Most már igazán benne járunk elul hónapban, abban az időszakban, amikor igyekszünk még több Tórát tanulni. Érdekes módon van egy háláchikus kérdés, amelyről elég keveset beszélünk és tanulunk. A ritkán vitatott téma a helyi rabbi döntéseinek tiszteletéről szól. Yair Hoffman rabbi, az internet népszerű háláchá-tudósa most a helyi rabbi tekintélyének fontosságát járja körbe, melyhez a Vilnai Gáon egy történetét használja kiindulópontnak.
Van egy híres történet, melyet a HáGáon HáChászid MiVilna című könyv idéz, s a nagy Chofec Chájim, Jiszráél Meir háKohén Kagan (1838–1933) rabbi életrajzi könyvében is szerepel (Yashar, Mosheh Meʼir: The Chafetz Chaim: the life and works of Rabbi Yisrael Meir Kagan of Radin. 253–254. old.), mely egy tyúk kósersága körül forog.
Egyszer, egy pénteki napon már késő délután volt Vilniusban, amikor Reb Chájim, Vilnius szabója kényszerhelyzet elé került. A sábeszi vacsorára készülő csirke kóserságát kérdésesnek ítélte, ezért gyorsan elküldte egyik gyermekét, hogy tegye fel a kérdést a Vilnai Gáonnak (Élijáhu ben Slomó Zálmán, 1720–1797).
Az idő már elég későre járt, s általában a Vilnai Gáon nem is szolgált Ráv minőségben, de a szombat közelsége miatt a gáon kivételt tett. Megvizsgálta a problémát, s kijelentette, hogy a csirke sajnos tréfli.
Mindeközben, a szabó tudomása nélkül, annak feleségében, Málká asszonyban is kétségek voltak, s ezért elküldte egy másik fiukat, hogy tegye fel a kérdését a vilnai rávnak, Smuél ben Ávigdornak (1720–1793), aki a város hivatalos rabbija volt. Ráv Smuél is alaposan megvizsgálta a csirkét, majd megállapította, hogy a hús kóser.
Mindkét gyermek izgatottan rohant haza, hogy közöljék a kapott választ. Amikor Reb Chájim meghallotta a két ellentétes véleményt, végső kétségbeesésében maga sietett Ráv Smuél házába, hogy elmondja: a Vilnai Gáon megtiltotta a hús elkészítését. Ráv Smuél, Vilnius moré d‘ásrá-ja, vagyis szellemi vezetője azonban továbbra is kitartott döntése mellett, hogy a kérdéses csirke kóser, s utasította a szabót, hogy készítsék csak el nyugodtan a húst, és majd ő és a Vilnai Gáon is elmennek hozzá még aznap este a kidusi vacsorára és megkóstolják.
A szabó hazament, s úgy tett, ahogy a ráv utasította. Addig pedig Ráv Smuél felkereste a Vilnai Gáont az otthonában s a következőt mondta: „Mester és rabbi, én semmi vagyok, mint por a lábad alatt. Viszont itt Vilnában moré d‘ársá-nak fogadtak el a zsidók a háláchikus kérdésekben. Mivel én hosszas vizsgálat és kutakodás után úgy döntöttem, hogy a csirke a háláchával összhangban kóser, ezért arra kérem önt, hogy jöjjön velem a szabó házába, és mindketten együnk a csirkéből, hogy Vilna lakói megértsék, hogy a város rabbijának a tekintélye nem csorbult, s ne legyen senki később, aki vitába szálna vagy kritizálná a döntéseimet.” A Vilnai Gáon egyetértett a rabbi kérésével és aznap este mindketten ellátogattak a szabó házába.
A történetnek számos érdekes tanulsága és magyarázata van. Mindenekelőtt megmutatja a ráv tekintélyét a közösségében és zsinagógájában. Sokat elárul, hogy a korszak egyik legnagyobb háláchá-tekintélye, a Vilnai Gáon egy korábbi döntését képes volt felülbírálni, s az általa tréflinek minősített csirkevacsorához is csatlakozott. Korunkban vajon hány ember, rabbi lenne hajlandó erre?
Az olvasók esetleg kifogásolhatják, hogy ez csupán egy történet, és ez alapján nem lehet hosszabb távú következtetéseket levonni.
A Talmudban azt találjuk, hogy Ráv Hámnuná egyszer tilalom alá helyezett egy diákot, aki Ráv Simonhoz hasonlóan ítélt mükce-kérdésben egy bizonyos városban. A Gemárá (Sábát 19b) azt állítja, hogy a háláchá ebben az esetben valóban Ráv Simont követte volna, azonban a Gemárá azt is választolja, hogy a tárgyalt városban működő rabbi egy kiemelkedő Tóra-tudós volt, aki ebben az esetben mégsem Ráv Simon szerint döntött. Valakit tilalom alá helyezni nagyon komoly dolog, viszont ebből nyilvánvalóan látszik az is, hogy egy rabbi tekintélyének aláásása a közösségében vagy a zsinagógájában ugyanolyan komolynak számít.
A háláchá még inkább érthetővé válik Ráv Meir Abulafia (ca. 1170–1244), a „RáMáH” Jore Déá (245:22.) magyarázatában, amikor azt tárgyalja, hogy mikor megengedett egy rabbinak chüpe szertartást végeznie, azaz esküvőt lebonyolítani egy másik rabbi területén. A konklúzióban azt olvashatjuk, hogy egyáltalán nem szabad sem tiltásokat, sem megengedő döntéseket hozni, vagy még csak előadást tartani sem, ha az a helyi rabbi tekintélyét csak egy kicsit is megkérdőjelezné a városban.
Világosnak tűnik, hogy napjainkra vonatkoztatva a RáMáH döntése nem csupán egy városi közösségre, hanem egy zsinagógai közösségre is vonatkozik.
Ráv Jicchák ben Seset (1326–1408), a „RIVáS” egy hasonló ügyben kimondja (I. kötet, 271.), hogy egy rabbi saját területén kívül nem hozhat döntéseket, ha megsértené a helyi rabbit. Lenyűgöző, hogy a RIVáS spirituális és nem háláchikus kérdésekkel foglalkozik, mégis teljesen világos, hogy mégcsak külső ügyekben sem szabad aláásni egy másik rabbi véleményét, mely álláspontot jóval később a nagy pozsonyi Chátám Szófer, Schreiber Mose (1762–1839) rabbi is idéz.
A téma szintén felmerül a RáSInál, amikor a Chulin 53b-t magyarázza. Azt írja: „Illetlenség (»láv orách áráh«) megengedni valamit olyan helyen, ahol azt a másik rabbi megtiltotta.” A Talmudban még számos másik helyen is találkozhatunk utalássokkal, ahol ez a téma még napvilágra kerül. Akik tovább szeretnék tanulmányozni ezt a háláchát, azoknak Ráv Yair Hoffman olvasásra ajánlja a Sábát 130a., Eruvin 94a, Peszáchim 30a. és a Jevámot 14a. traktátusokat.
Mi tehát mindezek lényege? A közösség és/vagy a zsinagóga rabbijának döntésén az Örökkévaló áldása van és illetlen, a Tóra ellen való dolog aláásni a véleményét. Ezt példázza, hogy ha még a Vilnai Gáon is betartotta, akkor nekünk, napjainkban pláne tiszteletben kell tartanunk rabbink véleményét és döntését.
A szerző, Yair Hoffman rabbi elérhető a yairhoffman@gmail.com e-mail címen.
Cseh Viktor
Forrás: www.vinnews.com