Október 2-án a Dohány utca 32-ben lett felavatva a Budapesti Gettó Emlékfala, melynek megépítését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és Erzsébetváros Önkormányzata együttessen finanszírozta.
Az avató-ünnepségen részt vett és beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, Oláh Lajos, Erzsébetváros egyéni országgyűlési képviselője, a Demokratikus koalíció politikusa, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere, és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.
Az emlékfalon feltüntetett 23. zsoltárt héberül Oberlander Baruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője mondta.
Őexellenciája Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete az emlékfal avatáson mécsest gyújtott a gettó áldozatainak emlékére.
A falon belül nevelkednek a Bét Menáchem Zsidó Oktatási Központ diákjai, melynek kórusa az avató ceremónián elénekelte a híres Szól a kakas című dalt.
A rendezvényen mások mellett jelen volt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti külképviseletének ideiglenes ügyvivője, Lieselore Cyrus, a Németország magyarországi nagykövete és François Lavertue, Kanada budapesti konzulja.
A Sugár Péter által tervezett emlékfalon egy zsoltárral emlékezhetünk meg a holokauszt áldozatairól, emellett helyet kapott rajta egy interaktív térkép, ami a környék múltjának és jelenének legfontosabb helyeit tünteti fel és ismerteti a városrész történetének főbb eseményeit is.
A megemlékezés után felmerült kérdésként, hogy miért nem közelíthető meg a gettó emlékfala. Az emlékfal átadását követően a fal előtti rész rövid ideig újra le van zárva, ugyanis a Dohány u. 32. előtti járda is a modern emlékhelyhez illő minőségben újul meg, és a munkálatok Jom Kipur ünnepe alatt nem folytatódtak. Bízunk abban, hogy az Emlékfal minél előbb a város, kerület, ezen belül is a Dohány utca meghatározó nevezetességei közé fog tartozni.