Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik az apák napját. Ebből az alkalomból a zsidóság apa-képével foglalkozunk.
Ha az apa figurájára gondolunk a zsidó hagyományban, akkor elsőként az kell megemlíteni, hogy az Örökkévaló az egyik aspektusában erős kezű és szerető apaként jelenik meg, aki feltétel nélkül gondoskodik gyermekeiről, a zsidó népről. „Ávinu sebásámájim” – atyánk az égben, „Ávinu, málkénu” – atyánk, királyunk: az imák gyakran ismétlődő fordulatai.
Emellett a három ősapa (héberül ávot – אבות – apák) is értelmezhető apaképként a zsidóságban: Ávráhám, Jicchák (Izsák) és Jáákov (Jákob). Ők alapozták meg a zsidó hagyományt és tőlük eredeztethető a zsidó nép.
Ávráhám és Szárá a zsidó nép első ősapja és ősanyja, fiuk, Jicchák a második. Jicchák és felesége, Rivká a középső a sorban, őket követi Jáákov és két felesége, Ráchel és Lea, akik (szolgálólányaikkal, Bilhával és Zilpával együtt) összesen tizenkét fiúgyermekkel ajándékozták meg a harmadik ősapát, megalapítva a zsidó nép tizenkét törzsét. Imáikban a zsidók gyakran hivatkoznak arra, hogy az Örökkévaló Isten az ősapáik Istene, az ő jogukon tartoznak Isten választott népéhez. Az Ámidá, vagyis a naponta háromszor elmondott főima első áldásában rögtön az ősapákra hivatkoznak:
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk és őseink Istene, Ávráhám Istene, Jicchák Istene és Jáákov Istene”.
Ez a nyelvezet emlékeztet arra, hogy az Isten és a zsidó nép közti kapcsolat több ezer éve töretlenül fennáll.
A zsidó népet úgy is nevezik: bnéj Jiszráel – Izrael gyermekei. A harmadik ősapa, Jáákov az angyallal való küzdelme után elnyerte a Jiszráel (Izrael) nevet. Az ősapák közül ő az egyetlen, akinek minden gyermeke az általa kijelölt utat követte és az egyetlen, akitől nem származtak más népek (Ávráhám másik fia, Jismáel az arab nép, Jicchák másik fia, Észáv a rómaiak őse volt). Aki betér a zsidóságba, annak spirituális, szellemi értelemben Ávráhám lesz az apja. A három ősapa nyughelye a hevroni Máchpéla-barlang, mely a mai napig szent hely a zsidók szemében.
Egy zsidó számára minden napnak apák (és anyák) napjának kell lennie. A „tiszteld apádat és anyádat” parancsolata ugyanis a Tóra egyik legalapvetőbb előírása. A Tízparancsolat ötödik parancsolata, vagyis az első kőtáblán szerepel, ami az ember és Isten közötti parancsolatokat tartalmazza (2Mózes 20:12 és 5Mózes 5:16). Emellett még egyszer, a Vájikrá könyvében is elhangzik:
„Tisztelje mindenki az anyját és az apját és a szombatjaimat tartsátok meg, én vagyok az Örökkévaló” (3Mózes 19:3).
A zsidó filozófia szerint hárman vesznek részt egy új élet világra jövetelében: az apa, az anya és az Örökkévaló. A szülők a gyermekek számára kaput kínálnak az Örökkévaló felé, ők azok, akik Tórára és a micvákra tanítják a gyermekeiket, és akik azzal, hogy a világra hozták őket, lehetővé tették nekik, hogy micvákat teljesítsenek. A szülők nemzedékről nemzedékre szálló tisztelete a zsidó nép kontinuitását biztosítja. Amikor valaki megtiszteli az anyját és az apját, az Örökkévaló azt mondja:
„Beszámítom nekik úgy, mintha közöttük lettem volna és engem tiszteltek volna meg”
– írja a zsidó jog legnagyszerűbb kódexe, a Sulchán Áruch.
Hogyan tisztelheti meg valaki az apját? Nem foglalhatja el a megszokott helyét, nem kérdőjelezheti meg a szavait és nem szégyenítheti meg semmilyen módon, olvasható a Sulchán Áruchban. Ha az ember apja alszik és a feje alatt van az üzlet kulcsa, nem szabad felébreszteni emiatt, kivéve, ha az elmaradt haszon nagy szomorúságot okozna neki.
Amikor Isten Mózes negyedik könyvében elrendeli a népszámlálást, a családokat az apák szerint írták össze – olvasható a chabad.org írásában a Bámidbár hetiszakasszal kapcsolatban. Bár a gyermekek az anyák kezdeményezésére születtek meg Egyiptomban – a midrás elmeséli, hogy az asszonyok réztükreik segítségével csinosították ki magukat és a robotolásban megfáradt férjeiket különleges szépségükkel csábították el, hogy utódaik születhessenek –, mégis az apák szerint írták össze őket. Az egyiptomi gyerekek nem nagyon tudták, ki lehet az apjuk, az egyiptomiak ugyanis morálisan olyan mélyre süllyedtek, hogy a család ideálja megszűnt és bárki bárkivel összeállhatott. Amikor a zsidók kiszabadultak az egyiptomi fogságból, fontos volt számukra, hogy minden lehetséges módon elhatárolódjanak az egyiptomiaktól. Ide tartozott a zsidó családmodell is.
A zsidó gyerekek nemcsak azt tudták biztosan, hogy ki az anyjuk, hanem azt is, hogy ki az apjuk.
A Talmud (Kidusin 29a) szerint az apának a következő kötelességei vannak a fia felé: „Az apa kötelessége, hogy körülmetélje a fiát, kiváltsa [a kohéntól], ha a fia elsőszülött, Tórára tanítsa, feleséget találjon neki és szakmára oktassa. Mások azt is mondják, hogy úszni is meg kell tanítania.” Ezen előírások célja, hogy a fiú sikeres és független felnőtté válhasson. Szeresse az Örökkévalót és az Ő Tóráját, legyen szilárd alapokon nyugvó, kiegyensúlyozott kapcsolata és legyen a társadalom hasznos és produktív tagja. A magyarázók szerint az úszásra való oktatást részben szó szerint, részben szimbolikusan kell érteni. Aki tud úszni, az képes akkor is a felszínen maradni, amikor az élet viharossá válik. A kezében vannak az eszközök a túlélésre, erős és független felnőtt válhat belőle, aki az élet hullámait meglovagolva a lehető legtöbbet el tudja érni Istentől kapott képességeinek felhasználásával.
Címlapkép: Steve DiMatteo on Unsplash