Érdekes kérdés, hogy mitől függ, kik látogatnak el egy adott turisztikai látványossághoz, ahogy az is, hogyan tud egy hely teljesen különböző érdeklődési körű és hátterű embereknek egyformán fontosat és érdekeset mutatni. Erről is beszélgettünk Frank Mariann-nal, a Csodarabbik útja és a mádi rabbiház vezetőjével.
A Mádi rabbiház hófehér falaival, virágoskertjével és nem mellesleg a szomszédságában álló, varázslatosan szép és messze földön híres zsinagógával valóságos ékköve a Tokaj-Hegyalja régiónak, ami az elmúlt években mintha hamvaiból támadt volna föl, visszanyerve egykori tekintélyét és gazdagságát. A rabbiház és a zsinagóga látogatóközönsége a lehető legváltozatosabb, ami különleges kihívást jelent azoknak, akik szívvel-lélekkel dolgoznak azon, hogy a központ mindenkinek azt nyújtsa, amire vágyik. A látogatók között vannak brooklyni haszidok, lengyel turisták, magyar iskolák osztálykiránduló kamaszai éppúgy, mint katolikus egyesületek vagy nyaraló családok.
„Számomra is meglepő, hogy milyen széles spektrumú az érdeklődés” – kezd bele a történetbe Frank Mariann. – „Ez egy össztársadalmi kíváncsiság, elképesztő széles spektrumban vonzza az érdeklődőket. Vannak visszatérő látogatóink, pl. a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak egy komoly programpontja az osztálykirándulások során, hogy megnézik a zsinagógát és a kiállítást. Vannak, akiknek a zsidóság története az érdekes, másokat a zsinagóga építészeti különlegessége vonz, vannak, akik a környéken tett kirándulásukat szeretnék egy kulturális különlegességgel kiegészíteni.”
Vannak azonban, akik nem látogatóba érkeznek, hanem szinte hazajönnek. „A rabbiház, amellett, hogy ez egy látogatóközpont és kiállítótér, egy közösségi ház is egyben azoknak az ortodox zarándokoknak a számára, akiknek innen származik a családja” – egészíti ki Frank Mariann a központ látogatóinak színes leírását. – „A temetőben nagyjából 780 sírkő áll, amelynek nagy része már nem olvasható. Az elsők a 18. század közepéről származnak, utoljára az ’50-es években temettek itt. Először azt gondoltam, hogy pár leszármazott jár ide, de valójában több száz családnak van élő kapcsolata a településhez. Ők nem zarándokok, akik a csodarabbihoz jönnek, hanem a rokonaik sírját látogatják. Ezek szerteágazó családok, van sír, ahol olyan felmenő nyugszik, akinek több száz leszármazottja él és közülük rengetegen el is jönnek meglátogatni Mádon a sírhelyet.”
Az elhunytakkal való kapcsolat életet is hoz a régi falak közé: „Magyarországon ez az egyetlen vidéki ortodox zsinagóga, amit teljesen eredeti állapotba állítottak vissza, csakhogy akkor az, hogy ez újra használatba lesz véve, még gondolati szinten sem volt meg, mostanra pedig megvalósult: ez az egyik csodája a zsinagógának.” Az 1795-ben épített, párját ritkítóan szép barokk zsinagógában ma újra meg újra összegyűlik közösség. Igaz, az imádkozók legtöbbször igen messziről utaznak ide, hogy együtt ünnepeljenek a család „ősi” fészkében…
Legutóbb – immáron nem először – azért, hogy bár micvót tartsanak az utolsó mádi rabbi dédunokájának. „Már tizenhárom éve, amikor az Ehenreich családban, akik öt generáción át adták a mádi rabbit a közösségnek, megszületett a legújabb dédunoka, eldőlt, hogy itt lesz a bár micvója” – meséli Frank Mariann, aki az elmúlt években rendszeresen került kapcsolatba az egykori mádi zsidók leszármazottaival. „Itt minden infrastruktúra adott a kóser ellátáshoz és tényleg úgy jönnek, mintha hazaérkeznének. Vannak családok, akik visszajárnak, és innen, csillagtúra-szerűen járják be a környék csodarabbijainak és a rokonaiknak a sírjait. Van, hogy csak férfiak jönnek nagy csoportban, van, hogy az egész család.”
