A meroni tragédiát követően nagygyűlést tartottak a Toldosz Áháron közösség tagjai számára. A „konferenciát” Jeruzsálem Meá Seárim negyedében, a központi bét midrásban rendezték meg.
Több ezer haszid utazott el Izrael minden tájáról, hogy részt vehessen a kedd esti összejövetelen, melyet a lág báomeri katasztrófa kapcsán rendeztek Meá Seárim legnagyobb tanházában.
A gyűlést Jáákov Mendel Horovitz rabbi, a jeruzsálemi központú Eidá háCháredisz ortodox zsidókat tömörítő ernyőszervezet tagja nyitotta meg, a néhai Duvid Kreuss rabbit gyászolta, aki szintén a meroni tragédiában vesztette életét. Utána Birach Jehuda Heimlich rabbi dicsérte a cháredi közösséget és a Toldosz Áháron csoport rabbijait.
A Toldosz Áháron rebbéje, Reb Duvid Kohn, aki rendszerint a lág báomeri ünnepség után még Cfáton szokott időzni, külön ezért az eseményért utazott Jeruzsálembe. Ahol kifejtette, hogy bár bizonyosan nem ismerhetjük a mennyei Teremtő útjait, azonban ezek a történések hatással bírnak az egész zsidó népre, lehetőséget nyújt, hogy helyrehozzuk bűneinket s így engesztelést hozzunk magunkra.
„Nyilvánvalóan fel kell ébresztenünk magunkat és meg kell erősödnünk, és különösen, el kell kezdenünk úgy cselekedni, hogy javítani tudjunk magunkon és a környezetünkön.” – majd a rebbe így folytatta: „Én nem tudhatom, hogy kinek pontosan mit kell felébresztenie magában, de minden szív ismeri a lelkének gondjait, és én csak általánosságban akarom Klál Jiszroélt figyelmeztetni, hogy néhány dologban meg kell erősítenie magát.”
Az erkölcsi megerősítést célzó találkozó után a rebbe a Meá Seárem-i piacon nyújtott lelki vigaszt a hozzáfordulóknak, majd a Kreuss család otthonába ment, ahol sokáig elidőzött. Látogatása zárásakor azt mondta az árváknak, hogy „Mostantól szeretném látni, hogy hol tartotok a tanulásban, gyertek el hozzám rendszeresen!”
Mint ahogy arról több portál is beszámolt, a meroni tragédia s egyébként az oda látogatók egy nagyobb része a Toldosz Áháron közösség soraiból érkezett, de azt csak kevesebben ismerik, hogy a Toldosz Áháron dinasztia eredetileg egy magyar gyökerű haszid irányzat. A közösség alapítója az ungvári (Uzshorod, Ukrajna) születésű Róth Áron (Reb Árele, 1894–1947/5707. niszán 6.) rabbi volt, aki húsz éves koráig a híres váci gáon, Silberstein Jesájá (1857–1930) mellett tanult, majd az első világháború alatt kapcsolatba került több olyan haszid rebbével is, akik Magyarországon találtak átmeneti biztonságot, így a belzi (Belz, Ukrajna) Rokeach és viznici (Vizhnitsa, Ukrajna) Hager rebbékkel szoros kapcsolatot épített ki, mely baráti viszony máig fennáll az udvarok között.
Reb Árele a saját haszid udvarát az 1920-as évek elején szervezte meg Szatmárnémetiben (Satu Mare, Románia) és annak a Somré Emunim, vagyis „a hit őrzői” nevet adta. A közösséget 1936-ban egy rövidebb időre Beregszászra (Berehove, Ukrajna) költöztette át, majd még a világégés előtt, 1939-ben Jeruzsálemben telepedtek le. Reb Árele halála után a közösség megoszlott fia, Róth Ávrahám Chájim (1924–2012/5772. elul 4.) és veje, Ávrahám Jicchák Kohn (1914–1996/5757. kiszlév 27.) között. Míg Reb Ávrahám Chájim a Somré Emunim közösséget vezette tovább, addig Reb Ávrahám Jicchák megalapította – az apósa neve után – a Toldosz Áháron közösséget, az eredeti központhoz képest néhány házzal arrébb, de szintén a jeruzsálemi Meá Seárim negyedben.
Reb Ávrahám Jicchák halála után a fiai közül ketten vállaltak részt a közösség irányításában, akik arra a megállapodásra jutottak, hogy a fiatalabbik Reb Duvid Kohn, aki addig a New York-i Monsey-ben élt, Jeruzsálembe költözik és ő lesz a Toldosz Áháron új rebbéje (aki a most keddi gyűlést is vezette), míg az idősebbik fiú, Reb Smuél Jáákov egy újabb közösséget alapít, melyet apja után Toldosz Ávrohom Jicchoknak nevez el.
Tehát Reb Róth Árele haszid udvara generációnként egy új dinasztiát hívott a világra, akik sok más hasonló esettel szemben békében élnek egymással, és a fő szokásaik is azonosak, így például mindegyik rebbére jellemző az anticionizmus, és bár a család nagyjainak java Izraelben él, ez nem jelenti azt, hogy a jeruzsálemi negyedben bármiféle tudomást vennének az országról, mivel azt gondolják, hogy a Messiás eljöveteléig a zsidó emberek nem tarthatják országuknak a Szentföldet.
A három haszid udvar megjelenése, az öltözködési szokása eltér sok más haszid udvarétól. A házas férfiak a hétköznaponként szürke-fehér csíkos hosszú zakót hordanak (emiatt többen „zebráknak” csúfolják őket), míg sábeszkor aranyszínű kaftánt öltenek. Sábeszkor és ünnepnapokon náluk nem csak a házas férfiak, hanem minden, a bár micvó életévét betöltött fiú is strájmlit hord. Házas és az esküvő előtt álló fiatal férfiakat az öltözködésben annyi különbözteti meg, hogy a házasok fehér, míg az egyedülálló férfiak fekete zoknit viselnek, illetve azok zakója nem csíkos. A női öltözködésben is tapasztalható eltérés, így például a házas nők sok haszid közösségtől ellentétesen nem hordanak parókát, helyette kendővel takarják el borotvált fejüket. Egyébként pedig a legszigorúbb cniesz szerint öltöznek, színesebb, mintás ruhákat egyáltalán nem hordhatnak, de náluk a szoknyának sem elég térd alá érni, hanem egészen a bokáig. Tilos a sminkelés és az ékszerek közül legfeljebb az aprócska fülbevaló engedélyezett. A hajadon lányokra jellemző, hogy lófarok helyett két szoros fonott copfba kötik a hajukat. Ezektől a szigorú külső szabályok eltekintve viszont a férj és feleség közötti kapcsolat sokkal kevésbé van korlátok közé szorítva, mint más haszid udvaroknál.
Cseh Viktor
Források:
Biale, David, Hasidim – A new history. Princeton and Oxford: Princeton University Press, 2018.
Muchawsky–Schnapper, Ester, A World Apart Next Door – Glimpses into the Life of Hasidic Jews. Jerusalem: The Israel Museum, 2012.