Jenny Tonge, az Izrael-ellenességéről és antiszemita megjegyzéseiről ismert képviselő a Munkáspárt veresége után a következő Facebook-bejegyzést jelentette meg: „A főrabbi most bizonyára az utcán táncol. Az Izrael-párti lobbi nyerte meg a parlamenti választásokat azzal, hogy hazugságokat terjesztett Jeremy Corbynról”.

A politikai életet a háttérből, titokban irányító zsidó összeesküvés-elmélet nyilván abszurd, és feltehetően Ephraim Mirvis főrabbi sem lejtett táncot a londoni utcákon, ám annyi legalább igaz a hírből, hogy a főrabbi megnyugvását fejezte ki a választási eredmények láttán, korábban pedig éles hangon kritizálta a Corbyn vezette Munkáspártban elburjánzó antiszemitizmust és a pártvezér barátkozását különféle terrorszervezetekkel.

A bárónőtől nem idegen ez a stílus. 2016-ban azért zárták ki a Liberális Demokrata Pártból, mert az általa a Lordok Házában szervezett rendezvényen a zsidókat tették felelőssé a holokausztért, továbbá Izraelt az Iszlám Állam terrorszervezethez hasonlították. Ezt követően a brit zsidó közösség védelmét ellátó CST által nyilvánosságra hozott, az antiszemita incidensek számának emelkedéséről szóló kimutatásával kapcsolatban megjegyezte, hogy az örök áldozat szerepében akarnak tetszelegni, a valóban tiszteltre méltó zsidó emberek számára azonban nem nyújtanak segítséget.

Az asszonynak 2012-ben le kellett mondania pártja szóvivői tisztségéről, miután Izrael pusztulását jövendölte és a zsidó állam bojkottjára szólított fel. Korábban, 2010-ben azzal rukkolt elő, hogy Izrael a terrorizmus fő oka és a nyugati iszlámellenességet a holokauszt miatt érzett bűntudat és az Izrael-párti lobbi tevékenysége okozza. 2006-ban kijelentette, hogy az Izrael-párti lobbi átvette az uralmat a nyugati világ gazdasági élete felett, továbbá a brit Liberális Demokrata Párt felett is. 2004-ben pedig arról beszélt, hogy ha a Palesztin Hatóság területén élő arab lenne, elgondolkodna azon, hogy öngyilkos merénylőnek álljon.

A bárónő legutóbbi kijelentésére reagálva a Lordok Háza közel 90 tagja írta alá azt a tiltakozó levelet, melyet a The Telepgraph újságban közöltek.

„Mi, alulírottak, hiszünk abban, hogy a Lordok Házának tagjai a közélet legmagasabb elvárásainak kötelesek eleget tenni. Tonge bárónő kijelentése …  igen messze esik ettől a szinttől. A képviselőnő nyelvezete szégyenletes és egyértelműen szemben áll az IRHA [Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség] által megfogalmazott és az Egyesült Királyság által elfogadott antiszemitizmus-definícióval. Tonge bárónő szégyent hozott a parlamentre, ezért azt követeljük, hogy vonja vissza kijelentéseit és haladéktalanul kérjen bocsánatot”.

A képviselőnő a felhívásra reagálva a következőt nyilatkozta: „A választási kampányban olyan beszámolókat olvastam, melyek szerint sokan vonakodnak a Munkáspártra szavazni a Jeremy Corbynt antiszemitának bélyegző vád miatt, melyet számos ellenfelétől, köztük a főrabbitól is hallhattunk. Hosszú évek óta ismerem Jeremy Corbynt és egyértelműen kijelenthetem, hogy egyáltalán nem antiszemita. Különös, hogy a főrabbi, aki a zsinagógába járó zsidóság csupán felét képviseli, egy ilyen politikai állásfoglalást jelentetett meg a választási kampány idején. Nyilván elégedett az eredménnyel. Ezzel együtt elnézést kérek azoktól, akiket megbántottam az „utcán táncoló főrabbi” kifejezéssel. Ez csak egy tréfásnak szánt fordulat volt, sértő szándék nélkül”.

A bárónő a Facebookon ennél némileg sarkosabban reagált az bejegyzését érő kritikára: „Az ellenségeim folyamatosan meg akarnak semmisíteni, de én nem hagyom magam! Szabad Palesztinát!”.

A Brit Zsidók Képviselőtanácsa is közleményt adott ki az ügyben: „Azon 90 barátunk mellett állunk, akik egyértelmű bocsánatkérést követelnek a bárónőtől, amiért legutóbbi antiszemita bejegyzésében az Izrael-párti lobbit tette felelőssé a Munkáspárt választási kudarcáért. Azért is szégyellheti magát, mert az utcán táncoló főrabbit emlegette, miközben Mirvis rabbi éppen az édesapját gyászolja. Ahogy már annyiszor, ismét bizonyossá vált, hogy Jenny Tonge nem méltó arra, hogy a Lordok Házában üljön”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás