Egy Sam nevű fiú érdekes kérdést tett fel a Jew in the City oldalon, mégpedig azt, hogy „az ortodox zsidók fogyaszthatnak-e alkoholt?” Az egyértelműnek tűnő felvetésre Jack Abramowitz rabbi, az Orthodox Union egyik állandó szerzője válaszolt.
Abramowitz rabbi még mielőtt a konkrét válaszra rátért volna, a meglepetését fejezte ki a kérdéssel kapcsolatban, hiszen aki csak futólag is ismeri a zsidó rituális életet, az tudja, hogy a bor rendszeres szerepet játszik benne. Gondoljunk csak arra, hogy kidussal köszöntjük a sábeszt, majd borra mondott hávdálával búcsúzunk el tőle. Négy pohár bort iszunk a peszáchi széderestén, bor mellett mondjuk el az esküvő utáni sevá bráchot áldásait, hogy a purim alkoholfogyasztásai szokásait ne is említsük.
Már csak ezekre is gondolva nyilvánvaló tehát, hogy az alkohol fogyasztása megengedett, de persze nem kötelező. Noha a bornak van bizonyos szentsége a zsidó vallásban, használata mégsem tekinthető vallási kötelességnek, hiszen az a vallási szertartásokban kiváltható az alkoholmentes szőlőlével is.
Nem árt viszont emlékezni, hogy az emberiség első találkozása az alkohollal nem sikerült túl jól. A Tóra elején, a második hetiszakaszban olvashatjuk: „És Nóé kezdte, a földműves, hogy szőlőt ültetett. És ivott a borból és megrészegedett és feltakaródzott sátorában.” (1Mózes 9:20–21.) Míg Noét egyébként a hetiszakasz elejéből egy valóságos cádikként, igaz emberként ismerhetjük meg: „Nóé igazságos, tökéletes férfiú volt az ő nemzedékében; Istennel járt Nóé.” (1Mózes 6:9.) Az egész világon csak Noé és családja volt méltó arra, hogy az Örökkévaló haragjától, az árvíz pusztításától megmeneküljön, s mégis, a szakasz végére Noé lerészegedik, s ezért utána szégyelli magát.
Azaz, bármilyen nagy és erkölcsös is legyen valaki, senki sem mentesülhet az alkohol hatásai alól.
Ehhez a részhez találunk egy híres midrást (Jálkut Simoni, Noách 61.), amely a bor emberre gyakorolt hatásait írja le, úgy, hogy különböző állatokkal állítja párhuzamba.
A midrás szerint, amikor az ember bort kezd inni, akkor először olyan ártatlannak érzi magát, mint egy bárány és olyan önelégültnek, mint egy birka. Miután megivott még néhány pohárral, olyan erősnek érzi magát, mint egy oroszlán. De ha túl messzire megy és nem ismeri saját határait, akkor olyan lesz mint egy disznó, aki a saját szennyében dagonyázik. Ha pedig részeg, akkor olyan mint egy majom, okosnak és szellemesnek hiszi magát, pedig valójában egy szerencsétlen, akin mások nevetnek butaságai miatt.
Íme, továbbá néhány borral kapcsolatos gondolat a Bölcseinktől:
- Rebbi azt mondja, hogy két dolog nem létezhet együtt: a bor és az Örökkévaló szolgálata (Zohár Chadas, Noách 22b.).
- Sokan felteszik a kérdést, hogy mi lehetett az a fa, melyről Ádám evett? Méir rabbi szerint az nem más volt, mint szőlő, mert szerinte semmi sem hoz annyi bánatot a világra, mint a bor (Bráchot 40a).
- Istent lehetetlen butasággal, tiszteletlenséggel és részegséggel szolgálni (RáMBáM, Hilchot Jom Tov 6:20.).
Ezek után persze sokaknak mégiscsak eszébe jut purim, és egy elhíresült talmudi (Megilá 7b.) mondás Rávától, miszerint purimkor annyit „kell” inni, hogy az illető ne tudjon különbséget tenni az „átkozott Hámán” és az „áldott Mordecháj” között. Nos, ehhez valóban eléggé részegnek kell lenni, azonban a talmudi rész emlegetőinek többsége elfelejti idézni az utána lévő szakaszt, amely éppen a mértékletességre próbál inteni.
