A Midrásban (Vájikrá Rábá 32:5.) áll, hogy a zsidókat négy erény érdemében vezette ki az Örökkévaló az egyiptomi rabszolgaságból. A négy közül pedig az első, hogy a zsidók nem változtatták meg a nevüket (a másik három pedig, hogy nem hagyták el a héber nyelvet, nem pletykálkodtak és nem házasodtak egyiptomiakkal azaz nem tagadták meg őseik hagyományait).

A négy erény megtartásával pedig a zsidók hatékonyan különültek el az egyiptomiaktól, ami limitálta a bálványimádásban való részvételüket is. Ez pedig igen jelentős állítás, hiszen így a zsidók neve a végső megváltással áll kapcsolatban.

Általánosságban elmondható, hogy minden dolog héber elnevezése az isteni energiának csatornája. Jicchák Luria rabbi azt tanítja, hogy ez igaz minden személy nevére is, a név az a csatorna, amelyen keresztül a lélek energiája eljut az ember testébe.

A hagyomány úgy tartja, hogy a szülők az Istentől származó ihlet csillogásában adják gyermekük zsidó nevét.

Mikor adjuk a zsidó nevet?

Egy kisfiú a bríszén, vagyis a körülmetélése után kapja meg héber nevét. Ha valamilyen oknál fogva a bríszt nem tudják megtartani a nyolcadik napon, akkor egyes rabbinikus tekintélyek szerint a baba héber nevét akkor adják, amikor az édesapját felhívják a Tórához, viszont elterjedtebb szokás, hogy inkább megvárják a körülmetélés napját. Egyes rabbik szerint, ha a gyermek elsőszülött, akkor a pidjon háben („az elsőszülött megváltása”) szertartáson kell nevet adni neki. Ha pedig a csecsemő – az Örökkévaló mentsen tőle – beteg, akkor még korábban héber nevet adnak neki, hogy az emberek imáikba tudják foglalni a nevét, a mielőbbi felgyógyulása érdekében. 

A kislány gyermekeket a születésüket követő valamelyik tóraolvasás alkalmával nevezik el. Chábád szokás szerint a születést követő legelső tóraolvasáskor (Tórát hétfőn, csütörtökön és szombaton olvasunk, továbbá más jeles napokon és ünnepekkor). Vannak olyanok is, akik megvárják a szombatot, amikor többen összegyűlnek, hogy az újszülött neve minél nagyobb közösségben legyen kihirdetve. A névadót pedig jellemzően lakoma követi, hogy megünnepeljék, hogy a lélek a testbe költözött.

A szefárd közösségekben a névadást „zeved hábát”-nak vagyis „a leány bemutatás”-ának hívják, amikor egy különleges Mi sebérách-ot mondanak, más imák mellett, majd ünnepi étkezést tartanak.

Ki választja a nevet?

Különféle szokások léteznek arra nézve is, hogy ki választja ki a gyermek nevét. Egyes körökben az apa választja az elsőszülött nevét, és az anya a második szülöttét, majd a továbbiakban is váltogatva – a Lubavicsi Rebbe szerint ha egy családban nincs erre külön kialakult szokás, akkor érdemes ezt a gyakorlatot követni, mert ősi forrásból ered.

Más közösségekben az anya választja az első nevet, míg az apa a másodikat. De akármi is legyen a gyakorlat, mindkét szülőnek meg kell állapodnia a gyermek nevében, nem szabad azt egyoldalúan meghatározni. A végső döntésnek mindig közös, örömteli megállapodáson kell alapulnia.

Ki után adjuk a nevet?

A gyermekeket szokás elhunyt felmenő után elnevezni. Askenáz szokás szerint a babát nem nevezik el élő rokonról, aminek az az oka, hogy az elhunytnak érdem, ha leszármazottját róla nevezik el, azonban ha még életében adnak utána nevet, akkor ettől az érdemtől megfosztják. Szefárd tradíció szerint viszont élő és elhunyt rokonról egyaránt neveznek el újszülöttet, mert mindkét esetben megtiszteltetést jelent ez a rokonnak.

