Schweitzer Gábor cikkemre írt válaszcikkének „aktuálpolitikai indítékaival nem foglalkoznék…
…ellenben a cikk néhány történeti vonatkozását már nem hagyhatom szó nélkül, mert az iromány szerzője, véleményem szerint, meglepően hiányos ismeretekkel rendelkezik a magyarországi zsidóság múltjának egyes fejezeteit illetően” (az idézőjelek közötti mondatrész megfogalmazását magától Schweitzertől kölcsönöztem).
Nincs önálló neológ teológia
Kezdjük talán a lényegnél. Cikkemben két alapállítás volt.
Az első: „A neológia – a német reformmal ellentétben – soha nem érvelt nyíltan a vallási előírások és hagyományok megváltoztatása mellett, és különös módon soha nem is hivatkozott állítólagos hittudományi megfontolásokra. … a neológiának soha nem volt az ortodox irányzattól eltérő hittudománya, nem jött létre soha neológ responzum-irodalom, vagy neológ vallási szabálygyűjtemény, de még csak neológ hittétel-gyűjtemény sem”.
Mit értek ezen? Pontosan azt, amivel Schweitzer Gábor is egyetért, hiszen gyakorlatilag elismétli, amit én magam is írtam: jelesül, hogy neológ rabbik majdnem kizárólag történelmi művek írásával és klasszikus héber szövegek (így a Schweitzer Gábor által is említett IMIT biblia) magyarra fordításával foglalkoztak. Nem foglalkoztak viszont teológiai kérdésekkel, és különösképpen nem alkottak önálló teológiai alapelveket. (Itt a hittudomány kifejezést azért használtam, mert a teológia szót hagyományosan keresztény szövegkörnyezetben szokták használni.)
Mit értünk teológiai témák alatt? Háláchikus responzum irodalmat, talmudista pilpul jellegű értelmezéseket, a zsidó vallás alapvető hittételeit érintő filozófiai fejtegetéseket. Ilyen kérdésekkel nem foglalkoztak neológ rabbik. Ha foglalkoztak is háláchikus témákkal, akkor is a Talmud és a háláchá „tudományos ismertetésének és elemzésének” a szemszögéből tették, nem pedig azzal a szándékkal, hogy – az arámi szófordulattal élve – ászuké smátátá álibá döhilchátá, azaz „hogy a témát elemezzék, a törvény megtalálása céljából, a háláchá törvényei szerint”.
Daniel Shperbert, a Bar Ilan egyetem professzorát idézve (Netivotpsziká, Jeruzsálem 2008, 9. l.), az ortodoxok a következő szellemes leírással jellemezték az ortodox jesivák és a neológ rabbiszeminárium közti tanulmányi megközelítésbeli különbséget: „mi azt kutatjuk, hogy mit is mondott Ábájé és Rává, ők pedig azt kutatják, hogy milyen ruhát hordtak, amikor mondták, amit mondtak.”
A reform és konzervatív teológia
Mindez élesen eltér a német, vagy amerikai reform rabbik tevékenységétől, akik nemcsak foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, hanem a háláchikus (ortodox) zsidóság Sulchán Áruch, illetve a Maimonidész által összeállított 13 hittétel ellenmintájára, időről időre össze is állították (összeállítják) a reformzsidóság hittételeit. Ilyen volt például a Pittsburgh Platform néven elhíresült alapdokumentum, melyet amerikai reform rabbik állítottak össze 1885 novemberében, s amelyben számos háláchikus előírást (így például kóser étkezés) és alapvető hittételt nyilvánítottak meghaladottnak.
Az amerikai konzervatív zsidóságnak (amit a magyar neológiával szoktak – megítélésem szerint egyébként tévesen – párhuzamba vonni) ez a folyamat kissé lassabban ment, de ott is született egy hasonló alapdokumentum 1988-ban: ez az 57 oldal terjedelmű Emet Ve-Emunah: Statement of Principles of Conservative Judaism (Igazság és hit: a konzervatív zsidóság hitelvei).
A neológia részéről viszont semmi ilyen vagy ehhez hasonló kinyilatkoztatás nem történt. A bevezetett vallási reformokat nem teológiai érvekkel támasztották alá. Sőt többször is kinyilvánították, s – az elhíresült kongresszusi Sulchán Áruch affér ellenére – a szakadás után 40 évvel is igyekeztek bizonygatni, hogy „a neológság vonalnyival sem áll messzebb a Sulchán Áruchtól, mint az ortodoxság” (Kecskeméti Lipót, 1913: Egy zsidó vallás vane, többe? 196. l.).
