A széderasztal központi eleme a szédertál – keárát hászéder. Ez lehet hagyományos tál, melyre külön kis tálkákban kerülnek a különféle ételek, lehet erre a célra készült, az ételeknek kialakított helyekkel rendelkező szédertál, és lehet akár emeletes, ezüstből vagy kerámiából készült darab, melybe az est során elfogyasztott három macesz is belefér.
A széderhez szükséges ételeket az ünnep beállta előtt szokás elkészíteni. Mivel idén a szombat kimenetelével azonnal megkezdődik Peszách ünnepe, a széder kellékeit még a szombat bejövetele előtt el kell készíteni!
Kárpász – zöldség, többnyire petrezselyem, zeller esetleg hagyma. Mivel Kelet-Európában a peszáchi időszakban sokszor még nem volt elérhető friss tavaszi zöldség, kialakult az a szokás, hogy az egész télen át eltartható krumplit használják kárpászként.
Amikor a zsidók megkezdték életüket Egyiptomban, ételben és anyagi javakban egyaránt bővelkedtek. A hetven lélekből, akik lementek Egyiptomba, nagy nemzet lett. Ez nem tetszett a fáraónak, ezért különféle rendeletekkel igyekezett ellehetetleníteni a zsidók életét, rabszolgasorba taszította őket és megölette fiaikat. Az askenáz szokás szerint sós vízbe, szfárádi szokás szerint ecetbe mártott zöldség egyaránt jelképezi az újjászületésbe vetett reményt és a zsidó rabszolgák által ejtett, sós könnyeket. A zöldség a tavaszt, a megújulást is szimbolizálja, hiszen Peszách ünnepének egyik neve: chág hááviv, a tavasz ünnepe. A zöldség fogyasztásával azt is kifejezzük, hogy várjuk a megújuló természet által ígért új lehetőségeket.
A héber kárpász szó utal a nehéz rabszolgamunkára is. A szó betűit átrendezve megkapjuk pé-rés-cháf, vagyis perech, rabszolgamunka szót, amelyhez a 60 számértékű számech betű társul. Ez arra utal, hogy 600 ezer, húsz év fölötti zsidó férfi dolgozott rabszolgaként Egyiptomban.
Sós víz vagy ecet
A könnyeket, illetve a rabszolgaság nehézségeit jelképezi, ebbe mártjuk a kárpászt.
Máror – keserűfű, általában saláta vagy torma. Vannak, akik tormát és salátalevelet is használnak: a kesernyés ízű római saláta vagy az endívia is használatos, illetve régebben a cikória is elterjedt volt máror gyanánt, mivel ezek is, akárcsak az egyiptomi élet, első ízlelésre édeskések, ám később kesernyéssé válnak. A zsidók kezdetben önként és fizetésért dolgoztak, később lettek csak elnyomott rabszolgák.
A máror a szolgaság keserűségére emlékeztet. Egyike annak a három dolognak, melyek nélkül nem ünnepelhetjük meg a Peszáchot. Ezek: Peszách-áldozat, macesz és máror. Bölcseink meghatározzák, mennyit kell elfogyasztanunk a micva teljesítéséhez. A keserűfüvet a chároszetbe mártjuk, hogy összekapcsoljuk a szolgaság keserűségét azzal a munkával, ami a keserűséget okozta.
Zroá – csirkenyak vagy csirkeszárny. Csontos húsdarab, nyílt tűzön minden oldalról kissé megsütve, többnyire olyan állat húsából, mely kóser, de nem lehetett feláldozni a Szentélyben, nehogy azt gondolja valaki, hogy áldozati húst fogyaszt, bár vannak olyanok, akik báránycombot használnak. Van olyan szokás is, mely szerint a megpörkölt hús nagyobb részét leszedik a csontról, és csak egy keveset hagynak rajta.
A zroá a Peszách-áldozatot jelképezi. A Tóra előírásai szerint niszán hó 14-én (a széder estét megelőző nappal) kell bemutatni a Peszách áldozatát (héberül korbán Peszách). A zroá nem játszik aktív szerepet a széderasztalon, vagyis nem eszünk belőle, csupán vizuális emlékeztetőként szolgál a számunkra. Általa emlékezünk részben az egyiptomi kivonulásra, hiszen a rabszolgaság földjének elhagyása előtt bárányt áldoztak a zsidók az Örökkévaló parancsának megfelelően, részben pedig a Szentélyben évente bemutatott, ma azonban egyelőre szünetelő áldozatokra.
