A tánc megtisztít és felemel: hórázzunk együtt!

A tánc megváltoztathatja az életünket. Néha nincs szükségünk semmi másra, csak arra, hogy táncoljunk, állítja az aish.com írása.

Az emberiség ősi mozgásformája, a tánc átível a kultúrák, a vallás, a nyelv és az idő korlátain. Akárhol is éltek, a zsidók vitték magukkal a táncaikat és átvették a körülvevő kultúra táncát. Esküvőkön, bár micvákon táncolnak, szimchát Tórakor tóratekercsekkel a kezükben örvendeznek akár órákon át is a Tóra befejezése s újrakezdése alkalmából.

Ahogy a zsidó életben máskor is előfordul, a látszólag önmagáért való tánc mély értelmet és erőt hordoz. A tánc elvezethet önmagunk jobb megismeréséhez. A tánc jelentheti az önmagunkban való kételkedés, a szorongás vagy a depresszió terápiáját vagy a rejtett spiritualitásunk felfedezéséhez vezető utat.

A Tórában a tánc gyakran a hála vagy az öröm kifejezésének jele. A zsidó nők, a nép megmenekülése és a Nádas-tengeren való átkelése után dobszóval, tánccal és dallal adtak hálát Istennek. Dávid király teljes erőbedobással táncolt győzelmi táncot Isten előtt. A Talmud több olyan történetet is elmond, melyben bölcs és tiszteletreméltó rabbik táncoltak – sokszor komikus táncokat – a menyasszony és a vőlegény előtt.

A Báál Sém Tov, a hászidizmus megalapítója az istenszolgálat központi elemévé emelte az örömöt és az eksztatikus elkötelezettséget. A XVIII. század végétől fogva tehát, a hászidizmus elterjedésével új értelmet nyert a zsidó tánc, mivel a hászid gondolkodásban a zene és a tánc az istenszolgálat és a vallásgyakorlat szerves része. A Báál Sém Tov azt hirdette, hogy a tánc az imádkozás egyik formája.

A kárlini Slomó rabbi szerint a tánc felemeli az embert a földről, méghozzá nemcsak fizikai értelemben a mozgással, ahogy forgással az ember elrugaszkodik a talajtól, hanem szellemi értelemben is. A teremtés történetében olvassuk, hogy az Örökkévaló lelket lehelt a föld porába, így teremtette meg az embert. A zsidó misztika szerint nem csupán fizikai leírásról van itt szó, hanem az ember pszichológiai és érzelmi részéről is szól a Tóra. Az ember természete szerint a földhöz vonzódik. Mindenkinek van „nehezebb” jellemvonása, mely lefelé, a lustaság, a tunyaság, esetleg a depresszió vagy a fizikai örömökben való elmerülés felé vonzza az embert. Ahhoz, hogy a természet ellenében tegyünk, erőt kell kifejteni, össze kell szedni magunkat és magasabb szintre kell emelni az érzelmeinket. A kárlini Slomó rabbi szerint itt láthatjuk a tánc szerepét. A tánc felemel, megtisztít, segít a rejtett energiák és potenciál feltárásában. Amikor az ember táncol, kényszeríti magát arra, hogy elszakadjon „földi természetétől” azzal, hogy szó szerint elszakad a talajtól. A tánc valódi örömhöz vezethet, és ez az öröm élettel tölti meg a táncolót. Ez az életöröm az egész univerzumra kisugárzik, hiszen a pozitív attitűddel rendelkező személyek pozitív hatással vannak környezetükre.

A zene és a tánc mindig hozzátartozott és hozzá is fog tartozni is az emberi kultúrához. Ha a megfelelő módon használjuk ezeket, megtisztít és felemel, olyannyira, hogy végeredményben spirituális élménnyé válhat. A mozgás felderíti a rosszkedvű embert, és ilyen módon terápiás élménnyé válhat. Szorongás és stressz ellen sokszor a legjobb gyógymód az, ha az ember eldönti, hogy örömmel éli az életét. Ehhez nagyszerű segédeszközt jelent a tánc. Amikor az elme túl sokat „beszél”, néha segít, ha a lábunkat is hagyjuk szóhoz jutni.