Rává véleménye után áll Rabbá és Ráv Zeirá története. Rabbá egy purimi étkezés alkalmával vendégül látta Ráv Zeirát, ám túlzásba vitték az ivást. Rabbá annyira lerészegedett, hogy elvágta Ráv Zeirá torkát, ezzel életveszélyesen megsebesítve vendégét. Rabbá imádkozott, Ráv Zeirá pedig végül felépült. A következő évben amikor Rabbá újból meghívta barátját, akkor ő az invitálást bölcsen elhárította, amikor pedig Rabbá az elutasítás miértje után érdeklődött, akkor Ráv Zeirá azt válaszolta, hogy „Csodák nem történnek minden egyes órában, és nem akarom újra átélni ezt az élményt.”
Milyen furcsa történet! Vajon miért van a Talmudban éppen itt elmesélve ez? Egyes vélemények szerint, mint például a középkori, hispániai rabbi, Gironai Nisszim ben Reuven („RaN”, 1320–1376) úgy magyarázza, hogy ez a történet Rává véleményének cáfolataként áll itt, azért, hogy a túlzott alkoholfogyasztás ellen tanítson. A MáHáRSÁ (Ráv Smuél Eliezer háLévi Eidels, 1555–1631) pedig úgy magyarázza, hogy Rabbá nem szó szerint vágta el Ráv Zeirá torkát, hanem egyfolytában itatta őt alkohollal, ami
éppen olyan veszélyes lehet, mintha valakinek elvágják a torkát. Tehát Ráv Zeirá azért nem fogadta el a meghívást, hogy kerülje az olyan helyzetet, amely potenciálisan veszélybe sodorhatja őt a túlzott alkoholfogyasztással.
Mindezektől függetlenül meg kell jegyezni, hogy a purimi „alkoholfogyasztási kötelezettség”, ha egyáltalán van ilyen, akkor az kizárólag borral teljesül, hasonlóan a pészáhi széderestéhez. Nincs olyan elképzelés, hogy vodkát, whiskeyt vagy sört kellene inni, mint ahogy szimchát Tórákor sem. Ettől függetlenül nem tilos más alkoholt fogyasztani, ugyanakkor a túlzásba vitt alkoholfogyasztásra nincs mentség.
Tórai kötelesség az egészségünket védeni életünkért, tehát érthető, ha valaki tartózkodni kíván egy olyan addiktív szertől mint az alkohol, amely ráadásul rontja is az ítélőképességet. Szintén tórai parancsolat, hogy betartsuk az ország törvényeit, tehát alkoholt nem adhatunk kiskorú gyermekeknek (még purimkor sem). Továbbá a Talmudban (Éruvin 64a.) áll, hogy tilos alkoholos befolyásoltság alatt imádkozni, mert az ilyen ima utálatos az Örökkévaló előtt.
A názir egy olyan személy, aki esküt tesz az Örökkévalónak, hogy egy bizonyos ideig tartózkodik különféle dolgoktól. Az eskü maximális ideje harminc nap, ami alatt a názir nem vágja a haját, nem fogyaszt semmilyen szőlőből készült italt vagy ételt és nem megy halott közelébe (lásd részletesen: 4Mózes 6:1–8.). A fogadalom leteltével viszont a názirnak áldozatot kell hoznia, többek között a bűnért való áldozatot is. Felmerül a kérdés, hogy miféle bűnt követett el a názir? Az alapvető válasz az, hogy azért bűnös, mert megfosztotta magát a jó dolgoktól, melyeket az Örökkévaló élvezetre adott számunkra. A RáMBáN (Mose ben Náchmán, 1194–1270) ezzel nem ért egyet, szerinte a názir bűne pont az, hogy visszatér a hétköznapi élethez.
Az Örökkévaló tehát megengedte és élvezetre adta nekünk a bort és egyéb alkoholokat. Fogyaszthatjuk tehát ezeket az italokat, azonban fontos a megfelelő mérték. Ismernünk kell magunkat és határainkat, hogy még véletlenül se essünk olyan helyzetbe, ami nemcsak magunk számára, de az Örökkévaló előtt is szégyenletes.
A cikk külön nem említi, de természetesen zsidók számára kizárólag kóser italok fogyasztása megengedett.