Akár így, akár úgy, de szinte mindenkit érdekel a zsidó konyha. Sokan szeretnek főzni, és még többen próbálnának ki új ételeket, ízeket, illetve néha érdemes felhívni a figyelmet, egy-egy jól ismert, de feledésbe merült finomságra. Új sorozatunkban ötleteket szeretnénk adni az olvasónak, nem mellesleg szívesen fogadjuk, ha a saját konyhájából örvendeztet meg minket (magazinunk címén) egy-egy családi finomsággal. Ezen a héten előétel recepteket ajánlunk, amelyekből ha egyszerre többféle készül, nagyon tartalmas ízelítő – tálat tehetünk a családi asztalra Jó étvágyat!

Hamis hal
Hozzávalók: 1 főtt tyúkmell, 3 fej hagyma, l zsemle, l sárgarépa, l fehérrépa, l kanál zsír, 2 tojás, l csokor petrezselyem, só, bors, cukor.
A tyúkhúst megdaráljuk, összekeverjük egy kis fej apróra vágott hagymával, l beáztatott és kifacsart zsemlével, l kanál zsírral, 2 tojással, sóval, borssal és egy kevés cukorral. Egy lábosban megfőzzük a két fej hagymát, a sárga-fehérrépát, sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel, kevés cukorral ízesítve. Amikor csaknem puha, vizes kézzel lapos gombócokat formálunk a masszából, és a lébe helyezzük. Még l5-20 percig főzzük, majd tálba szedjük, a levét rászűrjük, és répakarikával, petrezselyemmel díszítjük.

Hagymás tojás
Hozzávalók: 4 kemény tojás, 2 nagy fej hagyma, 2 evőkanál libazsír, l kanál só, kevés törött bors.
A tojást apró kockákra vágjuk vagy sajtreszelőn lereszeljük. A zsírban megpároljuk az apróra vágott hagymát.. Tálba tesszük, uborkával, paradicsommal díszítjük.

Burekas
A leveles tésztához: 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, l kanál ecet, csipet só, 1,2 dl víz.
Töltelékek:
• 2 db főtt, összetört burgonya, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 kanál libazsír, só, bors, keleti kömény, vagy
• 20 dkg gomba, kevés reszelt hagyma, só, l kanál olaj, bors, petrezselyem, l kis darab főtt burgonya.
A margarinból elveszünk 3 dkg-ot, ezután 2 dkg liszttel lazán elkeverjük, majd négyzetet formálunk belőle. A többi lisztet a 3 dkg margarinnal, a sóval, ecettel és a vízzel jól eldolgozzuk. Amikor már lejön a tészta a kezünkről, cipót formálunk belőle, és fél órát pihentetjük. Ezután kinyújtjuk a tésztát, közepére helyezzük a margarint, és a tésztaszéleket ráhajtjuk. Meglisztezzük, majd sodrófával kinyújtjuk, óvatosan, hogy a margarin elő ne bukkanjon. Jobbról és balról középig behajtjuk, majd újra nyújtjuk. Ezután a másik oldaláról újra jobbról-balról középig hajtjuk, majd a téglalapot félbehajtjuk. Ekkor hűtőbe tesszük, és kb. fél óráig pihentetjük. Ezt a hajtogatást háromszor megismételjük, félórás szünetekkel, majd a tésztát kinyújtjuk, és tenyérnyi kockákra vágjuk. Az alábbi töltelékekkel tölthetjük:
1. Burgonyás: a zsírban üvegesre pároljuk a hagymát, összekeverjük a tört burgonyával és a fűszerekkel.
2. Gombás: az apróra vágott gombát a reszelt hagymával olajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, és a kis darab tört burgonyával összekeverjük.
Melegen tálaljuk, de hidegen is kitűnő.
Húspástétom
Hozzávalók: 2 csésze főtt hús, 5 dkg füstölt marhaszegy, 1 kanál libazsír, l tojás, l kis fej reszelt hagyma, só, bors, mustár, kakukkfű.
A főtt és füstölt húst összedaráljuk, hozzáadjuk a tojást, a zsírt, a fűszereket és simára keverjük. Ízlésesen tálba rendezzük főtt tojással, paradicsommal, uborkával díszítjük.

Padlizsánpástétom
Hozzávalók: 4 szem érett padlizsán, l kis fej hagyma, fél csésze olaj, só, cukor, citromlé.
A padlizsánokat platnin vagy a villanysütő közepes fokozatán gyakran forgatva megsütjük. Szenes héjukat lehúzzuk, lemossuk, majd apróra vágjuk. Összekeverjük az apróra vágott hagymával, citromlével, olajjal, sóval, kevés cukorral. Egyes helyeken cukor helyett borsot és apróra zúzott fokhagymát tesznek bele.
Hidegen tálaljuk. Lehet egyforma nagyságú kivájt paradicsomban is tálalni.
Fekete retek hagymával
Hozzávalók: 2 nagyobb fekete retek, 2 fej hagyma, 1 kanál olaj, só, bors
A retket lereszeljük, a hagymát apró kockára vágjuk, az olajjal és a fűszerekkel elkeverjük.
Kedvelt előétel, de sokan a húsleveshez is eszik.
Töltött tojás (tejes)
Hozzávalók: 6 kemény tojás, 2 evőkanál vaj, 2 dl tejfel, só, 2 szál zöldhagyma, esetleg kevés szardellapaszta.
A tojásokat hosszában kettévágjuk, sárgájukat másik tálba tesszük, összekeverjük a vajjal, 1 kanál tejfellel, a szardellával, sóval és az apróra vágott újhagymával. Megtöltjük a fehérjéket a massza kétharmad részével, majd a maradékot összekeverjük a tejfellel. Kicsit utána sózzuk, majd a tojásokat tűzálló tálba helyezzük, és a tejfeles mártással leöntjük. Ha van, néhány szem kapribogyóval díszítjük, s a sütőben néhány percig sütjük.

Krumplis latkesz
Hozzávalók: fél kg hámozott, reszelt burgonya, l nagy fej reszelt hagyma, 2 tojás, 3 evőkanál liszt, só, bors, a sütéshez olaj.
A reszelt burgonyát hagymával, tojással, liszttel összekeverjük, fűszerezzük. Palacsintasütőben olajat hevítünk, és merőkanál mennyiségenként a masszát kisütjük. Peszahkor liszt helyett maceszdarát használunk!

Citromos szőlőlevél
Hozzávalók: 1 üveg szőlőlevél , 30 dkg vörös lencse, 20 dkg basmati rizs, 1 nagy fej hagyma, 10 dkg pirított földimogyoró, 10 dkg aszalt sárgabarack, 10 dkg fekete olajbogyó, 2 citrom reszelt héja, 5 ek méz, 1+3 citrom leve, 1 kk római kömény, 1 kk chili, kb. 2 dl olívaolaj
A lencsét és a rizst, külön-külön megfőzzük enyhén sós vízben. A hagymát megdinszteljük egy kevés olajon. Elkeverjük az olívaolaj és a három citrom levének kivételével mindent, és megtöltjük vele a szőlőleveleket. Szorosan egymás mellé tesszük a töltikéket egy meglocsoljuk az olívaolaj és a citromlé keverékével. Egy éjszakára a hűtőben pihentetjük. Másnap, ha szobahőmérsékletűvé engedett, citrommal tálajuk.

Megszakítás