A Maimonidész Gimnázium üveges ebédlője olyan, mint egy család otthonának a konyhája: mindig itt van a legjobb buli. Most épp nők gyülekeznek benne, vendégváró falatkák fölött halk beszélgetés, itt-ott felcsattanó nevetés. Várnak, hogy mindenki befusson és kezdetét vegye a közös munka, amiből egy-két óra alatt létrejön egy női kar és velük együtt a varázslat.
A varázslat közepén Liora Ruth, a Magyarországról Izraelbe, majd onnan a háború miatt ismét Magyarországra vándorolt zenész, előadóművész áll. Liora és én több mint 20 éve vagyunk barátnők. Most, hogy az élet újra egymáshoz sodort minket, igyekszünk kihasználni az időt és új közös élményeket gyűjteni. Számomra a régi barátság miatt különösen lenyűgöző őt munka közben látni. Ahogy igazgat minket, hogy aztán a vezényletére a sok nem annyira tökéletes hangból összeálljon a tökéletes zene. Mi ez, ha nem varázslat?!
A koolulam műfaja
De miről is van szó? Nagyjából öt évvel ezelőtt – meséli Liora késő éjszakába nyúló beszélgetéseink egyikén – fiatal izraeli zenészek elkezdtek alkalmi kórusokat létrehozni. Mindenféle zenei előképzettség vagy felkészülés nélkül hoztak össze embereket egy közös éneklési projektre, amihez egy ismert vagy éppen az alkalomra írt dalt alakítanák át többszólamú kórusművé. Ennek a faja kóruséneklésnek a neve koolulám. „Az emberek szeretnek együtt énekelni, és ebben nagy erő van, kifejezhetünk vele magasabb dolgokat. A dalt ott helyben meg lehet tanulni és az esemény csúcspontjaként elő is adjuk. Igazi katarzis”.
Az együtt éneklés élménye átível a generációs, vallási vagy világnézeti különbségeken: a közösen létrehozott zene összeköt, fölemel és megerősít. A koolulámok vezetői hamar rájöttek, hogy egy ilyen közös énekléssel közel lehet hozni egymáshoz az embereket és el lehet érni társadalmi célokat. Mára az izraeli társadalom minden szegmensében nagyon elterjedt ez a koncepció, hiszen olyan embereket lehet összehozni vele, akiket semmi más program nem tudna egybekovácsolni, vagy különleges erőket lehet vele megmozgatni, pl. egy adott célért imádkozva.
Az együtt éneklések kórusai változatos nagyságúak, a néhány tucattól a több ezer főig is terjedhetnek. Liora mesél nekem a legkülönbözőbb rendezvényekről, ahol koolulám énekléseket vezetett Izraelben. Talán a legizgalmasabb az, amikor egy különösen eldurvult önkormányzati választás után Cfát városa egy ilyen énekléssel hozta össze újra az egymás ellen feszülő társadalmi csoportokat. „A nem-vallásosoktól a parókás haszid nőkig mindenki ott volt és együtt énekelt.”
A nők ereje
Liora természetesen női karokat vezet, és fontosnak tartja kihangsúlyozni a női összefogás erejét. „Minden zsidó történelmi eseménynél döntő szerepe volt a nőknek. Az egyiptomi fogságban ők voltak, akik biztosították a nép túlélését, ők voltak, akik énekelve vonultak ki Egyiptomból, akik nem vettek részt azt aranyborjú készítésében, Izrael meghódításában egy nőnek, Ráhábnak volt kulcsszerepe. A Hasmóneus lázadásban Judit, a perzsák idejében Eszter királyné… a nőknek hatalmas erejük van, amiről keveset beszélünk, de mindig ott van a sorsfordító pillanatokban. A nők énekének pedig különleges ereje van, nem véletlen, hogy a férfiak nem hallgathatnak női éneket.”
Ezt az erőt pedig úgy tudjuk előhozni, mondja, ha szó szerint hallatjuk a hangunkat. „Létre kell hozni olyan platformokat, ahol ezt az erőt föl lehet szabadítani és ki lehet aknázni. Az ének az egyik legmagasabb kifejezőeszköze a léleknek, sokkal magasabb, mint a beszéd. Olyan érzéseket, gondolatokat tudunk kifejezni vele, amit beszéddel nem. A közösségben éneklés, ugyanúgy, mint a közös ima, megsokasítja ezt az erőt. A Szentélyben is kórusban énekeltek a léviták, az Örökkévalót is sokszor az angyalok kórusa dicséri.”
