Felvette a Világörökségi Listára az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete a kelet-németországi Erfurtban található középkori zsidó épületegyüttest – számolt be a nagyszerű hírről a Jewish Heritage Europe.

Az elismerést az ENSZ Világörökség Bizottságának Rijádban tartott ülésén jelentették be, mindössze két évvel azután, hogy az UNESCO felvette a listára a nyugat-németországi úgynevezett ShUM-városok – Worms, Speyer és Mainz – középkori zsidó épületeit. Ez volt az első alkalom, hogy az UNESCO erre a szintre emelte a németországi zsidóság épített örökségét.

Az erfurti középkori zsidó komplexum három műemlékből áll: a régi zsinagógából, a mikvéből és az úgynevezett kőházból.

„Ezek illusztrálják a helyi zsidó közösség életét és a keresztény többséggel való együttélését Közép-Európában a középkorban, a XI. század vége és a XIV. század közepe között”

– írta honlapján az UNESCO.

A Régi Zsinagóga szerkezeti elemei a XI. század végéről származnak. A XIV. században már nem működött zsinagógaként, miután 1349-ben egy brutális pogrom során lemészárolták a zsidó közösséget. Ezt követően évszázadokon át raktárként, a XIX. században pedig kocsmaként és táncteremként használták. Az épület rekonstruálása és bemutatása része volt a zsidó örökség és történelem újrafelfedezésének a kommunizmus bukása és Németország újraegyesítése után. A város 1998-ban vásárolta meg egy magántulajdonostól, aki sörfőzdét és éttermet akart ott létrehozni.

Jewish Heritage in Erfurt

The medieval town centre of Erfurt holds a wealth of testimonies that have witnessed Jewish culture in communal and congregational life for centuries. The sensational find of the Erfurt Treasure in 1998, was one of the missing puzzle pieces that slots in to the reconstruction and understanding of the city’s Jewish history.

A város felújította az épületet, és átalakította múzeummá, amely 2009-ben nyílt meg. A restaurálás megőrizte az épületen évszázadok során bekövetkezett változások és különböző használati módok bizonyítékait.

A kiállítás legérdekesebb tétele az úgynevezett erfurti kincs. Ez egy olyan pénzérmékből, étkészletekből, más értékes ezüst- és aranytárgyakból, valamint ékszerekből álló gyűjtemény, amelyet valószínűleg az 1349-es pogrom idején rejtettek el. Tulajdonosa feltehetően Kalman von Wiehe pénzkölcsönző volt. Véletlenül fedezték fel 1998-ban régészeti ásatások során.

A mikve a XIII. század közepéről vagy korábbról származhat. 2007-ben fedezték fel. A Kőház egy 1250 körül épült lakóépület, amelyről tudni, hogy a XIII. század végén zsidó tulajdonosoké volt.

 

Megszakítás