Az Ukrajnában dúló háború mindannyiunkat sokkolt, ám amint megindult a menekültáradat, segíteni kész emberek is megjelentek. Van, aki adománnyal, van, aki önkéntes munkával, van, aki tolmácsolással igyekszik könnyebbé tenni azoknak az útját, akik kénytelenek voltak az otthonukat hátrahagyva menekülni.

Az EMIH az első pillanattól kezdve kiveszi részét a segítségben. Szinte lehetetlen összegyűjteni, hány helyen és módon szorulnak segítségre az Ukrajnából menekülők. Minden család, minden életút más és más, mindenhol másra van szükség. Van, akinél nincs más, csak a rajta levő ruha. Van, aki orvosi ellátásra szorul. Van, akinek speciális étrendhez igazodó étkezésre van szüksége. Van, aki bármelyik pillanatban szülhet. Van, akinek Magyarország a végcélja, míg más csak pihenni áll meg nálunk és megy tovább. És vannak, akik át se jönnek a határon, hanem Kárpátalján akarják kivárni a dolgok alakulását. Az EMIH és a CEDEK Szeretetszolgálat ezekben a hetekben, a többi zsidó hitközséggel és más szervezetekkel karöltve igyekszik minden igényt kielégíteni és mindenkinek abban segíteni, amire szüksége van.

A CEDEK Szeretetszolgálat által létesített menedékház tíz szobával, minden szükséges dologgal felszerelve várja az érkezőket. Mint Szilágyi Nórától megtudtuk, egyelőre többségében olyanok érkeznek, akik csak átmenetileg vannak Magyarországon: egy kis pihenés, felfrissülés után továbbutaznak.

Az izraeli közösség Raskin rabbi vezetésével szállodai szobákkal, szombati ellátással és kóser élelemmel segít. A Bét Menáchem iskola tornatermében menekült családok tucatjai kaptak sábeszi ellátást, melyet az intézmény konyháján főztek az ott dolgozók.

A Mazsök vezetője, Szabó György is belevetette magát a segítség szervezésébe. A feladatok sokrétűek. Van, hogy az odesszai árvaházból menekülő gyerekeknek szervez ételt, van, hogy útközben elakadt menekülőket szállít. Külön felelősség hárul az EMIH kelet-magyarországi központjaira, elsősorban a miskolci közösségre, ahol a Fuchs házaspár szervezi az adományok gyűjtését és szétosztását.

Nem csak azok szorulnak azonban segítségre, akik már átjutottak a határon, így március 7-én két tonna kóser élelmiszert vitt az EMIH küldöttsége Ungvárra, ahogy a zsido.com beszámolójából is kiderül.

„Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség minden rendelkezésére álló eszközzel segít az ukrajnai menekültek ellátásában” – mondta el Köves Slomó az EMIH vezető rabbija. „Eddig is biztosítottunk Budapesten szállást és kóser élelmet a menekülteknek, illetve folyamatosan kapcsolatban vagyunk a megszállt térség zsidó vezetőivel is, abban segítünk, amiben csak tudunk – tette hozzá a rabbi.

Ungváron egyelőre megszokottan zajlik az élet, azt leszámítva, hogy kóser élelmiszerből hiány van és hogy naponta menekülttömegek utaznak át a városon. Azok, akik a harcok elől menekülnek el az országból, sokszor gyalogosan, élelem és víz nélkül indulnak neki a testileg és lelkileg is kimerítő útnak. Itt, a helyi Chábád óvodájában kialakított átmeneti szálláson fogadják a menekülteket, illetve a helyi közösség tagjait is és próbálják segíteni mindazzal, amire szükségük van. Az EMIH által kézbesített adomány is ilyen formán kerül feldolgozásra.

„Sokan maradtak Ukrajnában, vagy azért mert nem tudtak már eljönni a hadkötelezettség miatt, vagy mert nem is tervezték, hogy elhagyják hazájukat. Nekik szeretnénk segíteni az adománnyal” – magyarázta Nógrádi Bálint, az EMIH gazdasági vezetője.