És nemcsak sírokat látogatnak, hanem bizony kiélvezik a környék nyújtotta családi programok lehetőségét is. Pont úgy, ahogy az idelátogató nem vallásos vagy nem-zsidó családok. Tokaj-Hegyalja ugyanis minden családnak, legyen bármilyen vallású és beszéljen akármilyen nyelvet is, rengeteg látnivalót és tennivalót rejt Zemplén Kalandparktól a környékbeli várakon át a kirándulókat váró tanösvényekig. Ezek között pedig kényelmesen elfér a zsinagóga és a rabbiház megtekintése, ami nagyjából egy-másfél órás programot kínál és minden nap 9-től 17 óráig van nyitva: „Egyszerre akár három csoport is elfér, akik külön-külön tudnak körbejárni, meghallgatni a tudnivalókat és megnézni a zsinagógát és a rabbiházat” – folytatja Frank Mariann, hozzátéve, hogy az úthálózat fejlesztésével sokkal könnyebben megközelíthető a régió, mint korábban volt, így egyre több embert is vonz. Mint mondja, az elmúlt két évben, a koronavírus-járvány hatására, nagyon megerősödött a belföldi turizmus, mivel nem volt lehetőség máshova utazni, így sokan fedezték fel maguknak ezt a környéket is, aminek része, hogy megismerjék a helyi zsidók múltját is.
Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy a mádi zsinagóga és rabbiház csak ilyen vagy olyan látogatók előtt áll nyitva. Mindenkit egyforma szeretettel várnak és mindenkinek tudnak érdekeset és értékeset mutatni: „Kicsit az egész község olyan, mint egy skanzen, mivel a mezővárosi falukép megmaradt a mai napig. A szőlőt ugyanúgy művelik, a pince ugyanúgy néz ki, mint 350 évvel ezelőtt.
„Magyarországon sokkal ismertebb a neológiához köthető múlt, kevés információ, helyszín van, ahol a hazai ortodoxia történetével ismerkedhetünk meg, pedig rendkívül gazdag és izgalmas. Mádon mindezt autentikus környezetben lehet megnézni.” Az elmúlt időszakban két egykori zsidó házra is kikerült emléktábla. „A mai Royal Tokaji Borászat eredetileg a Zimermann család borászata volt, az épületegyüttes pontosan úgy néz ki, mint a Zimmermann család idejében. Itt helyeztek el egy emléktáblát a leszármazottak. Ugyanígy járt el a Flagman család is.”
A környék gazdagodásával egyre többen kezdik felújítani házaikat, aminek során több helyről is előkerültek az egykor ott élt zsidó családok dokumentumai, családi papírjai, személyes levelezések. Bár Magyarországon nincs törvény rá, hogy ezzel mit kell csinálni, szerencsére sokan felismerik az értékét, és meg tudnak egyezni a rabbiházban működő családfakutató-központtal az iratok átadásáról: „Számunkra ezek felbecsülhetetlen értékkel bírnak, hiszen rengeteg szociológiai, demográfiai adatot nyerhetünk belőlük. Kaptunk pl. kézzel írt takarékszövetkezeti számlát, amin látjuk a pénzmozgást, hány hordó bort rendeltek. Egy kutatás általában valamilyen meghatározott időkeretben zajlik, ami alatt eredményt kell elérniük, de mi folyamatosan ott vagyunk, folyamatosan kerülnek elő új adatok, amiket feldolgozunk és beépítünk az eddigi tudásunkba. Amikor azt hisszük, hogy a történet véget ér, akkor azt látjuk, hogy koránt sincs így. Ez maga az élő történelem.”
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 155. szám – 2022. június 14.