Sikeres félévet zárt az Ashkenazium Intézet

„Minek mész a világ legnagyobb zsidó temetőjébe tanulni?!” – hüledezett Sam Fenster édesapja akkor, amikor a 24 éves amerikai fiatalember tavaly tavasszal bejelentette otthon, hogy Budapestre készül az Ashkenazium Intézet szeptemberben indult judaisztika képzésére. Összeállításunkban diákok és professzorok mutatják be a zsidó oktatás legújabb fellegvárát.

 

Indulás Budapestre

A Clevelandben született, vallásos zsidó családban cseperedett Sam éppen egy irodai munkakörben heverte ki a Memphis Egyetemen eltöltött korábbi öt évét. Abban bízott, hogy valahol lesz alkalma folytatni történelmi tanulmányait. A több tízezer dolláros amerikai posztgraduális képzések azonban távolinak tűntek számára. Az, hogy most az egyik legaktívabb hallgatója a Milton Friedman Egyetemen immáron második szemeszterrel januárban újraindult Ashkenazium Intézetének, egy izraeli barátjának köszönhető, aki egy „jól hangzó, érdekes képzésként, kimagasló tudású professzorokat felvonultató” lehetőségként ajánlotta Samnek a budapesti képzést.

Sosem voltam még ennyire távol a megszokott környezetemtől, de pár hét után már nagyon is otthonosan mozogtam Budapesten. Bár az itteni kulináris kínálat miatt mindennapos a csábítás, de tréf­lit eddig még nem ettem itt sem. Szerencsére minden adott ahhoz, hogy Budapesten is tudjam tartani a kóserságot” – idézi fel a kezdeteket a napokban Amerikából visszaérkezett diák beszélgetésünkkor, amelynek az adott apropót, hogy az EMIH fenntartásában működő egyetemen 2021 szeptemberében elindított történeti intézet nemrég immáron a negyedik nemzetközi vendégprofesszorával kezdte meg második félévét. A hazai felsőfokú judaisztika oktatás színvonalának emelése céljából létrehozott Ashkenazium Intézet önálló mesterszakos vallástudományi képzését angol nyelvű MA szakként hirdették meg. Természetes tehát, hogy a diákok között nem csak magyarok vannak. „Amerikában egy ilyen mesterszak a többszörösébe kerülne, tehát nyilván fontos szempont volt a beiratkozásomban ez is, de amit ennél is fontosabbnak érzek, az az, hogy itt olyan tanárok óráira járhatok, akiknek korábban a tankönyveiből tanultam” – meséli Sam, aki, mint sok más amerikai, hangsúlyosan emeli ki azt is, hogy barátságosnak és biztonságosnak tűnik neki a város, eddig semmi kellemetlenséggel nem szembesült azért, mert az utcán is kipában jár. Amit nem sikerült eddig maradéktalanul feldolgoznia, az a holokauszttal kapcsolatos ambivalens érzései. „Néha még mindig úgy érzem, hogy szellemek között járok. A pesti zsidó negyedben sétálva nem könnyű érzelemmentesen elmenni olyan helyek mellett, mint Theodor Herzl szülőhelye, vagy a világ egyik legnagyobb és legszebb zsinagógája. De az a tudat, hogy ezek mellett ott van egy tömegsír is a templomkertben, az azért elég hátborzongató és bizarr. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a zsinagógák, zsidó iskolák és óvodák működése, maga az élet jele a volt gettó területén egyfajta győzelem Hitler felett” – teszi hozzá.

 

Zsidóságot tanulni ott, ahol azt csinálták

Az európai zsidóság szellemtörténetét és kultúráját, zsidó vallásfilozófiát és misztikát, európai zsidó irodalmat és filozófiát ott tanulni, ahol Európa egyik legnagyobb zsidó közössége élt, és ahol az épített örökség ennyire autentikusan fennmaradt, nem mindennapos élmény. Ezt megerősítette nekünk Sam is, aki a mesterszakos diplomá­ja után akár még egy PhD-s képzésen is részt vehetne Budapesten. Januári hírek szerint ugyanis az Ashkenaziumban 2022 őszétől már nemcsak zsidó tudománnyal, történet­tel, szellem- és vallásfilozófiával, kánon­jogtörténet­tel, de héber nyelvvel is megismerkedhetnek a diákok, sőt azt is tervezik, hogy PhD-s képzés is indul hamarosan.

Az előadók nézőpontja

Sam idővel szeretne visszatérni Amerikába, mert ott akar elhelyezked­ni egy zsidó oktatási intézményben történelemtanárként. Az sincs ki­zárva, hogy egyszer majd oktató­ként tér vissza abba a budapesti in­tézetbe, ahol intellektuális idoljaitól hallgathat most előadásokat. Beszélgetésünk napján éppen az izraeli Bar-Ilan Egyetem professzora, Eric Lawee vezetett egy kurzust. Ő még Torontóból ismeri Michael Chighel filozófus professzort, aki az Ashkenazium dékánjaként felel a programért. Mint Eric Lawee mesélte, számára sem mindegy, hogy előadásait hol és kikkel osztja meg. „Nagyon ígéretes ambíciói vannak az intézetnek. Biztos vagyok abban, hogy nem lesz nehéz sikeressé tenni nemzetközi vonatkozásban sem. Az askenázi zsidóság több száz éves kultúrtörténeti vonatkozásait különleges élmény Budapesten megosztani a hallgatókkal. Ez a szellemtörténeti tananyag másképp rezonál azok között a falak között, amelyeket olyanok építettek, akiknek az ősei ehhez a népcsoporthoz tartoztak” – fogalmazott Eric Lawee, aki szerint az utóbbi években nemzetközi szinten is egyre több kutató foglalkozik az askenázi zsidó élettel. Olyan újabb eredményeket oszt ő is meg a hallgatóival, mint például az askenázi zsidó családok nő tagjainak eddig kevésbé ismert aktív szerepe. Nem csak a jiddise máme-imázsról van szó, hanem fontos alkotói és mozgatórugói voltak ezek a nők egy-egy korabeli családnak. Sokszor kereskedelemmel és az üzleti élettel is foglalkoztak. Lawee szerint az is figyelmet érdemel, hogy a középkorban különböző európai országokban milyen viszonyban álltak az askenáz zsidók a muszlimokkal és a keresztényekkel.

 

„Minden infrastruktúra adott”

A Kanadából 10 éve alijázott (Izraelbe kivándorolt) kutató szerint Budapestnek nagy reményei lehetnek arra, hogy hosszú távon fel tudja kelteni az érdeklődését erre a tudományos világra nyitott hallgatóknak. „Jó alap lehet, hogy itt jelenleg minden infrastruktúra adott egy sikeres intézményhez: van kóser étel, vannak működő zsinagógák, fantasztikus épületek és mindehhez valódi, aktív zsidó közösségek is párosulnak”tette hozzá a professzor.

Az intézet alaptói a 2022 őszétől induló újabb tanévben a világi képzésekkel együtt is felvehető judaisztika szakot a Milton Friedman Egyetemen hat félévesre, heti 12 órás képzésére tervezi, és nemcsak azokat a jelentkezőket várja, akik valamelyik zsidó közösséghez tartoznak, hanem azokat is, akik érdeklődnek a zsidó tudományok iránt, és szívesen tanulnák egy másik, világi szak mellett.

 

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 151. szám – 2022. február 7.

 

Megszakítás