„Nagy számban gyűltek össze a fogadásunkra és mindenki egytől egyig segített kipakolni a furgonokból, amikkel az élelmet szállítottuk. Egy hölgy körbevezetett minket az óvodán, megmutatta, hogy melyik helyiséget miképpen alakították át a menekültek fogadására. Egy 18 éves ukrán fiú, aki a dnyeperi jesivában tanult, szintén itt keresett menedéket. Elmondta, hogy mivel a rabbicsalád személyes okok miatt már jóval a háború kitörése előtt Izraelbe utazott és visszajönni már nem tudtak, ő olvassa a Tórát, és Purimkor is az ő feladata lesz felolvasni Eszter könyvét a közösség ott maradt tagjai részére” – mesélte Nógrádi Bálint.

Az, hogy Menáchem Mendel Wilhelm, az ungvári sliách nincsen a helyszínen, nem jelenti azt, hogy nem is segít. Ő is folyamatos kapcsolattartásban van az ungváriakkal is és aktívan részt vesz a háttérmunkák szervezésében, illetve az általa már létrehozott infrastruktúrában tevékenykednek a segítők.

Ungváron minden segítség elkel, ugyanis nemcsak az ott élők szorulnak most támogatásra, de azok is, akik a városon keresztül kelnek át és hagyják el Ukrajna területét. Sokszor buszokkal érkeznek akár 100-150, esetenként több fő is jön a városba, akiket élelemmel kell ellátni, ugyanakkor családok ugyanúgy megállnak az óvodánál kicsit megpihenni. Az intézmény konyhájában egy asszony megállás nélkül süti a kenyeret, hogy mindenkinek jusson még az út hátralevő részében is belőle. Az érkezőket friss, tiszta ágynemű fogadja a szálláson, melyek az óvoda udvarán kifeszített kötélen száradnak.

„Nyugat-Ukrajnában nincsenek harcok, mégis sok menekült van, akik az ország háborús övezeteiből érkeztek a térségbe. Az odaúton teli pályaudvarokat és buszokat láttunk, nagyon megrendítő volt. A helyi Chábád-központban – amely egyszerre zsinagóga, óvoda és közösségi tér is – azt láttuk, hogy hihetetlen az összefogás a helyi segítők körében. A hölgy, aki összefogja a dolgokat, elmesélte, hogy ötven fő töltötte náluk a sábátot. Nagyon örültek az élelmiszernek, amit vittünk, roppant hálásak voltak. Tervezzük, hogy a jövőben még juttatunk élelmiszert Ungvárra is, már központilag elkezdtük a szervezését” – tudtuk meg Megyeri Jonatántól.

„Jelentős probléma, hogy amire igény lenne, nem tudjuk megfelelő mennyiségben biztosítani, ugyanis a magyarországi gyártmányú kóser élelmiszer nem kifejezetten sokféle. Jelenleg kóser csirke, tej és pékáru az, amit tudunk majd adományozni, de például a mostani szállítmányban is a kilós kóser sajtokat Bécsből szereztük be. Felmerült, hogy Ungváron szükség lenne több tejtermékre is, így most azon dolgozunk, hogy egy nagyobb szállítmányt rendeljünk be Angliából és Belgiumból. A kolozsvári rabbi szintén hasonló kéréssel kereste meg az EMIH-et, nekik a mai nap folyamán egy raklap kóser húst és 300 liter kóser tejet küldünk, illetve természetesen hozzájuk is juttatunk majd tejtermékeket, amint azok megérkeznek Magyarországra” – egészítette ki Nógrádi Bálint.

 

Kérjük támogassa munkánkat ön is!

Látogasson el a cedek.hu/ukran-valsag/ oldalra, hogy megtudja, hogyan segíthet a menekülőknek és az Ukrajnában rekedteknek.

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 152. szám – 2022. március 10.

 

Megszakítás