrációs táborként szolgált-e, vagy olyan helyként, ahol megsemmisítették zsidó testvéreinket… mivel ez az águnák kérdésével kapcsolatos, és döntő érv lehet az, hogy mire használták a helyet.”
„Az águnák megszabadítása nem ugyanazt jelenti napjainkban, mint normális években vagy régebbi korokban. A kérdés százakat, sőt, ezreket érint. Micsoda hatalmas és szent kötelesség ez, mellyel minden rabbinak meg kell küzdenie… ezzel az óriási, minden zsidó lelkét megérintő kérdéssel kapcsolatban.” – írta 1947-ben a több száz águná ügyét megoldó Meir Feuerwenger magyar származású rabbi (1904–1968).
3408 férfi és 1385 nõ felmentése Magyarországon
1945-ben, a felszabadulás után az ortodox Központi Iroda megkezdte a helyreállítást. Egyik első intézkedésként felállították az úgynevezett águná bét-dint, vagyis azt a tóratudósokból álló vallási bíróságot, melynek feladata az volt, hogy megoldja azon férfiak és nők helyzetét, akiknek házastársa nem tért vissza, de nem állt rendelkezésre bizonyíték a halálukról. Azoknak, akik elveszítették a házastársukat, csak az águná bét din engedélyével volt szabad újraházasodni, az esküvőket pedig csak az arra kijelölt rabbik vezethették le. A bét din különböző hatóságok (Honvédelmi Minisztérium, tábori lelkészet, stb.), valamint a hazatértek segítségével a legapróbb információkat is felkutatta, és ezek nyomán 3408 férfi és 1385 női özvegy helyzetét sikerült rendezni.
9/11 tragédiája
A mai napig vannak olyan személyek, akik a New York-i World Trade Center ellen 2001-ben elkövetett terrortámadás idejében tűntek el, de nem került elő bizonyíték a halálukra nézve. Ez az áginut klasszikus példája, ahhoz hasonló, mint amikor egy embert láttak bemenni a tengerbe (melynek nem lehet minden partját egyszerre megfigyelni), de nem látták kijönni onnan. Semmi sem bizonyítja, hogy valóban nem jött ki a tengerből (hiszen nem látunk minden partszakaszt), ezért a nő – bizonyíték híján – águná lesz.
A szeptember 11-i támadást követően mintegy száz vallásos zsidó nő esetében hoztak döntést a rabbik. Mindegyiküknél több szempontot kellett figyelembe venni, többek közt:
– Hol tartózkodott az adott személy a repülőgép becsapódása idején. Egyes emeleteken egyáltalán nem voltak túlélők, más emeleteken a legtöbben megmenekültek. A WTC alatt futó metróban is mindenki meghalt az éppen az épület alatt tartózkodó szerelvényben.
– Ha telefonon értesítette a feleségét vagy mást, hogy bajban van, akkor a telefontársaság adatai alapján meghatározható, hol volt a becsapódás utáni percekben.
– Mások beszámolóiból kiderülhet, hogy látták bemenni, vagy hol tartózkodott az épületen belül.
– Fontos a keresett személy és a felesége viszonya: ha harmonikus kapcsolatban voltak, semmi okunk feltételezni, hogy a tragédiát kihasználva akart volna elmenekülni, és ezzel egy életre megkötni a feleségét.
Minden eset egyéni, és egyéb adatokra, dokumentumokra is szükség lehet a megnyugtató és háláchikus szempontból is elfogadható döntéshozatalhoz. Fontos különbség a régi korok és napjaink között, a telekommunikáció, mely lehetővé teszi a folyamatos és azonnali híradást. Az ember okostelefonja, a közösségi médiában való részvétele és egyéb elektronikus nyoma alapján követhető, hogy mikor hol tartózkodik. Napjainkra vonatkozóan azt szűrhetjük le, hogy ha történt egy tragédia, és egy férfi, aki minden bizonnyal a helyszínen tartózkodott, nem kerül elő, valamint ha az illetőnek semmi oka nem volt arra, hogy a tragédiát álcaként használva megszökjön, akkor nagy valószínűséggel életét vesztette a helyszínen.
Izraeli katonaözvegyek
Izrael számos háborúja során nem egyszer kellett szembenézni azzal, hogy bevetés közben eltűntek katonák, hátramaradt feleségük pedig águná lett. Az 1973-as jom kipuri háború után például majdnem 1000 asszony maradt águná, ezért a hadsereg vezérkari főnöke felkérte az akkori országos főrabbit, Ovádjá Joszefet, hogy segítsen a helyzet megnyugtató rendezésében. A rabbi speciális vallási bíróságot szervezett, melynek tagjait azzal a feladattal bízta meg, hogy az országot beutazva, minden elérhető információt gyűjtsenek be a bajtársaktól, és tanulmányozzák az áginutra vonatkozó vallási törvényeket, hogy minél több asszonyt felmenthessenek alóla. Egy esetben például egy azonosítatlan holttesten találtak egy gyűrűt, belegravírozott dátummal, ami az egyik asszony esküvője napjának felelt meg. A rabbi úgy határozott, hogy ez elegendő bizonyíték arra, hogy a szóban forgó nő férje volt az elhunyt, és ezzel feloldozta az asszonyt az áginut alól. A hatalmas nehézségek ellenére 1976-ra az összes, jom kipuri háborús águná helyzetét sikerült a háláchának megfelelően tisztázni.
Ovádjá Joszef rabbi így foglalta össze a véleményét:
„Tisztában vagyok azzal, hogy nemzedékünk egyes tóratudósai azt az utat követik, mely a világ minden kétségét kizárja, hogy vallásjogi döntésük tiszta és határozott legyen; olyannyira, hogy a határozatuk megfellebbezhetetlenné váljon. Módszerük jó és őszinte minden más helyzetben, de amikor egy nő águná-státuszáról van szó, akkor nem követhetem ezt az utat. Csakis néhai rabbijaink útján járhatok, akik minden erejükkel azon voltak, hogy addig keressék a lehetőségét annak, hogy egy asszony águná-státuszával kapcsolatban elnézőek lehessenek, amíg meg nem találták azt.”
D. CH. írása
| A cikk az Egység magazin 93. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra. |