Maga a név, a zroá felkart jelent, és ezzel is az egyiptomi kivonulásra emlékezünk: az Örökkévaló „erős kézzel és kinyújtott karral” váltott meg minket. Ezért van szükség a csontos húsra, mely kart szimbolizál.
Cházeret – ez egy másik fajta keserűfű, többnyire salátalevél, de vannak, akik retket fogyasztanak. Olyanok is akadnak, akik mindkét alkalommal (máror és korech) ugyanazt a zöldségfélét eszik.
A cházeretet a hágádában korechnek nevezett résznél fogyasztjuk, közvetlenül a lakoma kezdete előtt. Ez a híres talmudi bölcs, Hilél szendvicse, mely maceszből és cházeretből, illetve márorból áll. Sokan a chároszetből is tesznek hozzá, emlékeztetőként a nehéz munkára.
Chároszet vagy hrajszesz – a habarcs. Ez a szédertál legváltozékonyabb eleme: koronként és földrajzi egységenként más-más került bele. Részletesebben gasztronómiai összeállításunkban olvashatnak róla.
Az édes gyümölcsökből, borból és sok helyen mézből álló, sűrű keverék a maltert vagy a téglavetéshez használt vályogot jelképezi, melyet a zsidók a Fáraó piramisainak és egyéb építményeinek építésekor használtak. A kifejezés a héber cheresz – agyag szóból származik. Az askenázi zsidók chároszetjében alma, dió és bor található, a szfárádi receptekben datolya vagy füge is szerepel. Előbbi arra a midrásra emlékeztet, hogy a zsidó nők almafák alá csalták a férjeiket Egyiptomban, hogy velük háljanak, amikor az egyiptomiak a zsidók számbeli gyarapodását a férfiak és a nők szétválasztásával próbálták megakadályozni. Utóbbi az erotikával és szerelemmel átitatott Énekek énekére utal. A márort chároszetbe mártjuk fogyasztás előtt, és a Hilél-szendvicsbe is kerülhet belőle. Vannak, akik bemártás után lerázzák a márorról a chároszet legnagyobb részét.
Tojás – kettős szerep: ünnepi áldozat és előétel a lakoma előtt.
A szédertálon kissé megpörkölt vagy hamuba mártott keménytojás szerepel. Ez emlékeztet minket a korbán chágigá nevű ünnepi áldozatra, melyet a Szentélyben mutattak be az ünnepek alkalmával. A tojás körkörös alakja az élet állandó körforgását is jelképezi: még a legrosszabb időszakokban is előttünk van a megújulás és az új kezdet ígérete.
A szédertálon kívül szokás még minden résztvevő számára is keménytojást tenni az asztalra, és sós vízbe mártva elfogyasztani a lakoma megkezdése előtt.
Hogy hogyan helyezzük a felsorolt étkeket a szédertálra, arra nézve természetesen többféle vélemény létezik. A leginkább elterjedt szokás szerint a máror kerül a tál közepére, és körülötte helyezkedik el körben a cházeret, a kárpász, a tojás, a zroá és a chároszet. A sós víz vagy ecet praktikus okokból többnyire nem a tálra kerül, hanem mellé.
A szédertál tartalma mellett további két élelmiszer kap fontos helyet a széderasztalon: az ünnep főszereplője, a kovásztalan kenyér, vagyis a macesz és a bor. Előbbiből három egész lapot helyezünk egy letakart tálra vagy erre a célra készített takaróba vagy másfajta tartóba. Ezekből a széder különböző pontjain fogyasztunk. A három macesz szimbolizálja Izrael népének három nagy csoportját: kohén, lévi és jiszráel. Egy maceszt eltörünk (ahogyan egy szegény ember sem tud egész kenyeret fogyasztani – erre utal a macesz egy másik elnevezése: a szegénység kenyere), kettőre pedig áldást mondunk (ahogy más ünnepeken is két kalácsra mondunk áldást). Sokan csak őrzött maceszt esznek az egész ünnep alatt, és törekednek arra, hogy legalább a széderen kézzel készült őrzött maceszt egyenek. A borból négy pohárral iszunk a lakoma során, egy pohárral pedig Élijáhu (Illés) próféta számára is kitöltünk, ezt a asztal közepére helyezzük.
Chana Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 140. szám – 2021. március 1.