A Titanic és a zsidók

A Titanicot kutató tengeralattjáró, a Titan tragédiája újra a hírhedt óceánjáró felé fordította az közfigyelmet. Bár a Titanic neve összeforrt a nagyzolással és csillogással, ahogy látni fogjuk, nem csak az elit utazott rajta, és számos zsidó utast is szállított.

 

A Titanic utasai

A XX. század elején az Európa és Amerika közötti hajójáratokon zsidók tömegei utaztak. Túlnyomó többségük nem sikeres üzletember volt, aki az Újvilágban próbálta még tovább növelni a vagyonát, hanem nincstelen kivándorló, elsősorban az Orosz Birodalomból, ahonnan a nyomor, a pogromok és a gyermekeket sújtó, több évtizedes katonai szolgálat elől menekültek el egy jobb élet reményében. A Titanic fedélzetén is több száz zsidó utazott, elsősorban a harmadosztályon.  A pontos létszám nem ismert és még az utasok névsorára sem lehet támaszkodni, mert a könnyebb befogadás érdekében sokan megváltoztatták származásukról árulkodó nevüket, illetve sokan utaztak hamis iratokkal. A zsidó utasok jelentős része szigorúan vallásos életmódot folytatott, amihez az utazás során is ragaszkodtak. A fedélzeten szervezett imát tartottak naponta háromszor, bizonyára sokan töltötték az idejüket tóratanulással, az pedig már megszokott volt az efféle óceánjárókon, hogy gondoskodtak a kóser ellátásról is. Mivel a zsidók többsége csak a harmadosztályú jegyet tudta megfizetni, a vízbe fúltak listáján az átlagnál jóval nagyobb arányban szerepeltek zsidók. A hajót ugyanis a szükségesnél sokkal kevesebb mentőcsónakkal szerelték fel, és ezekhez elsősorban az első és másodosztályon utazók fértek hozzá, így a harmadosztályról csak az utasok egynegyede menekült meg. A túlélők között így csupán 27 zsidót találunk.

 

Leláncolt özvegyek

Összesen mintegy ezerötszáz ember veszett oda, s csak háromszáznegyven holttestet sikerült kiemelni a vízből. A házastársukat elvesztő zsidó özvegyek számára ez nehéz szituációt teremtett. Amellett, hogy férjüknek nem tudták megadni a végtisztességet, hiszen sohasem kerültek elő földi maradványaik, kétséges volt, hogy újraházasodhatnak-e a későbbiekben. Ha ugyanis egy férj halála nem bizonyított, az egyedül maradt felség az ún. águná státuszba kerül, és nem köthet újra házasságot, hiszen valamennyi elméleti esély még marad arra, hogy az eltűnt férj előkerül. A rabbik ilyen esetben alaposan megvizsgálják a körülményeket, tanúkat hallgatnak meg és ezt követően döntenek arról, hogy továbbra is águnának tekintik-e a feleséget. Egy korabeli feljegyzés szerint éppen ezt történt egy Zvia Meisner nevű asszonnyal, aki túlélte a hajótörést, ám férje nem került elő sem élve, sem holtan. Az ügyet vizsgáló rabbinikus bíróság végül úgy határozott, hogy a férj minden bizony a hullámok közé veszett, ezért Meisner asszony özvegynek számít és újraházasodhat.

 

Híres utasok

A szegény kivándorlók mellett a Titanicon módos zsidók is utaztak. Az első osztály utasai között volt Benjamin Guggenheim, a neves amerikai bányatulajdonos. A visszaemlékezések szerint felajánlottak neki egy helyet egy nőknek szánt mentőcsónakban, ám ezt visszautasította, és inkább segített minél több női utasnak mentőcsónakba szállni. Végül ő is a tengerbe veszett, holttestét sohasem találták meg. Egy másik zsidó mágnás, a Macy’s áruház tulajdonosa, Isidor Straus és felesége, Ida szintén odaveszett (lásd erről külön írásunkat). Isidor testvére, Nathan azért menekülhetett meg, mert szentföldi tartózkodása során olyan nagy hatással volt rá a jeruzsálemi óváros falai között élő zsidó közösség spiritualitása és nyomora, hogy inkább ott maradt még egy ideig és népkonyhát alapított, így lekéste a Titanic indulását. A tragédia után meggyőződése lett, hogy a jeruzsálemi szegényeknek nyújtott segítsége érdemében kerülte el a halált, ezért tovább folytatta a jótékonykodást: kórházat, iskolát és gyermeksegély-központot alapított. Nevét a mai napig utca viseli a szent városban, sőt a tengerparti Netánjá városa is róla kapta a nevét.

