Hogyan alakította át a XVIII. században kialakult hászid mozgalom a zsidó világot és miért volt alapvető szerepe a zsidóság túlélése szempontjából? Erre keresi a választ az aish.com írása.
Maga a „hászid” szó azt jelenti, hogy jámbor. Már a ma hászidizmusként ismert mozgalom megjelenése előtt is használták egyes csoportokra. Mai értelmében a Báál Sém Tov tanítványaira használták először. Ma körülbelül félmillió hászid zsidó él a világon. A közösségek nyelve többnyire a jiddis.
A hászidizmus gyökerei a XVIII. század közepéig nyúlnak vissza. Az imádkozás és a meditálás fontosságát, az Istenhez való közelséget és a kabalisztikus tanításokat hirdető mozgalom ma Ukrajna nyugati részén található Mezibusból kiindulva hozott spirituális megújulást a zsidó világba. Az 1800-as évek elejére a kelet-európai zsidók több mint fele hászidnak tartotta magát. A XIX-XX. századi kelet-európai zsidóságban domináltak a hászid közösségek, melyek azokról a településekről kapták a nevüket, ahol a rebbe, a közösség spirituális vezetője tartotta fenn udvarát. A virágzásnak a holokauszt vetett véget. A pusztulás után a hászid mozgalmak új erőre kaptak, és Izraelben, New York különböző részein, és más városokban, például Antwerpenben vagy Montrealban élnek tovább, megtartva eredeti nevüket: Belz, Szatmár, Vizsnyic, stb.
A hászid zsidó olyan zsidó, aki a rebbe köré szerveződő hászid közösség tagja. A hászid közösségek zártak és elszigeteltek, különleges, az élet minden területét érintő szokásaik vannak: sajátos nyelvezet, öltözet, dallamok, ünnepi szokások, oktatás, stb. A hászidok többnyire kisebb közösségekben élnek, általában járótávolságra saját zsinagógájuktól.
A hászidizmus kialakulásának előzményei közé tartoznak a Chmelnyicki-féle felkelés pogromjai, melyek során az európai zsidóság mintegy harmadát kiirtották, a túlélők pedig mindenüket elveszítették. A zsidó oktatás sokak számára elérhetetlenné vált, a tudás egy maroknyi kiválasztott kezébe került.
A korszak kihívásai közé tartozott továbbá Sábtáj Cvi messianisztikus mozgalma, mely a pogromok után várakozással és reménnyel töltötte el a meggyötört zsidóságot. Amikor azonban a mozgalom vezetője áttért az iszlámra, a csalódott tömegek vezető nélkül maradtak, mások azonban továbbra is hűségesek maradtak hozzá, ami komoly belharcokhoz vezetett a rabbik között.
A történelmi háttér további fontos eleme az európai felvilágosodás volt, mely soha nem tapasztalt szabadságot adott a zsidóknak. Ez a szabadság azonban egyben veszélyt is jelentett az identitás és a hit szempontjából.
Ebben az ellentmondásos világban lépett színre és alapította meg a hászidiizmust Jiszreál ben Eliézer rabbi, a Báál Sém Tov (a jó név ura, 1698-1760). A Báál Sém Tov egy titkos társaság tagja volt, akiket úgy hívtak, hogy „nisztárim” – rejtettek. 1734-től, rengeteg tanulás, hétévnyi meditálás és a Kárpátok egy kis falujába való elzárkózás után ő lett a társaság vezetője. 1740 körül telepedett le Mezsibusban, és itt csatlakoztak hozzá első tanítványai.
A Báál Sém Tov tanításai jelentik a hászid gondolkodás alapját.
Egyik pillére a dvékut, az Istenhez való ragaszkodás, melynek egyik aspektusát az jelenti, hogy az embernek igyekeznie kell érezni az Örökkévaló jelenlétét mindennapi életének leghétköznapibb tetteiben is.
Hirdette, hogy a imádkozás a meditáció fontos eszköze. Míg a zsidó misztika, vagyis a kabala tanításai korábban csak a kiválasztottak körében voltak ismertek, a Báál Sém Tov tanai nyomán az egyszerű nép körében is elterjedtek, és még a legegyszerűbb zsidók is tisztában voltak annak alapvetéseivel.
A Báál Sém Tov 1760-ban hunyt el. Az 1800-as évek elejére a kelet-európai zsidók több mint fele csatlakozott a spirituális megújulást hozó mozgalomhoz, személyes kapcsolatba lépve Istennek, megújítva a közösségek központi szerepét és hangsúlyozva a rebbe vezetői mivoltát. E kvalitások alapvetően fontosnak bizonyultak a zsidó hagyományok megőrzése szempontjából a modern világ kihívásaival szemben.
A hászidok, más vallásos zsidókhoz hasonlóan, a Talmud és a Sulchán Áruch alapján állva tartják be a tórai parancsolatokat. A hászid gondolkodás hangsúlyos elemei: az Istenhez való közelség, az öröm, a meditálás, az imádkozás, a közösség és a kabala. Bár mindezek nem a hászidizmus találmányai, az ezekre fektetett hangsúly megkülönbözteti őket más vallásos zsidó közösségektől.