Sok haszid közösségben szokás a rebbék után elnevezni a gyermeküket. Viszont nem szabad az újszülöttet egy rebbe után elnevezni akkor, ha ugyanazzal a névvel más valakire is gondolnak a szülők, mert nem helyes egy rebbe nevével kombinálni egy kisebb szentségű személyét.

Két testvér nem viselheti ugyan azt a nevet, ha viszont ez tévedésből előfordult volna, akkor az egyiknek még egy nevet kell adni, amit fő neveként kell majd használnia. Ha pedig egy gyermek – az Örökkévaló mentsen tőle – fiatalon meghal, akkor ugyanabban a családban másik gyermeknek nem szabad azt adni, bár vannak akik ezt a szokást vitatják.

Tilos egy gyermeket gonosz, rossz emberről elnevezni, ahogy az a Példabeszédek könyvében áll: „Az igaznak emlékezete áldásra való, de a gonoszok neve elrothad.” (Mislé 10:7.) Emellett pedig egy rossz ember után kapott név negatívan befolyásolja a gyermek jellemét is.

Nem neveznek el gyermeket olyanról, aki fiatalon, tragikus körülmények között hunyt el. Ilyen esetben az elhunyt nevéhez másik héber nevet kell állítani. Azokban az esetekben viszont, amikor egy személy mártírhalált halt Isten nevének megszentelése közben, például a holokauszt idején, akkor érdemnek tekinthető róla elnevezni az újszülöttet.

Név megváltoztatása

Ha a gyermek nevét valamilyen külső oknál fogva nem a szülei adták, akkor a szülők választhatnak más nevet, melyet a korábbi névhez adhatnak hozzá.

Ha pedig valaki – Isten ments – súlyos betegségben szenved, akkor szokás neki új nevet adni, mely jó szerencsét hoz neki. A hozzáadott név jellemzően a gyógyulást vagy a hosszú életet jelöli, így fiúk esetében a Chájim („élet”), Gábriel, a gyógyulás angyalának neve vagy az Alter („öreg”), lányoknál pedig a Chájá („élet”), vagy Alta („idősebb”). Ilyen esetben a hozzáadott név lesz a beteg új, fő neve. Az új nevet a Tóra-olvasás alkalmával adják, a Mi sebérách ima elmondásakor, lehetőleg akkor, amikor vagy a beteg, de legalábbis annak a rokonát hívtak a Tórához.

Mikor milyen néven szólítunk?

Amikor egy férfit a Tórához hívnak, akkor a saját és apja héber nevén szólítják. Ha a férfinak csak az anyja zsidó, akkor az anyai nagyapja nevén hívják, míg mások szerint „ben Ávrahám”-nak, vagyis az első ősapa fiaként kell szólítani.

Ha viszont betegért imádkozunk, akkor az anya nevét kell imába foglalni, mert a zsidó identitás az édesanya által jön létre, és ő köti össze a gyermek lelkét Istennel.

Zsidó jogi dokumentumra, mint például a ketubára (házassági szerződésre) a feleknek azt a nevét kell írni, melyen az illetőt az azt megelőző harminc napban ténylegesen nevezték. Különösen fontos a nevek helyesírása, ezért azt a zsidó törvényeket jól ismerő személyeknek kell felügyelnie.

Jehuda Hechaszid rabbi azt írta végrendeletében, hogy férfi ne vegyen feleségül olyan nőt, akinek neve megegyezik az anyjáéval, míg nő ne vegyen feleségül olyan férfit, akinek neve az apjáéval azonos. Egyes rabbik szerint ez a rendelkezés csak Jehuda rabbi saját leszármazottaira érvényes, míg mások szerint ez mindenki számára megfontolandó jó tanács.

A cikk eredetijét a pontos hivatkozásokkal ide kattintva találják.