 

Az áldozatok emléke

Mindezek után nem meglepő, hogy az európai és amerikai zsidó közösségek mind gyászba borultak a szerencsétlenség után. A jiddis költő, Solomon Small verset is írt az áldozatok előtt tisztelegve, „Der nászer kever”, azaz „A nedves sír” címmel. A költeményben emléket állított Ida Strausnak, aki bár megmenekülhetett volna a nőknek fenntartott mentőcsónakok egyikében, inkább a férje oldalán maradt: „De hallgass e nő lelkére: Nem mozdulok innen, együtt halok meg a férjemmel”.

A kor legnevesebb kántora, Yossele Rosenblat külön felvételt készített a Titanic áldozatai emlékére, melyben a zsidó halotti imát, a Kél málé ráchámimot recitálta. Az eredeti szöveget a következő betoldással egészítette ki: „A Titanic utasainak, akik a tengerbe fulladtak és örök otthonukba távoztak”. Az album elképesztően nagy, 150 ezer dolláros bevételt termelt, melyet az áldozatok családjainak megsegítésére fordítottak. Mai árfolyamon ez mintegy 4,7 millió dollárnak, azaz 1,6 milliárd forintnak felel meg.

 

A katasztrófa egyetlen magyar áldozata

A Titanic tragédiájának egyetlen magyar származású áldozata, Weisz Lipót, avagy Léopold Weisz. Weisz 1875-ben született egy veszprémi zsidó családban. 19 éves korában az angol bromsgrove-i Művészcéhnél kezdett tanulni, és itt ismerte meg, majd vette feleségül Mathilde Françoise Pëde-t. 1911-ben a Lusitania nevű hajón szelte át az Atlanti-óceánt és Montrealban kapott munkát. A montreali Szépművészeti Múzeum fríze az ő keze munkáját dicséri. Később Edward Wrennel kötött szerződést Kanada kilenc tartományának kőcímerének kivésésére, melyek a Dominion Express épületét díszítik.

Montreal 1912-ben óriási fejlődésen ment keresztül, és Weisz úgy érezte, hogy „Quebec az a hely, ahol pénzt lehet csinálni a művészetből”. Ezért aztán visszautazott Angliába, hogy magával vigye a feleségét. Ahogy korábban is, a Lusitaniával kellett volna utazniuk, ám a szénszállítmányok leállítása miatt végül a Titanicra kerültek. Southamptonban szálltak fel a Titanicra, másodosztályon utaztak.

Indulás előtt Weisz 15 ezer dollárnyi értékű aranyat – minden megtakarítását – belevarrta a kabátja bélésébe. A hajó elsüllyedésének estéjén Weisz a fedélzeten sétált, felesége pedig a spontán alakult kórusban énekelt, mielőtt csatlakozott volna férjéhez. Mínusz egy fok volt, a fagyos levegőtől az asszony reszketni kezdett és rossz előérzete támadt: „Azt hiszem, jégre futottunk” – mondta, és igaza is volt: alighogy beléptek a kabinjukba, a hajó megrázkódott.

Mathilde túlélte a katasztrófát, Weisz Lipót azonban az óceánba veszett. A kabátjában talált arannyal még megmentette feleségét attól, hogy nincstelen lévén visszaküldjék Angliába. Weisz holttestét Montrealba szállították, és ott helyezték végső nyugalomra a Baron de Hirsch temetőben. A tragédia idején már Bécsben élő szülei ötven font kárpótlásban részesültek a Titanic segélyalapból. Mathilde Weisz üzleti partneréhez, Edward Lancelot Wrenhez ment feleségül.