Koolulam a Maimonidészben
Ez tehát az éneklés háttere, és most térjünk vissza a Maimonidész Gimnáziumba. Itt alkalmanként 30–40 nő gyűlik össze, a magyar zsidó spektrum szinte minden szegmenséből. A programot az iskola igazgatónője – és a közös éneklések lelkes résztvevője – Szilánk Zsuzsa szervezi Liorával. „Úgy éreztük, mi is szeretnénk tenni valamit a háború miatt: a békéért, hogy erőt adjunk a túszoknak és a katonáknak. Most a közös ima itt a célunk és az, hogy az összekapcsolódásunk mintegy edényt képezzen az Örökkévalótól jövő áldás megtartásához.” És, hogy az imáinknak mennyire van ereje, azt mi sem mutatja jobban, mint az egyik kiszabadult túsz, aki azt mondja, a zsidó nép imái, mint angyalok kísérték őt a fogsága alatt…
Mindezek mellett azonban a közös éneklés a résztvevőkre is jó hatással van: „Már maga az is erőt ad, hogy együtt vagyunk. Én kiskorom óta professzionális kórusokban vettem részt, ezért az együtt éneklés élményét már jól ismertem. Amikor vallásos lettem és kimentem Izraelbe, akkor magammal vittem ezt is. Hiszem azt, hogy a tehetségünket, a szakértelmünket a szentség szolgálatába kell állítanunk. Mindig törekedtem erre, kint vezetek női kórust, iskolai kart is. Amikor megszületett a koolulam koncepció, akkor úgy éreztem, hogy ezzel megszólítottak engem.” Liora az egyik úttörője lett annak, hogy a koncepció meggyökerezzen a vallásos közegben is. „Számomra minden zenei tevékenységem közül talán ez a legkatartikusabb, a spontaneitása, az egyedisége miatt és azért, mert ez mindenki számára elérhető és mindenki imádja csinálni.”
Hogy lesz a sok hangból zene?
Ahhoz, hogy a végén gyönyörűen szóljon a dal, nekünk, résztvevőknek csak a lelkesedésünket kell vinni. A szervezőknek azonban elő kell készülnie alaposan. A kiválasztott dalt fel kell dolgozni, megírni annyi szólamot, ahány részre a kórust osztják, megkomponálni és fölvenni a kísérő zenét… „Mivel nem mindenki olvas kottát, ezért a szöveget mindenféle jelekkel írom le, amit mindenki tud majd értelmezni könnyedén.”
„Mindenféle dalt át lehet dolgozni több szólamra, attól függ, mi a célunk. A zenét a témához választjuk: először az Ádon olámot, a háború elején, ami egy közös ima volt a túszokért, akkor még senki nem szabadult ki. Második alkalommal, már bőven benne voltunk a háborúban, akkor úgy éreztük, erősebb imára van szükségünk, ezért a Sir lámáálot kezdetű zsoltárt énekeltük, amit krízishelyzetekben szoktunk mondani. Utána úgy döntöttünk, hogy összekötjük egy micvával az éneklést, a túszok és a katonák érdemében.” Így esett a választás egy különleges női micvára, a chálá vételre, amihez egy szombati dalt választottak, a Sálom álechemet. A következő éneklés témája a peszách, aminek a központi szereplői a nők és a megváltás. Adja az Örökkévaló, hogy legközelebb már hálaadó dalokkal kelljen készülni a túszok megszabadulása és a hadsereg győzelme alkalmából.
És akkor térjünk vissza a Maimonidészbe. Hiába a komoly téma, az együttlét mégsem fullasztó, vagy nyomasztó. Beszélgetünk, viccelődünk is sokat – többek között azon, hogy melyikünknek mennyire nincs zenei hallása vagy énekhangja. (Ebben aztán magasan viszem a prímet…) Aztán kialakulnak a szólamok, mindenki megtalálja a helyét, fölcsendül először a dallam és elkezdődik a szívet melengető, lelket fölemelő éneklés.
Aki először van jelen, el sem hiszi, hogy a végén ebből tényleg egy harmonikus egész lesz: „Az éneklés összeolvasztja a szíveket és az egyenként esetleg tökéletlen énekhangokból így lesz tökéletes kórusmű. Mindenki hozzáadja a maga részét. Számomra ezért a legszebbek a koolulámok.”
Szeretne csatlakozni? Hívja Szilánk Zsuzsát a +3630 9903694-es számon!
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 175. szám – 2024. március 27.