Nem a valamikori neológ rabbik szellemi teljesítményét vonom kétségbe
Schweitzer Gábor több híres neológ rabbi szellemi tevékenységét méltatja, és azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha jómagam alábecsülném ezeknek a szellemi óriásoknak a munkásságát. Ez egy érdemi kérdésekkel foglalkozó írásban etikátlan dolog, ugyanis a cikkemben nem erről volt szó, hanem egyszerűen arról, hogy milyen témákkal foglalkoztak a felsorolt tudósok.
Nézzük sorra a Schweitzer által említett szerzők főbb műveit:
Blau Lajos – IMIT ifjúsági biblia, A Talmudról; Bacher Vilmos – IMIT Biblia fordítás; Venetianer Lajos – A magyar zsidóság története; Frisch Ármin – A zsidók története 1492-től napjainkig; Fényes Mór – A grammatikai genus a héberben; Guttmann Mihály – Clavis Talmudis, talmudi irodalmi enciklopédia; Kecskeméti Lipót – Jeremiás proféta és kora.
Bloch Mózes valóban foglalkozott háláchával, de ő, ugyan a neológ rabbi-szeminárium tanára volt, nem tudott magyarul, és megítélésem szerint nem is tekintette magát neológnak. Az pedig egészen bizonyos, hogy – ha bele is nyugodott a neológia vallási „reformjaiba” – nem írt a háláchával ellentétes kánont.
Blau pedig, ugyan foglalkozott talmudi és háláchikus irodalommal, de azt „akadémikus” szemszögből tette. Dávid Hálivni professzor megfogalmazásában (Gvorut háremách, Jeruzsálem 1987, 317. l.): „Blau erőssége nem a belső értelmezésben volt, hanem abban, hogy külső tudományos forrásokat hogyan tud felhasználni talmudi témákkal való összehasonlításhoz.”
Schweitzer József: A neológia reformjainak nem teológiai okai voltak
A cikkem állítása, mely szerint a neológia reformtörekvéseinek nem teológiai, hanem politikai okai voltak, olyan történelmi tény leszögezése, amelyet nem én fogalmaztam meg először, és nem én fedeztem fel. Ezt írja többek közt a téma egyik legszakavatottabb történész kutatója Jakov Katz professzor (Lásd pl. A végzetes szakadás, Budapest 1999, 64. l.): „Magyarországon még a ’48-as forradalom napjaiban is csak kevés olyan különleges rabbi volt, aki intellektuális megfontolásokból törekedett a reformra.”
De maga Komlós Aladár, az előző cikkemben idézett tanulmányában, is így nyilatkozott, s említhetnénk még itt számos más szerzőt is. Amúgy már csak azért is meglepett Schweitzer Gábor cikkének tartalma, mert édesapja maga, szóról szóra a következőket írja a tárgyban: „A magyarországi vallási modernizáció sokkal inkább esztétikai, semmint teológiai indítékból táplálkozott.” (Schweitzer József, 2007: Uram, nyisd meg ajkamat – Válogatott tanulmányok és esszék 59. l.)
Schweitzer József főrabbit amúgy kétszer is meglátogattam irodájában szakmai egyeztetés céljából, amikor doktori disszertációmat írtam a Debreceni Egyetemen, és fenti állítását személyesen is megerősítette. De ez már csak egy személyes adalék.
A neológia és a külső politikai nyomás
És akkor nézzük a másik állításomat.
Cikkemben azt írtam, hogy „a neológia annak a külső politikai nyomásnak kívánt megfelelni, amely a zsidók egyenjogúsítását a vallási szokások kozmetikázásához, a zsidó identitás részleges feladásához és az asszimilációhoz kötötte”. Ezt az állítást Schweitzer Gábor ismét az én hiányos történelmi ismereteimre vezeti vissza. Ez ugyan nem esik jól nekem, de nem ez a lényeg. Ugyanis ez az állítás se az én – történelemismeret-hiányosnak vélelmezett – kútfőmből pattant ki. Számos neves történész hívja fel erre a figyelmet. Lásd pl. az alább idézet Gyurgyák János, Prepuk Anikó (1997: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században), vagy Michael Silber (2007: Magyar zsidó történelem másképp). De nem is kell mélyreható történelemismeret ennek belátásához, hiszen, minden – a téma iránt kicsit is érdeklődő – laikus is tudja, hogy az első, 1849-es emancipációs törvényben konkrétan benne van a zsidó vallás megreformálásának ügye. Szó szerint idézve: „A belügyminiszternek meghagyatik: a mózes-vallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint, hogy hitágazataikat nyilvánítsák, s illetőleg reformálják, részint hogy jövendő egyházi szerkezetökre nézve a kor kívánataival megegyező javításokat tegyenek.
Tovább…
Kapcsolodó cikkek:
https://zsido.com/cikkek/Vege_szakadna_egy_hungarikumnak/10/4008
http://www.szombat.org/politika/hungarikumok
http://www.szombat.org/politika/nem-szakad-vege-egy-hungarikumnak